Szeged és környéke

2010.06.16. 23:24

Szemet vetett a CIB Bank a Virágra

Szeged - Kicsúszhat a szegedi önkormányzat kezéből a Virág, amit szívesen megvásárolna a CIB Bank. A pénzintézet azonban nem mondja meg, hogy cukrászdaként vagy bankként üzemeltetné a város szimbólumát.

Szabó C. Szilárd

Június elején megírtuk: a Virág korábbi tulajdonosának legnagyobb hitelezője, a CIB Bank megtámadta a bíróságon a felszámolóbiztos várossal kötött adásvételi szerződését, és új pályázat kiírását kérte. Ismeretes: az önkormányzat március 18-án úgy döntött, hogy él elővásárlási jogával, megveszi 300 millió forintért a cukrászdát. Ugyanennyit fizetett volna az ingatlanért a pályázaton nyertes ciprusi bejegyzésű offshore cég, a Kineto Start Kft. is. Először egyébként 500 millióért, majd 445 millióért hirdették meg az ingatlant, de erre nem érkezett ajánlat.

A CIB Bank nemrégiben rövid közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, ami lapunk június 10-i számában meg is jelent. Ebben a pénzintézet egyebek mellett azt írta: „nem ért egyet az ingatlan vételárával (a 300 millió forinttal – a szerk.), tekintettel arra, hogy a bank kész egy magasabb, vagyis a jelenleg fennálló követelésének megfelelő összegért megvásárolni az ingatlant egy a felszámoló által kiírt új pályázat során". A Virág korábbi tulajdonosa összesen 620 millió forint tartozást halmozott fel, amelynek nagy része, 570 millió forint banki kölcsön. Vagyis a CIB akár ennyit is hajlandó lenne áldozni a Virágért.
Horváth Attila felszámolóbiztos érdeklődésünkre elmondta: amikor lezárult a pályázat, tájékoztatta a CIB Bankot mint zálogjogos hitelezőt a Kineto Start Kft. 300 millió forintos ajánlatáról.

– A bank elfogadta az ajánlatot, tudomásul vette a vételárat – mondta a felszámolóbiztos, hangsúlyozva: a CIB-nek meg lett volna a joga, hogy az árat vitassa, de ezt nem tette, nem élt kifogással. Ráadásul – tette hozzá – a bank mint zálogjogos hitelező ugyanúgy pályázhatott volna a Virágra, s ajánlhatott volna magasabb árat, mint 300 millió forint, de ezt nem tette meg. Elmondása szerint a pénzintézet azt követően kezdte aggályát kifejezni, miután kiderült, hogy az önkormányzat él az elővásárlási jogával.

A város profilkötöttséggel adná bérbe a Virág cukrászdát, amit a CIB Bank is szívesen megvásárolna. Archív fotó: Segesvári Csaba

A város profilkötöttséggel adná bérbe a Virág cukrászdát, amit a CIB Bank is szívesen megvásárolna.
Archív fotó: Segesvári Csaba

Horváth Attila nem érti a CIB Bankot, amely szerinte így a saját maga ellensége, hiszen már régen eladták volna a városnak az ingatlant, s a befolyó vételár már a bank kasszájában lenne. A pereskedés miatt azonban lehet, hogy csak hónapok vagy évek múlva tudják eladni az ingatlant, addig pedig a CIB Bank nem jut a pénzéhez.

Természetesen a CIB Banktól szerettünk volna választ kapni arra, miért döntött úgy, hogy a 300 millió forintos vételárnál magasabb összegért megvásárolná a Virágot. És arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy ha új pályázatot írnak ki, és sikerül megvásárolniuk, akkor cukrászdaként vagy bankként akarják tovább üzemeltetni. A bank úgy reagált megkeresésünkre, hogy a június 10-i közleményben foglaltakhoz már nem kíván mást hozzátenni.

Kész forgatókönyv

Vannak találgatások, mi indokolta, hogy a CIB Bank megtámadta a szerződést, s ki áll a háttérben, ki mozgatja a szálakat, de Horváth Attila felszámoló erről nem kívánt nyilatkozni. Mint ahogy a városvezetés sem. Annyi azonban már most biztosnak tűnik, hogy idén nem nyit ki a Virág.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!