Szemétmaffia érdeke lehet a gyújtogatás

Alig három óra alatt sikerült eloltani a tüzet a sándorfalvi úti központi hulladéklerakó telepen. A szemét tegnap hajnalban lobbant lángra. A tűz okát vizsgálják, nem lehet kizárni a szándékosságot, amit erősít, hogy az elmúlt hat hét alatt több gyanús tűzeset is történt a környező települések szeméttelepein.

– Egyelőre nem tudjuk, hogy mitől lobbant lángra a szemét, a tűzoltósággal együtt vizsgáljuk, hogy öngyulladás vagy szándékos gyújtogatás történt – nyilatkozta lapunknak Szabó Ferenc, a sándorfalvi úti központi hulladéklerakó telepet üzemeltető Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ügyvezető igazgatója.

A kht. vezetője furcsállja, hogy az elmúlt hat hét alatt mintegy tízszer gyulladt meg a szemét az őrizetlen kisteleki és az ópusztaszeri, hivatalosan már bezárt hulladéklerakóban, a tegnapi tűzhöz hasonlóan mindannyiszor hétvégéken.
– Ennyi véletlen azért nincs, vagy nehezen elképzelhető – tette hozzá Szabó Ferenc.

Egy hét múlva átadás

A sándorfalvi úti központi hulladéklerakó telepre 33 településről szállítják a szemetet. Jelenleg több mint kétmillió tonna hulladékot kezelnek. Az EU elvárásainak minden tekintetben megfelelő fejlesztés a végéhez közeledik, a modernizált hulladéklerakót hivatalosan május 8-án és 9-én adják át.

A sándorfalvi úti szeméttelepen tegnap reggel hét óra körül vették észre, hogy száz négyzetméternyi területen ég a kommunális hulladék. Az oltást az önkormányzati cég dolgozói azonnal megkezdték és riasztották a tűzoltóságot.
– Úgynevezett kettes, vagyis kiemelt tűzesethez vonultunk ki – mondta Dudás Miklós ezredes, szegedi tűzoltóparancsnok. Az oltásban huszonegy tűzoltó, három tűzoltóautó és egy vízszállító vett részt. A lángokat speciális oltóanyaggal gyorsan megfékezték, a tüzet alig három óra alatt eloltották. Személyi sérülés nem történt, a kár nem jelentős, a biztosító szerdán méri fel a pontos nagyságát.

Legutóbb két éve gyulladt meg a szemét a sándorfalvi úti hulladéklerakó telepen, akkor tíz napig égett, mire sikerült eloltani. A körülmények miatt a kht.-nél akkor is felmerült a szándékos gyújtogatás lehetősége, feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen, de a nyomozás eredmény nélkül fejeződött be.

Dudás Miklós megjegyezte, egyelőre ők sem vetik el a szándékos gyújtogatást, bár a 26 hektáros területet kerítés védi és a telep egy részét biztonsági kamerák pásztázzák.

Szabó Ferenc nem akart érdemben reagálni arra, hogy amióta ők kezelik 33 település hulladékát, azóta lehet hallani: a szemétmaffia zsíros üzlettől, sok millió forinttól esik el, és így állnak bosszút. – Spekulálni nem akarok. Mindenesetre azzal nehéz vitatkozni, hogy a hulladékszállítás és -kezelés jó üzlet, pláne azoknak, akik minden előírást felrúgnak – utalt a kht. ügyvezető igazgatója a nemzetközi botránnyá dagadt úgynevezett németszemét-ügyre.

Szabó Ferenc elmondta, néhány napja találkozót kezdeményezett a 33 település polgármesterével, amelyen részt vesznek környezetvédelmi szakemberek, tűzoltók és a katasztrófavédelem képviselői és szóba kerül a bezárt hulladéklerakók őrzése is.