Szeged és környéke

2009.04.17. 19:07

Szenzációs kelta sírok Szegednél

Szeged-Kiskundorozsma - A Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszékének oktatói és hallgatói nem mindennapi leletekre bukkantak Szeged-Kiskundorozsma határában. A régészek egy - a Kr.e. 2. század környékéről származó - kelta falut és mintegy 15 sírt találtak. A régészhallgatók munkáját Kulcsár Valéria, az SZTE tudományos főmunkatársa és Sánta Gábor tanársegéd irányítja.

Kunstár Csaba

Mikor megérkeztünk, a földmunkások szarvasagancsokat és csontokat találtak, mintegy 2 méter mélyen. Sánta Gábor pedig éppen egy 2200 évvel ezelőtt meghalt kelta harcos sírját ásta ki. A csontváz mellett jól lehetett látni a jellegzetes, levél alakú lándzsahegyet. - A sírt még tovább ássuk és remélem, hogy a pajzs darabjait is megleljük – reménykedett a régész.

A késő vaskori leletek, üveg karperecek, csatok és agyagedények azt mutatják, hogy az itt élő kelták ügyes kézművesek voltak. Kaszakő és egy csontból készült ár is előkerült.

A Kárpát-medencében a kelta lakosság nagy része falvakban élt. – Feltehető, hogy ezen a dombon is egy nagyobb család lakhatott – mondta Kulcsár Valéria, miközben azt magyarázta, hogy a kelták Kr. e. 3.-2. században telepedtek meg a Kárpát-medencében. A kelta zsoldosok szolgálatait több országban is igénybe vették: Kis-Ázsiában, Görögországban, sőt Egyiptomban is.

Szenzációs kelta sírok Szegednél - FOTÓGALÉRIA


A kelta városok nagy része fennmaradt, továbbfejlődött a római uralom alatt is. Ilyen volt például Győr (Arrabona), Bécs (Vindobona), vagy Óbuda (Aquincum). Egyes történészek szerint Szeged római kori elnevezése (Partiscum) is kelta eredetű.
 
- A sírokat általában kifosztották. Ez történt annak a módosabb férfinak a nyughelyével is, amelyet a napokban tártunk fel – mondta Sánta Gábor. A sír körül kör alakú árkot ástak. Egyelőre nem tudjuk, hogy miért.

A kelták egykor egész Európát elfoglalták. Leszármazottaik az írek, a skótok, a velsziek és a bretonok. Az Egyesült Királyságban, Írországban és Franciaországban több évtizede jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogy az ősi nyelvet megőrizzék. De a közlekedési jelzéseket hiába írják ki velsziül vagy ír nyelven, angolul tudják csak elmagyarázni, hogy ők valójában nem angolok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!