Szeged és környéke

2011.11.21. 20:04

Szerb hto a tankba: illegális, de jóval olcsóbb

Horgos–Kelebija–Szerbia - A gázolajjal kémiailag egyező fűtőolaj literje Szerbiában 272 forint, de egyelőre inkább csak a helyiek viszik: az igazi magyar hto-turizmus az osztrák határnál zajlik. Szomszédainknál is tilos a hto-t üzemanyagnak használni, mégis sokan spórolnak ezzel, a méregdrága dízel helyett. <br>

Segesvári Csaba

Többen is beszámoltak arról, az osztrák kutakhoz naponta 15–20 magyar érkezik fűtőolajat (hto-t) vásárolni. Van olyan nap, hogy a kannákkal érkező magyaroknak 3000 litert is eladnak. Feltételezik: a gázolajjal kémiailag teljesen egyező – ám annál lényegesen olcsóbb – hto-t autóba, traktorba vagy éppen teherautóba töltik, illegálisan. Ugyanis a hazai 430 forintos gázolajjal szemben az osztrák fűtőolaj literje egy euró körül mozog, Szerbiában pedig csak 272 forintot kérnek a folyékony tüzelőanyagért.

Kocsiba ültünk, hogy megnézzük, miként működik a hazánkban a 90-es évek olajszőkítései után beszüntetett fűtőolaj-, azaz hto-vásár. A Szabadkára vezető autópályára is kiplakátolták: a horgosi benzinkúton literenként alig egy euróért fűtőolaj kapható. Egyszerűen hozzájuthatunk: kannába tankolhatjuk, nem kérdezik, hova visszük. Megtudtuk, hivatalosan Szerbiában sem csereszabatos a gázolaj a fűtőolajjal, ezért megszólalóink név nélkül nyilatkoztak, és fotón sem akartak szerepelni.

– 94,9 dinár literje, ez körülbelül 275 forint – mondta a vajdasági kutas.

– Autóba is jó lesz? – kérdeztük, amire csak annyit válaszolt: – Nekem mindegy, ki mire használja, az a lényeg, hogy fogyjon. Ugyan ki szólna, ha 15 méterrel odébb a kocsidba öntöd? – kérdezett vissza, 

Vonzó ajánlat. Szabadka előtt a benzinkútnál plakát hirdeti: fűtőolaj kapható. A szerző felvétele

Vonzó ajánlat. Szabadka előtt a benzinkútnál plakát hirdeti: fűtőolaj kapható.
A szerző felvétele

 A kutas később hozzátette: tapasztalata szerint traktorba, teherautóba használják az olcsóbb fűtőolajat. Hto-t tankoló magyar autóssal még nem találkozott.

Horgoson kívül Szabadka után, a Kelebija felé vezető úton is kaphatunk fűtőolajat: a benzinkutat lehetetlen eltéveszteni, több négyzetméteres molinón hirdetik, hto kapható. A kúthoz gurultunk, autónk tanksapkáját levéve a töltőpisztolyért nyúltunk, amikor a kutas közölte: a 98,9 dinárért (mintegy 285 forintért) kínált fűtőolajat csak kannában vihetjük el.

– Persze, hivatalosan tilos dízelnek használni. Mégis, traktorba tökéletes. A kúton kannába tankoljuk, aztán már senki sem szól érte, ha otthon átfejtjük. A gázolaj 125 dináros (362 forintos) árához képest ajándék az alig 100 dináros fűtőolaj – mondta a töltőállomásra munkagépén betérő vajdasági fiatal, aki elárulta: aki teheti, spórol az üzemanyagon. – Csak attól tartok, hogy nagy hidegben nehezebben indul a járgány, de megéri a kockázatot a literenkénti 25 dináros – mintegy 75 forintos – spórolás.

Amikor fotót szerettünk volna készíteni, kérte, ne fényképezzük, hiszen mégiscsak illegális dolgokról beszélünk.

Könnyen ráfázhatunk, ha spórolás címén gázolaj helyett hto-t tankolunk: egy esetleges ellenőrzéskor Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaitól legalább 30 ezer forintos jövedéki bírságra, újabb turbódízel autóknál pedig komolyabb motorkárosodásra is számíthatunk.

Kérdésünkre a NAV közölte, a hazai jövedéki szabályozás értelmében magánszemélyeknek nincs lehetőségük folyékony tüzelőanyagot sem EU-, sem harmadik országból adómentesen behozni. Kiemelték, az Ausztriában üzemanyagkúton vásárolható színezett tüzelőolaj Magyarországra nem hozható be semmilyen mennyiségben, sem a gépjármű üzemanyagtartályában, sem külön kannákban. Üzemanyagtartályba tölteni Ausztriában is jogsértő cselekmény. A hatóság úgy próbálja betartatni a hazai jogszabályokat, hogy a határ mellett naponta ellenőriz, és mintát vesz az üzemanyagtankokból.

Hto, gázolaj, olajszőkítés...

A háztartási tüzelőolaj, a hto kémiailag azonos az üzemanyagnak használt gázolajjal – írja az index.hu a 90-es évek olajszőkítéséről szóló cikkében. Magyarországon az állami támogatás miatt a fűtőolajat lényegesen olcsóbban árulták, egy piros vegyület, ferrocén hozzáadásával küszöbölték ki, hogy autóba tankolják. Az olajszőkítés a piros vegyület eltávolítása volt: kénsavval kezelték a színezett hto-t, majd üzemanyagként adták el, az alkalmi kémikusok így jelentős hasznot realizáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!