Szeged és környéke

2017.07.10. 22:06

Szerelemben és castingban nem számít a kor: Kosztolányi szerelmének idős énjét keresték a szabadtérire

Szeged - Elegáns hölgykoszorú gyűlt össze a Hajnali részegség szereplőválogatására a Reök-palotában. Kosztolányi szerelme, Radákovich Mária időskori énjét keresték a szabadtérire.

F. Szalai Anna

– Kíváncsiságból jelentkeztem, de még sosem jártam válogatáson – árulta el a csendesen mosolygó Kónya Imréné, aki a mihálytelki nyugdíjas táncegyüttes tagja.


 – Valóban? – csodálkozott rá szomszédja, az egyetemistákkal versenyző élénkségű Biacsi Marietta. – Én felléptem már az algyői Móra Ferenc Népszínházban a Tótékban, a Tündérlaki lányokban, és a Macskajátékban Gizát alakítottam. Nem áll tőlem távol a szereplés – fűzte hozzá vidáman. – Éppen jól jött, hogy ilyen korosztályban is keresnek jelentkezőket!


– Ennyi idősen már nincs bennem izgalom, hogy tétje lenne a válogatásnak. Semmi tét, csak élvezet! – jelentette ki Tipity Mária, aki nemrég költözött haza. – Magunkat kell adni, ennyire egyszerű.

Kosztolányi szerelmének idős énjét keresték a szabadtérire. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


A legtöbb szereplésre váró hölgy azonban nem így gondolta: körülvették az elsőként bemutatkozó Ivanics Rozáliát, és kifaggatták, „felvértezzük magunkat" felkiáltással.


– Nem mondom, hogy izgulok, mert az utoljára az érettségimen fordult elő velem – szögezte le Biacsi Marietta. – Na de azért egy kis egészséges vizsgadrukk kell!


– Szerelemben és castingban nem számít a kor – szólt oda az egyik várakozó, majd magát sem komolyan véve felsóhajtott. – Nem való már a vérnyomásomnak ennyi szereplés, hova is tettem a gyógyszerem?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!