Szeged és környéke

2013.06.03. 21:20

Színházi árnyjáték a Waldorf-érettségin

Szeged - A Waldorf-gimnáziumba járó diákok az állami érettségi előtti évben művészi produkciót mutatnak be. Van, aki háromkerekű járművet készít, más árnyjátékot ad elő. <br>

Horváth Attila

– A diákok szabadon választják ki a témát, amin egész évben dolgoznak, majd írásba foglalják, és művészi munkát is készítenek hozzá. Május végén pedig mindezt bemutatják – tudtuk meg Turáni Zsuzsannától, milyen a nem állami érettségi a Waldorf-gimnáziumokban. A szegedi alapítványi iskola oktatója több mestermunkát is a figyelmünkbe ajánlott a múlt héten. Volt közte fotózásról szóló előadás, szimbólumokat bemutató munka. Mi [namelink name="Kiss Boróka"] vizsgáját néztük meg, ő egy színházi árnyjátékot mutatott be egy szegedi kávézóban, a Baba születése címmel.

Póklány. Művészi pollanat Kiss Boróka vizsgalőadásából. Fotó:

Póklány. Művészi pillanat Kiss Boróka vizsgalőadásából.
Fotó:DM/DV

– Úgy érzem, az egész éves munka sokat változtatott a felfogásomon és az egész személyiségemen. Megtanított felnőttként gondolkodni – számolt be felkészüléséről Boróka.

Fekvőbringa

Tavaly mutattuk be lapunkban Tápai Tamást, akinek művészmunkája egy nem mindennapi jármű volt, egy úgynevezett rekumbens trike, azaz fekvőkerékpár.

A negyedikes lány elmondta, hogyan állt össze a darab, milyen élmények inspirálták arra, hogy végül ezt a témát választotta. A vizsga részeként beszéde végén a közönség kérdéseire is válaszolt, majd megmutatta lefűzött dolgozatát. Utolsó fázisként következett egy rövid árnyjáték. Barátai és szülei is közreműködtek a darabban.

A Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézményben egyébként nem csak művészmunkából áll a tanulás és a felkészülés: a 13. évben emelt óraszámban készülnek a diákok az állami érettségi tantárgyaira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!