Szeged és környéke

2012.04.04. 23:45

Szőke Tisza: unokáink sem fogják látni?

Szeged - Február óta rostokol megbillenve a Szőke Tisza a tápéi kikötőben. A kétkéményes gőzhajó megmentését sürgeti a fővárosi műemlékvédő, Ráday Mihály is. A hajó kiemelése tízmilliós nagyságrendű összegbe kerülne. A döntés a kikötőt üzemeltető Mahart Tiszayacht Kft. és a felszámolóbiztos kezében van.

Bobkó Anna

– Meg kell menteni a Szőke Tiszát. A magyar hajózás történetének ez az egyetlen megmaradt kétkéményes gőzöse – mondta [namelink name="Ráday Mihály"]. A fővárosi műemlékvédő, televíziós szerkesztő, az Unokáink sem fogják látni városvédő sorozat egykori műsorvezetője is aggódva figyeli a gőzhajó sorsát. Évekkel ezelőtt cikket írt róla, reklámozta a televízióban, majd amikor pusztulni kezdett, befektetőt keresett a felújításhoz. A tárgyalás azonban az akkori tulajdonos, a Mahart Tiszayacht Kft. és a lehetséges kanadai befektető között nem vezetett megegyezéshez.

A hajó kiemelése tízmilliós nagyságrendű összegbe kerülne. Fotó: Schmidt Andrea

A hajó kiemelése tízmilliós nagyságrendű összegbe kerülne.
Fotók: Schmidt Andrea

– Városvédőbeszédek című könyvemben megjelent az a televíziós interjúm, amelyet a Magyar Hajózási Részvénytársaság akkori főmérnökével készítettem, aki azt mondta, a hajóknak az a sorsuk, hogy vízre kerülnek, dolgoznak, majd ócskavas lesz belőlük. Nem értek egyet ezzel, hiszen ezek a különleges hajók, mint a Szőke Tisza is, közlekedéstörténeti értékek. Ilyen a Kossuth a Dunán, a Lánchídnál, a Petőfi és a Zoltán, amelyeket

Katonák is segíthetnek

Egy aggódó aktivista levelet írt a Honvédelmi Minisztériumnak, melynek nyomán a MH 5. számú Bocskai Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának vásárhelyi parancsnokai tegnap megnézték a hajót. A katonák felkeresik az illetékeseket, a hajó és a kikötő tulajdonosait, a TIT HMHE képviselőit, a felszámolóbiztost, majd a jogi helyzet tisztázása után jelentést tesznek a minisztériumnak a műszaki lehetőségekről. Hogy legyen elég szivattyú a mentéshez, a katonák felvették a kapcsolatot az Atikövizig és a megyei katasztrófavédelem illetékeseivel is.  
Neszmélyben tart tulajdonosuk, a Zoltán Alapítvány. A Szőke Tiszát fel kell újítani, hogy újra közlekedni lehessen vele. Számos példát láttam arra, hogy turistákat szállítanak gőzhajóval: például a Missisippin, a luzerni tavon is menetrendszerűen járnak – tudtuk meg Ráday Mihálytól. Szerinte Szeged városa is felelős a kialakult helyzetért. De reméli, még nem késő befektetőket keresni, megoldást találni.

– Az utóbbi években három hajót újítottunk fel pályázati pénzből. Ha a Zoltán Alapítvány kezelésében marad a Szőke Tisza, esélyünk lehetett volna pályázni, és a felügyeletünk mellett a hajó nem süllyedt volna el – hallottuk Sztankó Attilától. A Zoltán Alapítvány alapító tagja és szakértője elmondta: egy évig állt a kezelésükben a szegedi gőzös, az új tulajdonos azonban 2007-ben felbontotta velük a szerződést. [namelink name="Sztankó Attila"] szerint a hajó kiemelése tízmilliós nagyságrendű összegbe kerülne, de csak részegységei menthetők meg. A régi testet felújítani nem lehet, csak új hajótesttel építhető fel, körülbelül két milliárd forintból.

Ráday Mihály

Ráday Mihály
Csökkent a vízszint
A félig elsüllyedt Szőke Tisza február óta rostokol a tápéi kikötőben. Megírtuk: az olvadó jég benyomta a korrodálódott, repedésektől hemzsegő oldallemezt, a kajütablakokon beömlött a víz. Az egykori diszkóhajó megbillent. A hajóról szóló folyamatos állapotjelentések az utóbbi napokban mintegy 50 centiméteres vízszint-csökkenésről számoltak be. Balogh Tamástól, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökétől megtudtuk: a szegedi városképvédelmi bizottság múlt héten tárgyalt a Szőke Tisza sorsáról. Úgy döntöttek, nem tesznek semmit, megvárják, hogy a Műemlékvédelmi Hivatal műtárggyá nyilvánítja-e gőzöst. A végső döntést ezután kell meghoznia a tulajdonosnak, illetve a felszámolóbiztosnak.

* * *

Szőke Tisza-dosszié - a legfrissebb írások

Szőke Tisza: innen már nincs visszaút
Nem tudták megmenteni a Szőke Tiszát
Egy XX. századi hajócsoda, avagy a Szőke Tisza termes gőzös rövid története
Utat törtek a Szőke Tiszához - galériával
Egyeztetnek a műtárggyá avanzsáló Szőke Tiszáról
Hullámsírban végezheti a patinás Szőke Tisza - galéria
Megsüllyedt a Szőke Tisza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!