Szeged és környéke

2019.04.20. 16:43

Szombat este megszentelik a sárgatúrót és a sonkát is

A görögkatolikusok szokásairól Szaplonczay Miklós, a Szegedi Görögkatolikus Egyházközösség vezetője beszélt lapunknak. Megtudtuk, náluk nagypénteken egy különleges istentisztelettel indul a nap. Ez az úgynevezett ,,királyi imaóra".

Munkatársunktól

– Itt szépen sorban imádkozunk együtt, illetve ezek alatt felolvassuk Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Ezt követi délután az úgynevezett sírbatételi vecsernye, amikor Krisztus kereszthaláláról emlékezünk meg – magyarázta a görögkatolikus pap. Majd vizuálisan egy Jézust ábrázoló leplet visz körbe a pap a templomban, és a szent sírba helyezi jelképesen. Nyitva hagyják a templomot nagyszombat estig, hogy bárki bejöhessen a templomba, így mindenki részt tud venni Krisztus szenvedésében. 

A feltámadási szertartás része a pászkaszentelés.

A feltámadási szertartás része a pászkaszentelés.

A hagyományok szerint vasárnap hajnalban tartják, ám Szegeden szombat este végzik legünnepélyesebb szertartásukat, a feltámadási szertartást. – Érdekessége, hogy minden hívő kosárral érkezik, amelyben kalács, tojás, sárgatúró, sonka és bor van. Ezeket mind megszenteljük, ezt a szokást nevezik pászkaszentelésnek. Régebben együtt fogyasztottuk el, ma már inkább hazaviszik a megszentelt ételeket, és családjukkal együtt fogyasztják el a hívők – fejtette ki Szaplonczay Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!