Szeged és környéke

2014.01.01. 20:41

Szőregi hulladékudvar: egy helyi nagyvállalkozó fűtheti a tiltakozókat

Szőreg - Makrai László szerint szándékosan félretájékoztatták azokat, akik a szőregi hulladékudvar építése ellen tiltakoznak. Állítja, a hulladékudvarra szigorúbb előírások vonatkoznak, mint egy ipari üzemre. Szőregen azt beszélik, egy helyi nagyvállalkozó fűti az embereket, aki azt szeretné, ha az ő telkét vásárolnák meg, s azon alakítanák ki a hulladékudvart. <br>

Szabó C. Szilárd

Szeptemberben írtunk utoljára a szőregi Palackozó utcába tervezett hulladéklerakó udvarról. Beszámoltunk arról, hogy a hulladékudvar megépítése felháborodást keltett a környékbeliek körében, akik észrevételeiket jelezték a polgármesteri hivatalnak, tiltakozó levelükben pedig mellékelték a lakossági aláírásokat, összesen negyvenhármat. Ezzel szemben 2012-ben 618 szőregi támogatta aláírásával a hulladéklerakó udvar létesítését. A dolog azért érdekes, mert 1997 óta 11 helyszínre terveztek már hulladékudvart Szőregen, de eddig – lakossági tiltakozások miatt – meghiúsultak az elképzelések. A mostani tiltakozó aláírásgyűjtéssel kapcsolatban Szőregen azt beszélik, hogy egy helyi nagyvállalkozó fűti az embereket, valójában azért akarja megakadályozni a tervet, mert szeretné, ha az ő telkét vásárolnák meg, s azon alakítanák ki a hulladékudvart.

Vajon megépül-e a tizenkettedik helyszínen, a volt palackozóüzem területén a hulladékudvar, vagy továbbra is az újszentiváni udvart használják a szőregiek? Mi történt az ügyben az eltelt több mint negyedévben? – kérdeztük a hulladékudvarokat üzemeltető Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Makrai Lászlót.

– Pályázatot nyújtottunk be egy regionális, 33 települést érintő szelektív hulladékprogram és válogatómű megvalósítására 6 milliárd forint értékben, amelynek januárra várjuk az eredményhirdetését. Ennek része a szőregi hulladékudvar is, valamint a sárgazsákok kukára váltása és egyéni komposztálóládák lakossági kiadása is – mondta [namelink name="Makrai László"]. A volt palackozó üzemi területe valójában ma is ipari parkként üzemel – folytatta az ügyvezető igazgató –, ide települt és már működik is fűrészüzem, festékkeverő és raktárbázis. Ezek megnyitása és működése ellen senki sem tiltakozott, holott nyilván ipari-kisüzemi por- és zajkibocsátással üzemelnek, feltételezem, a környezetvédelmi jogszabályok betartásával – hangsúlyozta Makrai László, aki úgy véli, a tiltakozók jó szándékúak, de szándékosan félretájékoztatták őket – ahogyan fogalmazott – a negatív hatások jövőbeni vélelmezésével.

– Egy szelektív hulladékudvar nem szeméttelep! Ez sem okoz nagyobb terhelést egy ipari üzemnél, sőt szigorúbbak a rá vonatkozó előírások. Az építéshatóság például előírta a telken belüli 55 százalékos zöldfelület létesítését, így az utcafront felőli teljes részt növényzettel kell betelepíteni – hangsúlyozta Makrai László. Hozzátette: a közlekedési utak szélessége is csak előírásszerű lehet.

– Személyzettel ellátott, patika tisztaságú konténeres hulladékudvaraink működnek több mint 10 éve panaszmentesen például szegedi lakótelepek mellett és térségi kistelepüléseken is. Mindenkit kérünk, használja a szelektív hulladékudvarokat, ahová vegyes kommunális hulladék nem hozható, így bűzhatás sincs. Ilyenkor sok lombot, nyesedéket fogadunk be, ugyanis a sárga zsák erre nem használható – mondta a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!