Szeged és környéke

2010.11.23. 21:55

Sztálin-szobor is volt a 48-as ereklyék között

Szeged, Arad - Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának feldolgozása, leltár készült a páratlan gyűjteményről.

Munkatársunktól

A tárgyi emlékeket Dömötör Mihály, a Móra-múzeum fotósa örökítette meg, az írásos anyagot az aradi kollégák digitalizálták – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Zombori István megyei múzeumigazgató. Az egyéves munkára a szegedi és az aradi közgyűjtemény, valamint a budapesti Hadtörténeti Múzeum 200 ezer euró (közel 53 millió forint) támogatást nyert uniós pályázaton. Közösen vették számba az 1848/49-es forradalom és szabadságharc összesen majdnem ezer relikviáját, fegyvereket, katonai felszereléseket, egyenruhákat, zászlókat, valamint a numizmatikai, képzőművészeti anyagot és 16 ezer oldalnyi dokumentumot.

Ennek a szobornak az eredetijét akasztották fel az osztrákok az élő Kossuth helyett. Fotó: DM/DV

Ennek a szobornak az eredetijét akasztották fel az osztrákok az élő Kossuth helyett. Fotó: DM/DV
Olyan kuriózumok vannak köztük, mint annak a Kossuth-szobornak a másolata, amelynek az eredetijét – a talapzatán olvasható felirat szerint – az osztrákok felakasztották az élő Kossuth Lajos helyett. Fegyvernek is használhatta Kossuth a fennmaradt sétabotját; irányzék is van rajta, tehát nemcsak ütni, lőni is lehetett vele. Damjanich János pedig törött lábbal bicegett a vesztőhelyre, a gyűjteményből előkerült a tábornok mankója és tábori fotelje. A hatvanas években a magyar vonatkozású ereklyéket a múzeumi raktárak mélyére száműzték. Feltehetőleg akkor került a magyar emlékekkel együtt a történelem süllyesztőjébe egy Lenint, Marxot és Sztálint ábrázoló mellszobor is.

A három intézmény egy következő pályázaton arra kér támogatást, hogy bemutathatóvá tegye a gyűjteményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!