Szultán régi motoros, felkéredzkedtünk a hátára

– Apuci tudja, én nem tudom, de szeretem – válaszolja a 6 éves Bogi, amikor a Baktói Lovasklubban jártunk, és arról faggattuk a táborozó gyerekeket, hogy mióta lovagolnak. Próbáltam erőt gyűjteni: hisz ha ezek az apróságok nem félnek felülni, nekünk sem lehet gond, ha felkéredzkedek a 21 éves Szultán hátára.

És ha csak néhány pillanatig is, de elképzelhettem, milyen menő zsokénak lenni. Utoljára pont egy ilyen gyerektáborban ültem lovon, azzal a különbséggel, hogy akkor én is hatéves voltam. – Mikor elengeded a nyerget, és mindkét kezeddel karkörzést kell csinálni, az kicsit félelmetes – ijeszt meg az egyensúlyi feladat gondolatával Gréti, Bogi nővére. Ha csak néhány pillanatig is, de elképzelhettem, milyen menő zsokénak lenni.

Szerzőnk

– Ha leesek, majd felállok, visszaülök. Nem félek, amikor lovagolok – vágja közbe Berni. Barátnőjük, Laura helyesel. És miközben megmutatják lovas rajzaikat – az egyik egy repülő lovat, Pegazust ábrázol –, azért mind megállapítják, hogy a nyeregből kiállás kicsit necces érzés. Amikor a kengyelbe rögzített lábunkkal kicsit megemeljük a fenekünket a ló hátán, és közben körzünk a karunkkal.

Mielőtt valamelyikőtökben felmerül a kérdés: minek tornázunk a lovon, elmondja nekünk Vörös László, a szegedi lovasklub tulajdonosa: – Fontos, az egyensúlyérzék fejlesztésére szolgál.

 Akkor most mi következünk! Fejembe húzom a sisakot, kapom az útmutatást: melyik lábamat hova tegyem, mit fogjak, és már fent is vagyok a ló hátán. Furcsa, jó érzés másfél méterről szemlélni a világot! Nem kérdés, a gyönyörű, intelligens Szultánnak eszébe sem jut ledobni.