Szeged és környéke

2019.05.30. 14:44

Tápai Péter: A szegediek leszavazták a bevándorláspárti Botka Lászlót és Ujhelyi Istvánt

Mint mondta, a szegediek nagy számban jelentek meg az urnáknál, és nagy fölénnyel a Fidesz-KDNP listájára szavaztak, ezzel megerősítették, hogy a Fidesz Szegeden is a legnagyobb és legszervezettebb politikai erő.

K.A.R.

Sorsdöntő választás zajlott Európában, Magyarországon és Szegeden – hangsúlyozta Tápai Péter, a Fidesz szegedi szervezetének alelnöke. Mint mondta, a szegediek nagy számban jelentek meg az urnáknál, és nagy fölénnyel a Fidesz–KDNP listájára szavaztak, ezzel megerősítették, hogy a Fidesz Szegeden is a legnagyobb és legszervezettebb politikai erő. Hozzátette, a Fideszre leadott 24 ezer szavazat több mint kétszerese a második helyezett bevándorláspárti szocialisták 11 ezer voksának, és majdnem háromszor annyi, mint a harmadik helyezett DK-ra leadott 9000 szavazat. Rámutatott: vasárnap a választók ítéletet mondtak Botka László és Ujhelyi István kerítésbontó terveiről, és egységesen elutasították azt. Tápai Péter szerint az őszi önkormányzati választások előtt jól látszik, új politikai helyzet van a városban. Az alelnök elmondása szerint a szegedi polgárokkal együtt egy olyan Szegedet szeretnének építeni, ami újra az ország egyik legjelentősebb városa lesz, ismét lesz minőségi ipar, jó infrastruktúra, utak, járdák és egészséges ivóvíz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!