Szeged és környéke

2013.11.05. 21:53

Teret nevezhetnek el Szent-Györgyi Albertről

Szeged - Egy újszegedi utca után egy ma még névtelen kis belvárosi tér is Szent-Györgyi Albert nevét viselheti a jövőben. Ha a városi közgyűlés is hozzájárul, a Nobel-díjas tudósról nevezik el a Fekete Ház melletti teret a Somogyi utcában.

Munkatársunktól

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy Szent-Györgyi Albertről nevezzék el a Nádor, a Somogyi és a Bajza utca által határolt kis teret. A javaslat arra épül, hogy a közelben vannak a szegedi tudomány fellegvárai, Szent-Györgyi szobra és esetlegesen további Nobel-díjasok szobrai. A kezdeményezők fontosnak tartják, hogy a turisták a lehető legtöbb helyen találkozzanak Szent-Györgyi Albert nevével, hiszen ő a város legismertebb polgára. (A közgyűlési előterjesztésben helytelenül szerepel, hogy ő Szeged legismertebb szülötte, hiszen Szent-Györgyi nem Szegeden, hanem Budapesten született – a szerk.).

A háromtagú szaktanácsadó testület szerint a Fekete Ház melletti kis térnél méltóbb, nagyobb közterületet kellene elneveznie a városnak a Nobel-díjas tudósról. Fotó: Schmidt Andrea

A háromtagú szaktanácsadó testület szerint a Fekete Ház melletti kis térnél méltóbb, nagyobb közterületet kellene elneveznie a városnak a Nobel-díjas tudósról. Fotó: Schmidt Andrea

Gyimesi szoborparkja

[namelink name="Gyimesi László"] fideszes önkormányzati képviselő, tanácsnok még 2011-ben javasolta a városi közgyűlésnek, hogy a Fekete Ház melletti kis téren hozzák létre a Nobel-díjasok emlékparkját. Itt állították volna fel a 13 magyar származású Nobel-díjast ábrázoló, bronz figurákból álló szoborkompozíciót. Az alkotó, [namelink name="Kligl Sándor"] szegedi szobrászművész a javaslat szerint pályáztatás nélkül kapott volna nettó 48 millió forintot a munkára. A szoborpark nem valósult meg.

[namelink name="Sz. Fehér Éva"] városi főépítész szerint a közterület elnevezésével kapcsolatban kérdésként merülhet fel, hogy a Dugonics téren szeptemberben felavatott Szent-Györgyi-szobor és a tőle nem messze lévő kis tér névadása nem zavarhatja-e meg a turisták tájékozódását. A főépítész szerint a Nobel-díjasok szobrát, szoborcsoportját a TIK előtti füves területre javasolták, amit az egyetem is támogatott. Sz. Fehér Éva szerint problémát okozhat a névadásban az is, hogy Felsővároson már van egy hasonló hangzású közterület, a Szent György tér. Újszegeden már létezik Szent-Györgyi Albert utca, de mint kiderült, nem tiltja jogszabály, hogy a Nobel-díjas tudósról az utca után teret is elnevezzenek Szegeden.

A közterület-elnevezések véleményezésére létrejött, muzeológusból, térképészből és történészből álló tanácsadó testület egyetért ugyan a Szent-Györgyi Albert tér elnevezéssel, de a grémium szerint a Fekete Ház melletti kis térnél méltóbb, nagyobb közterületet kellene elneveznie a városnak a Nobel-díjas tudósról. „Ez a kicsi köz erre nem alkalmas, egyáltalán nem is olyan tér, amelynek nevet kellene adni" – olvasható az előterjesztésben. A lakosság és a körzet önkormányzati képviselője, [namelink name="Farkas László"] egyetértett a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged javaslatával.

Az ügyben a november 15-i ülésén dönt a városi közgyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!