Szeged és környéke

2015.12.28. 21:22

Tilos lesz kutyát láncra verni januártól

Magyarország - Több tízezer kutya él láncra verve Magyarországon egy szakértő szerint. Úgy véli, a szigorítás sem hoz egyhamar változást: január elsejétől ugyanis már tilos láncon tartani az ebeket.

Arany T. János

– Megmondom őszintén, jogos a változtatás. De az a gondom, hogy sajnos nem jó a kerítésem. Ha kimegy a kutya, van, aki megrugdossa. Az pedig nem szép dolog – mondta az egyik röszkei, határ menti kis ház lakója, [namelink name="Márta Jánosné"].

A nyugdíjas asszony tíz éve él itt, mindig tartott kutyát, most két keverék, Maci és Pamacs őrzi a házat láncra kötve.

A már 2012. augusztus elsején életbe lépett állatvédelmi törvény jelentősen szigorított egyes állattartási szabályokon, illetve megemelte az állatvédelmi bírság összegét. Ez a kormányrendelet kimondja azt is, hogy 2016-tól az ebeket nem szabad tartósan láncra verni.

[namelink name="Keller Zoltán"] szegedi kutyakiképző elmondta, a láncon tartást két dolog indokolja: – Az egyik, hogy nincs kerítés, vagy ha mégis, akkor az nem megfelelő a kutyához. A másik, hogy a gazda nem akar foglalkozni a kutyával, az csak riasztó, jelző funkciót tölt be. Attól, hogy ezt a törvényt bevezetik, nem lesz pénz a tanyákon kerítésre, és nem változik meg a gazdák kutyára fordított figyelme sem. Minden törvény annyit ér, amennyit be tudnak tartatni belőle – magyarázta.
 

Tilos lesz kutyát láncra verni. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Keller szerint Magyarországon több tízezer kutya él láncra verve. Úgy véli, ez az állapot nem fog megváltozni egyik napról a másikra. – A láncon tartott kutya frusztrált és rettentő ingerszegény körülmények között él, amitől agresszívvá válhat – tette hozzá. Szakértői vélemények szerint az ingerszegény környezetben tartott, elhanyagolt kutyák gyakran idegronccsá válnak, ami a legtöbb esetben visszafordíthatatlan állapotokat eredményez, és tragédiákhoz vezethet.

[namelink name="Seres Zoltán"], az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője azt hangsúlyozta, ha valaki úgy tart állatot, hogy az szenved – tehát láncon –, akkor bűncselekményt, állatkínzást követ el.

– Nyáron találtunk olyan kutyát, amelynek a lánca felcsavarodott a karóra, a kutya mozdulni sem tudott, hőgutát kapott és elpusztult. Télen egy kikötött kutya odafagyott a földhöz – mesélte az elrettentő eseteket. Szerinte az embereket kellene képezni, hogy jó gazdák legyenek, és az állattartáshoz megfelelő tudással rendelkezzenek. Seres három feltételhez kötné a kutyatartást: megfelelő tartási hely, anyagi fedezet és szabadidő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!