Szeged és környéke

2015.11.19. 19:41

Tizenhat megyei cég a top 500-ban: a makói Givaudan is a listán

Egyetlen új Csongrád megyei szereplő bukkant fel a HVG céglistáján, amely az 500 legnagyobb árbevételű vállalkozást sorolja: a makói Givaudan. Csongrád megyéből 16 cég került az ötszázak közé.

Fekete Klára

A HVG idén is összeállította országos top 500-as listáját a cégek 2014-es árbevétele alapján, Csongrád megyéből 16 vállalkozás került közéjük. Nincsenek nagy meglepetések, az első két legjobb megyei vállalat újra a két energiaszolgáltató. Bármilyen toplista készült is az utóbbi egy évtizedben a megye gazdaságáról, mindig a GDF SUEZ, valamint az EDF DÉMÁSZ Zrt. vezette az élbolyt. A számok alapján ugyanakkor az országos első 100 utolsó harmadában szerepelnek. A gázszolgáltató 9, az áramszolgáltató 18 helyet esett vissza 2013-hoz képest. Csökkent az árbevételük, amiben szerepe lehetett a kormány rezsicsökkentésének is.


A Pick Szeged Zrt. általában az örök megyei harmadik, 2014-ben se alakultak másképp a körülmények. A Bonafarm-csoporthoz tartozó szegedi nagyvállalat azonban növelte árbevételét és az országos listán 7 hellyel ugrott előre. A másik Bonafarm-cég, a Sole-MiZo Zrt. a 2013-as 207. helyről a száznyolcvanadikra jött föl. Még látványosabb, amit az autóipari beszállító, a makói székhelyű ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. produkált: bekerült az első 200-ba, 2013-as árbevételéhez képest 34 hellyel sikerült előbbre kerülnie. A HVG külön táblázatot készített azokról a vállalkozásokról, amelyek a válság kitörése, 2008 óta a legnagyobb mértékben növelték az árbevételüket, és az első 100-ban ott látjuk a makói cég nevét is. A legnagyobb, együttesen 80 százalékos növekedést egyébként a vegyi-, gumi- és műanyagipari cégek érték el országban: közéjük tartozik a megyei 9. helyen álló ContiTech Rubber Industrial Kft. is.

Visszatérő toplistások a nagykereskedő cégek: a legeredményesebb a CBA üzletlánc mögött álló Hansa-Kontakt Kft., de stabil árbevételt produkál a vásárhelyi Ventas Coffee Kft. és Tabán Trafik Zrt. is. Hasonló stabilitást mutat a gépgyártáshoz sorolt szentesi Legrand Zrt., valamint az építőanyag-iparhoz tartozó vásárhelyi Villeroy & Boch Kft. is.

Három éve avatták


A Givaudan Hungary Kft. a megyei 11., az országos 238. helyen áll 2014-es árbevétele alapján, pedig csak 3 éve kezdte el a termelést Makón. A svájci óriás, a Givaudan makói élelmiszeripari üzemét 2012. október 3-án avatták fel, ez volt a cég addigi legnagyobb, 39 milliárd forintos beruházása. A gyárban 3000-féle terméket állítanak elő, 60 ország élelmiszeriparát látják el íz- és illatanyagokkal, és 400 embernek adnak munkát.

Címkék#Szeged#HVG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!