Szeged és környéke

2010.05.17. 19:10

Tizennégy magyar származású Nobel-díjas a Dóm téren

Szeged - A Dóm téri árkádok alatt a SzegedArt képzőművészeti fesztivál részeként péntek este nyílt meg a szerdáig látható Szembesítés– szembesülés című tárlat. A neves szobrászok kortársakról készült portréi között Kampfl József magyar származású Nobel-díjasokról mintázott 14 büsztjét is kiállították.

Hollósi Zsolt

– Másfél évtizeddel ezelőtt Stockholmban élő építész barátom ajánlotta, hogy az ottani Magyar Ház számára kellene készítenem egy Szent-Györgyi Albert-mellszobrot. Megmintáztam, de időközben személyi változás történt az intézményben, és végül nem lett belőle semmi. A gipszminta viszont elkészült, és amikor Óbudán, a Szérűskert utcai általános iskolát elnevezték Szent-Györgyiről, csináltak a Nobel-díjas tudósról egy kiállítást. Egyik ismerősöm ajánlotta, hogy kérjék el az én gipsz mellszobromat is a tárlatra. Az igazgatónőnek annyira megtetszett, hogy haza sem vihettem, bronzba öntették. Akkoriban jött az ötlet: érdemes lenne az összes magyar származású Nobel-díjast megmintázni; ha valaki, ők biztosan megérdemlik – meséli Kampfl József szobrászművész, aki Szent- Györgyi után Lénárd Fülöp, Zsigmond Richárd, Bárány Róbert, Hevesi György, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Polányi János, Harsányi János, Elie Wiesel, Oláh György, Kertész Imre és Avram Hershko portréját is elkészítette. Szerdáig mind a 14 Nobel-díjas bronz büsztjét láthatják az érdeklődők a Dóm tér árkádjai alatt.

Kampfl József szobrászművész Oláh György Nobel-díjas kémikus mellszobra előtt a Dóm téren. Fotó: Frank Yvette

Kampfl József szobrászművész Oláh György Nobel-díjas kémikus mellszobra előtt a Dóm téren.
Fotó: Frank Yvette


– Többségük már nem él, arra sem volt lehetőség, hogy a többiek modellt üljenek, ezért fotók alapján dolgoztam. Nobel-díjasaink közül csak Oláh Györggyel találkoztam személyesen, aki gyakran hazalátogat Amerikából. Akkor már kész volt a portréja; megmutattam – nagyon tetszett neki. A mintázáshoz több forrásból gyűjtöm össze az ismereteimet, nem elég fényképeket szerezni, azt is kell tudnom, az illető milyen ember. Mind a 14 kitüntetettben találtam olyan vonzó tulajdonságot, ami miatt nagy kedvvel csináltam a portréját. Sokan nem is tudják, hogy ennyi magyar származású Nobel-díjasunk van, ez a tárlat arra is jó, hogy a közönség szembesüljön ezzel – mondja Kampfl József, aki szerint akkor jó egy portré, ha sikerül az ember lelkét is megmutatni. – A képzőművészetire fel sem veszik azt, aki nem tud korrektül megmintázni egy portrét; a szobor minősége inkább abban mutatkozik meg, hogy vissza tudja-e adni a művész az illető jellemét, személyiségét is.

Művészek, sportolók portréi. A SzegedArt szerdáig látható szabadtéri tárlatán sok régi kedvenc mellszobrával találkozhatunk. A fiatal szegedi szobrász, Szemerey-Kiss Balázs a színészkirálynőt, Ruttkai Évát mintázta meg. Simorka Sándor Latinovits Zoltánról készült szobra áll mellette. Farkas Pál a szegedi költő, Baka István portréját hozta el. Mihály Gábortól Puskás Ferenc és Marian Cozma büsztjét is láthatjuk. Szanyi Péter Gregor Józsefet mutatja meg Falstaff hatalmas kalapjában. Több szegedi szobrász is részt vesz a Dóm téri kiállításon: Balogh Sándor, Bánvölgyi László, Beliczai Mária, Fritz Mihály, Fűz Veronika, Tóth Sándor munkái is megtekinthetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!