Szeged és környéke

2019.04.18. 14:13

Tízmilliárdos kárt előzött meg tavaly a jégkármérséklő

Április 15-én üzemelték be a jégkármérséklő rendszert. Kell is a védelem, mert már a múlt héten is volt jégeső.

Kovács Erika

Tavaly építette ki a jégkármérséklő rendszert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az ország 986 pontjáról juttatnak szükség esetén ezüst-jodidot a felhőkbe. Jégeső továbbra is lesz, de az ezüst-jodid segítségével a jégszemcsék mérete sokkal kisebb, nem okoznak olyan károkat, mint ha diónyiak lennének.


Tavaly május 1-jén kezdte működését a jégkármérséklő rendszer. Most a két héttel korábbi csatasorba állítást az indokolta, hogy az elmúlt években többször is előfordultak május előtti jégesők, komoly kárt okozva.


– A rendszert szeptember végéig használjuk – nyilatkozta Győrffy Balázs, a NAK elnöke, aki azt is elmondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal közösen működtetett rendszerhez a Kárenyhítési Alap évi 1,5 milliárd forintot biztosít.


– Bízunk benne, hogy az idei tavasz és nyár nem olyan lesz, mint a 2018-as, amely az elmúlt 30 év legzivatarosabb, legszélsőségesebb tavaszát, nyarát produkálta. Tavaly a hatszorosára nőttek a viharkárok a többéves átlaghoz képest. A felhőszakadásos károk megduplázódtak, de jó hír ugyanakkor, hogy a jégkárok 70 százalékkal csökkentek.


Ez érdemi adat. Tavaly a jégkármérséklő rendszer jó 10 milliárdos kárt előzött meg – és ez csupán a mezőgazdaságra számolt adat. A rendszer megóvta a lakossági, állami, ipari létesítményeket is. Ha így nézzük, akkor akár 40-50 milliárd forintos kártól menekült meg a társadalom – fogalmazott Györffy Balázs.


A jégkármérséklő rendszerben 10 négyzetkilométert fed le egy-egy berendezés. Győrffy Balázs lapunk kérdésére elmondta, jó lenne, ha minél több lenne az automata berendezés, de ezek sokszorosába kerülnek a manuálisnak. Az automata berendezéseket oda telepítették, ahol nem lakik senki a közelben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!