Szeged és környéke

2015.10.19. 22:11

Több a szünet, mint a szülők szabadsága

Szeged - Péntektől több mint egyhetes őszi szünet lesz az iskolákban. Bár a szülők abban egyetértenek, hogy kell a gyerekeknek a pihenés, sok családban gondot okoz, munkanapokon hogyan gondoskodjanak a kicsik felügyeletéről.

Timár Kriszta

Óvoda van, de nem mindenkinek


Az óvodákban nincs őszi szünet, ám ha a családban van iskolás gyerek, akkor általában megkérik a szülőt, hogy a kicsit se vigye oviba – mert úgyis otthon vannak. Persze olyanok is vannak, akik ilyenkor önszántukból veszik ki a gyereket az oviból: az összevont csoportokat, amelyeket ilyenkor működtetnek, sok kicsi nem szereti.

– Annyira keveset vagyunk a gyerekekkel, és annyira ránk fér. Sok minden van, amire a rohanó hétköznapokban nem érünk rá, ilyenkor legalább ezeket meg lehet valósítani – vélekedik Andrea, aki szerint az a megoldás az egyhetes őszi szünetre, hogy ilyenkor a szülő szabadságot vesz ki.


Csakhogy sokan ilyenkor már erősen számolgatnak: két felnőttnek összesen nincs annyi szabadsága, amennyi iskolai szünet van. A mostani öt munkanap után a téli szünetben még hét  napot kell kiíratniuk – ha egyáltalán még van miből. Az év elején ugyanis már elvitt egy hetet a tavaszi szünet, a nyári vakáció pedig két és fél hónapos volt.


– Lényegében csak arra használom a szabadságaimat, hogy az iskolai szünetekben otthon tudjak lenni. Ha a gyerek lebetegszik, marad a táppénz – mondta Edit.


Ezen a helyzeten segítenek a különböző táborok – az igényt felismerve ugyanis most már nemcsak nyáron, hanem ősszel is indítanak ilyeneket. Az Agórában például napi kétezer forintért a szünet minden napjára szerveztek napközis rendszerű elfoglaltságokat.


– Bár ez rövidebb időszak, mint a nyári vakáció, és a szülők nem is tudnak annyi pénzt áldozni rá, de úgy gondoltuk, kínálni kell most is tartalmas programot a gyerekeknek – mondta el [namelink name="Orbán Hedvig"], a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója. – A naponta igénybe vehető rendszer is pont ezért van: tudjon spórolni a szülő, ha egyik vagy másik napra meg tudja oldani a gyerek elhelyezését családon belül, vagy barátoknál.

 

Hanna a nagymamájával tölti az őszi szünetet - családon belül sikerült megoldani a felügyeletét.  Fotó: Kuklis István

Hanna a nagymamájával tölti az őszi szünetet – családon belül sikerült megoldani a felügyeletét. Fotó: Kuklis István

Minden napra más témájú tábori nappal várják a gyerekeket az Agórába: lesz kézműveskedés, halloween, cukrászkodás és kísérletezés is. Az őszi szünetben szervezik meg a nyárról elmaradt erdélyi kirándulást, de van egynapos buszos program is, amelynek célpontja a főváros. Ingyenes programként pedig lesz űrkadét nap – két turnusban.


Találtunk játszóházat is, amely egész hétre biztosít programokkal tarkított gyerekfelügyeletet. A napi 2 ezer forintban azonban itt nincs benne az ebéd, amelyet külön kell megrendelni. Aki pedig megteheti, hogy mélyebben a zsebébe nyúl, találhat egész hetes, tematikus tábort is. Például görkorcsolyásat – 16 ezer 500 forintért.

Nyilván sokkal könnyebb a dolguk azoknak, akik családon belül meg tudják oldani a gyerekfelügyeletet. – A nagymama vigyáz Hannára jövő héten – mesélte Rozgonyi Rita. A család szerencsés, hiszen más, ingyenes megoldás is felmerült. A kislány iskolájában ugyanis van ügyelet az őszi szünetben – erre nincs minden intézményben lehetőség.


Egy szülői fórumon az is felvetődött: nem elég, hogy – a szülők kapacitásához képest – sok, aránytalan is a szünetek elosztása. A hosszú nyári vakáció után másfél hónappal ismét szünet van, majd kevesebb mint két hónap múlva jön a téli. Tavasszal viszont sokat kell várni a pihenőre – pont akkor, amikorra már nagyon elfáradnak a gyerekek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!