Szeged és környéke

2019.03.28. 19:15

Több baleset történt a megye útjain tavaly, mint egy évvel korábban - Viszont kevesebb volt halálos kimenetelű

Több baleset történt a megye útjain tavaly, mint egy évvel korábban, viszont halálos balesetből kevesebb volt 2017-hez képest.

Suki Zoltán

Több mint 5 százalékkal nőtt a közlekedési balesetek száma tavaly Csongrád megyében, mint 2017-ben – derült ki a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tavalyi évet értékelő ülésén Szegeden csütörtökön.


Nagy Tiborné közlekedésrendészeti osztályvezető elmondta, hogy 2017-ben 660, tavaly pedig már 695 olyan baleset történt, amelyikben megsérült valaki. Halálos balesetből viszont 33 százalékkal volt kevesebb. Tavalyelőtt 24, 2018-ban pedig 16 ilyen történt. Ezekben tavaly 19, 2017-ben pedig 30 ember vesztette életét.


Több volt könnyű és súlyos sérüléssel járó balesetekből is, mint 2017-ben. A balesetek száma azonban nem arányos a balesetekben megsérültek számával. Így fordulhatott elő, hogy 2017-ben 281-en sérültek meg súlyosan az utakon, 2018-ban pedig valamivel kevesebben, 276-an, mégis 2018-ban történt több súlyos baleset.

Nagy Tiborné azt is elmondta, hogy a legtöbb balesetet továbbra is az autósok okozták: az összes 60 százalékát. Őket a biciklisek követik 18 százalékkal. Érdekes adat, hogy a legtöbb baleset – több mint 80 százalékuk – azért történik, mert az egyik fél nem adja meg az elsőbbséget. A gyorshajtás a második leggyakoribb, balesetet okozó szabálytalanság.


Arról, hogy miként próbálják megelőzni a baleseteket, már a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára beszélt. Vad Róbert azt mondta, hogy a 18 évesnél idősebb fiatalokat egy baleseti helyszíneken készült videófelvételekből összevágott filmmel „sokkolják". Ebből vetítettek is részleteket: a felvételen leszakadt végtagú és a felismerhetetlenségig összeroncsolódott embereket is mutattak. Vad Róbert szerint csak ezzel lehet hatni a fiatalokra, mert erre felfigyelnek. A bizottság egyébként szorosan együttműködik a tankerületi központtal, így egy hónapban egy órán át minden megyei gyermeket közlekedési ismeretekre oktatnak. Szintén érdekes, hogy ittasan senki sem okozott halálos balesetet, ráadásul 11 százalékkal kevesebb ittas vezetőt állítottak meg tavaly, mint 2017-ben.


Mindkét előadó elmondta, hogy a baleseti statisztikát jelentősen befolyásolta a tavaly októberben Székkutasnál történt baleset. Akkor egy autót sodort el egy vasúti átjáróban a Szeged felől érkező gyorsvonat. A mozdony 200 méteren át tolta maga előtt az autót, amelyben négyen vesztették életüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!