Szeged és környéke

2019.08.25. 09:32

Több tanulmány is alátámasztja: egyáltalán nem hatásos a kalcium az allergiára

Csongrád megye - A megye néhány részén már extrém magas a parlagfű pollenkoncentrációja, így az allergiás betegek erős tünetekre számíthatnak. Bella Zsolt fül-orr-gégész lapunknak elmondta, bár számos készítményt lehet vény nélkül kapni, mégis azt javasolja forduljanak szakemberhez a páciensek.

Hajó Edina

A parlagfű pollenkoncentrációja az elkövetkező napokban várhatóan tovább emelkedik, országszerte elérheti a nagyon magas szintet, sőt a parlagfűvel erősen fertőzött területek közvetlen környezetében helyenként extrém magas is lehet. A pollenszórás fokozódásával az allergiás betegek már erős tünetekre számíthatnak, továbbá emelkedik az asztmás tünetegyüttes jelentkezésének valószínűsége is.


Ma már sokféle szer kapható vény nélkül a patikákban és a szomszédasszony, valamint az internet is sok hasznos tanácsot tudhat, ám a szakemberek azt tanácsolják, legalább évente egyszer mindenképpen forduljunk szakemberhez. – Azt javaslom, hogy a beteg először a háziorvosnál jelentkezzen, aki eldönti, majd melyik szakorvoshoz küldje a pácienst, hiszen a szénanátha és egyéb allergia tünetei az alsó- és felső légutak mellett érinthetik a szemet, és ekcéma formájában bőrünket is. A szénanáthának négy fő tünete van: a tüsszögés, az orrfolyás, az orrviszketés és az orrdugulás, ezek a legkínzóbbak – magyarázta [namelink name="Bella Zsolt"], a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika osztályvezető adjunktusa. Az allergológus szerint mindenképp ki kell deríteni mitől vannak a tünetek, ezért érdemes fül-orr gégészhez fordulni, ugyanis előfordulhat, hogy más probléma okozza az allergiaszerű tünetegyüttest. Egy orrsövényferdülés, duzzadt orrkagylók, de akár egy rosszindulatú orrmelléküreg-daganat is eredményezhet tartós orrdugulást, orrfolyást, ezeket diagnosztizálni csak a fül-orr-gégész tudja.

Bella Zsolt fül-orr-gégész szerint az allergiásoknak érdemes évente egyszer szakemberhez fordulniuk. Fotó: Karnok Csaba

A szénanátha kezelésével kapcsolatban elsőként említi a fiziológiás orrmosást izotóniás sóoldattal. Úgy fogalmazott, az orrmosás az alap, utána jöhetnek az egyéb tüneti kezelések. – Többfajta antihisztamint lehet kapni vény nélkül is, ám ezek nem mindig elégségesek, ilyenkor szükséges kombinált terápiát alkalmazni, pláne akkor, ha a tünetek újra és újra jelentkeznek, elhúzódnak és felerősödnek és az életminőséget befolyásolják. Ezért is fontos orvoshoz fordulni és kideríteni, mire is allergiás a beteg, és azt célzottan kezelni – magyarázta. Ha az antihisztaminok nem hatnak, a helyileg alkalmazott szteroidos készítmények kellenek, amelyek már receptkötelesek. Az osztályvezető arra is felhívja a figyelmet, hogy ha megjelenik egy új nevű gyógyszer, az nem biztos, hogy valóban új, lehet, hogy a hatóanyaga ugyanaz, mint amit szed a páciens. Emellett javasolja még az immunterápiát, ezek a nyelv alatti cseppek vagy spray-k egy-egy allergénnel szemben tartós immuntoleranciát tudnak kiváltani. Egy parlagfű-allergiás beteg, ha ezt áprilistól októberig szedi három éven keresztül, akár meg is gyógyulhat.


Az osztályvezető azt is hozzátette, a néphiedelemmel ellentétben a kalcium valóban nem használ az allergiára. – Egyetlenegy orvosi protokollban sem szerepel a kalcium, mint gyógyszer, nincs egyértelmű gyógyhatása. Ám az allergiás nátha egy hosszan tartó, kínzó, krónikus betegség, amelynél fontos a pszichés támogatás, így ebben az esetben a kalcium placebóként hathat – hívta fel a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!