Szeged és környéke

2008.03.19. 22:45

Több tízezerbe kerül a háziasszonyoknak a Húsvét

Szeged - Sonka, tojás, kalács, torma, narancs – a húsvét elengedhetetlen kellékei. Hogy egy háziasszony mindezeket beszerezze, valamint locsolóit is meglepje némi sörrel és csokival, akár 30 ezer forinttal is megrövidítheti a konyhapénzt.

R. Tóth Gábor

Néhány lelkes ifjú már hónapokkal az ünnep előtt beosztja a húsvéthétfőn „összelocsolkodott" összeget – a nyuszi azonban csak nekik hozza a pénzt, a háziasszonyok bukszájából inkább viszi azt: több mint 30 ezer forinttal is megrövidülhet e szép ünnepen a családi büdzsé.

Füstölt, kötözött lapockát például már 549 forinttól lehet kapni – ám mint vasárnapi kiadásunk tesztjén is kiderült, nem érdemes spórolni e betevőn. Egy igazi, békebeli parasztsonka kilónkénti ára azonban elérheti az 1899 forintot is.

Húsvéti parasztsonka a Mars téri piacon. Fotó: Karnok Csaba

Húsvéti parasztsonka a Mars téri piacon. Fotó: Karnok Csaba
– Már megvettük a sonkát, jó nyolckilós példány kerül az asztalra. Közel kilencezer forintba került – kalkulált tegnap a Mars téren Varga Imréné. Elmondta, már csak tojást kell vennie – az ugyancsak nélkülözhetetlen húsvéti kelléket 22 és 30 forint között lehet beszerezni a városban. – Tojásos a család, sokat fogyasztunk belőle. Sonka mellé, de piskótához is fogy – mesélte Németh Irén, aki férjének töltött káposztával is kedveskedik az ünnepen. Tojásból 20 darabot vett, de akadt olyan kuncsaft is, aki 60-at kért a kereskedőtől, Kotogán Jánostól. – Péntek óta érezzük, hogy egyre többen jönnek, érezhető a húsvéti készülődés – fűzte hozzá, miközben kínálta portékáját.

Kevesebb bárány

Az elhúzódott fedeztetési időszak és a szokásosnál korábbi ünnep miatt idén kevesebb a húsvéti bárány. Magyarországon évente 800-900 ezer bárány kerül piacra, gyakorlatilag mindegyiküket külföldre adják el, főként Olasz- és Németországba, valamint Ausztriába.

A háziasszonyok persze nem elégedhetnek meg e kellékek beszerzésével, az ünnepi menühöz kalács és torma is dukál. Előbbit 129–779 forintért találtunk félkilós kiszerelésben, utóbbiból 119 és 209 forint között lehet válogatni. A locsolkodók ráadásul más kulináris élvezetekre vágynak: süteménnyel, innivalóval illik kínálni őket, plusz honorálni az öntözést. – Legalább húszan jönnek hozzám húsvéthétfőn, sört, narancsot, csokitojást, desszertet kapnak, de így is legalább húszezerbe kerülnek nekem – mondta a fentebb már idézett Varga Imréné, hozzátéve: kényezteti locsolóit, saját készítésű zserbóval, készen vásárolt édességgel és likőrökkel várja őket. Utóbbiak akár három-ötezer forintos pluszkiadást is jelenthetnek. – S mindezért mi jár cserébe? Két fújás a százforintos, ablakmosószagú kölniből – érzékeltette mellettünk két fiatal lány a bevételi-kiadás aránytalanságát.


Sonkamatek

A tavalyi szezonban kevesebb húsvéti sonka és csokoládéfigura fogyott hazánkban, mint egy évvel korábban – derül ki a GfK Hungária friss felméréséből. A háztartások azonban még így is közel harmadával vásároltak több húsvéti sonkát, mint 2004-ben. A gépsonkából minden évben 15 százalékkal kevesebbet, füstölt-főtt-kötözött csemegéből 30 százalékkal többet fogyasztottunk.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!