Szeged és környéke

2019.06.04. 20:39

Trianonról emlékeztek meg a szőregi katolikus temetőben - Fotók

Zombori István nyugalmazott múzeumigazgató mondott beszédet.

K.A.R.

99 évvel ezelőtt történt a trianoni békeszerződés aláírása, de mintha nem is telt volna el ez a 99 év, ez legalábbis abban látszik, hogy az a nyugat-európai gőgös nagyhatalom, amely akkor összejött, és ránk kényszerítette a diktátumot, nap mint nap ugyanazzal a módszerrel próbál ellenünk tenni – hangsúlyozta kedden a szőregi katolikus temetőben szervezett megemlékezésen Zombori István nyugalmazott múzeumigazgató.

 

 Szőregen is koszorúztak a nemzeti összetartozás napján. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


Rámutatott: ha Jugoszlávián, Csehszlovákián és Románián múlt volna, akkor ma nem lenne Magyarország, mindent elkövettek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék hazánkat. Emlékeztetett: 2010-ben nyilvánította június negyedikét a nemzeti összetartozás napjává a jelenlegi kormány, hiszen céljuk, hogy segítsék a határon túl rekedt magyar embereket. Ezért épülnek óvodák és iskolák is, hogy a gyerekek saját anyanyelvükön tanulhassanak. Azt mondja, még ma is érezzük a saját bőrünkön a 99 évvel ezelőtti események hatását.


Az ünnepségen koszorút helyezett el az emlékműnél a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Fidesz helyi szervezete, a Szőregi Baráti Társaság és a Szőregi Gazdák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!