Szeged és környéke

2017.06.10. 19:46

Tudják, mi köze van egymáshoz Szent Antalnak, a halnak meg a liliomnak?

A Mátyás téren jártunk liliomfesztiválon, és mi megtudtuk. Belestünk a kolostorkertbe is - nézze meg galériánkat!

Az alsóvárosi templom előtti tér árusokkal, a kolostorkert kézművesekkel telt meg szombaton, a hagyományos Szent Antal-napi liliomfesztiválon. A téren szinte egész nap szólt a népzene - dél körül tartottak némi szünetet, amikor a látogatók egy része is hazament ebédelni -, a gyerekeknek-felnőtteknek táncot is tanítottak. A fesztivál látogatói megnézhették a kolostort, sétálhattak a gyógynövényes kertben - ahol természetesen liliomok is virulnak -, és belekóstolhattak jó néhány kézműves tevékenységbe: a gyerekek és a felnőttek is találhattak maguknak feladatot. A 18 órai szentmisén liliomot is szenteltek, 19 órától a szegedi szimfonikusok adtak jótékonysági koncertet.


Rögtön a bejáratnál például halacskákat lehetett kifesteni, amelyet aztán kivágtak és a kapuban felállított, Szent Antalt ábrázoló képre ragasztottak. Ez - megtapasztaltuk - egy négyévesnek is jó elfoglaltság volt, különösen, hogy mesével járt együtt. Pontosabban egy legendával. Amikor Riminiben Szent Antal halászoknak prédikált, azok kigúnyolták őt. Antal szomorúan ment a folyópartra - a hagyomány szerint a Marecchia partjára, ott ahol az az Adriába ömlik - és a tenger felé fordult és így kiáltott: "Halak! Jöjjetek! Legalább ti hallgassátok meg, mit beszélek Istenről!" Szavai hatására csoda történt: megmozdult a víz, és több ezer hal dugta ki a fejét a folyóból, majd a szent felé fordultak, és végighallgatták szónoklatát. A zord halászok erre megrémültek, majd magukba szálltak és megtértek.

 

Liliomfesztivál a Mátyás téren. Fotó: Farkas Judit


Ha már a legendáknál tartunk, nézzünk utána, ki volt Szent Antal! Portugál nemesi családból származott, Fernando névre keresztelték. 16 éves lehetett, amikor belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, megismerkedett Assisi Szent Ferenccel is. Nagyon jó szónok volt, Észak-Itáliában térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban. A nép követelésére IX. Gergely pápa már tizenegy hónappal halála után, 1232. május 30-án szentté avatta.


Páduai Szent Antal (többek között) a szegények védőszentje, a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál. Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, mely híres zarándokhely. Ünnepe június 13., a liliomnyílás napja, amely az ártatlanság, a tisztaság virága. Így kapcsolódik össze a szent, a hal meg a liliom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!