Szeged és környéke

2019.07.30. 20:37

Új piacot kapnak a balástyaiak

Mintegy 90 millió forintból kap elárusítóhelyet a falu, ahol a helyiek kínálhatják majd terményeiket.

Munkatársunktól

Évek óta az ABC előtti szabad területen piacoznak a balástyaiak, heti egy alkalommal oda települnek ki, hogy eladják terményeiket. Bár a területet az önkormányzat megpróbálta komfortosabbá tenni – díszburkolatot kapott és megcsinálták a csapadékvíz-elvezetést –, régi álom válik valóra azzal, hogy saját piacot építhetnek a faluban. Ujvári László polgármester elmondta, pályázati forrásból 56 millió forint áll rendelkezésre erre a célra. Ezt viszont ki kellett egészíteni: a beruházás 89 millió forintba kerül majd.


– Olyan, többfunkciós épületet terveztünk, ahol a piacozás mellett rendezvényeket is lehet tartani – mondta el lapunknak Ujvári László.


A 10-szer 20 méteres épületben irodák és vizesblokk kap helyet a piacozók mellett, de lesz nyitott, tetővel fedett árusrész is. Az épület végében pedig egy nyitott színpad kap helyet, így rendezvények megtartására is alkalmas lesz a piac.

A munkálatok már elkezdődtek, jelenleg az alapozás zajlik. A tervek szerint Balástya de­cember végére kap új piacot.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!