Szeged és környéke

2012.06.08. 21:25

Üzemel a biciklis állomás Újszegeden

Szeged - Óránként 250 forintért lehet kerékpárt kölcsönözni az újszegedi Játékok kertjében lévő biciklis fogadóállomáson, ahol 300 forintért le is tusolhat a fáradt vándor. 1100-ért pedig gumit lehet vásárolni az automatából. Idén mindent rendben találtunk a fogadóállomáson.

Szabó C. Szilárd

Tavaly nyáron úgy tapasztaltuk: még nem működnek azok a szolgáltatások a kerékpáros fogadóállomáson, amelyekért létrehozták az intézményt az újszegedi Játékok kertjében. A helyi és turisztikai igények kielégítésére mintegy 50 millió forintos uniós támogatásból és ugyanennyi városi önerőből épült Játékok kertjét 2010 végén adták át az újszegedi ligetben. Új gördeszka-, görkorcsolya- és kerékpár-akadálypálya létesült, valamint az Eurovelo 11. számú nemzetközi kerékpárúthoz kapcsolódóan biciklis fogadóállomást húztak fel – kerékpárkölcsönzővel és -szervizzel, valamint csomagmegőrzővel, zuhanyzóval és Tourinform-ponttal. Az üzemeltető a városi tulajdonú Szegedi Sport és Fürdők Kft.

– Májusban már több csoport is járt nálunk – mondta a fogadóállomás spanyolul és angolul is beszélő recepciósa, a magát mindenesnek nevező [namelink name="Galiba Zoltán"]. A mindennap reggel 8-tól este 10 óráig nyitva tartó 60 négyzetméteres, klimatizált épületben korszerű, akadálymentesített vécék és zuhanyzók kaptak helyet. Itt tárolják a kölcsönkerékpárokat is. A fogadóállomás tetején bicikliparkolót alakítottak ki, amelyet ingyen lehet használni. Bár kamerákkal őrzött a terület, nem vállalnak felelősséget azért, ha ellopják a lámpánkat, csengőnket vagy a nyergünket.

Biciklik a ligetben. Fotó: Karnok Csaba

Biciklik a ligetben. Fotó: Karnok Csaba

Visszajáró vendégek

Galiba Zoltán elmondása szerint már visszajáró vendégeik is vannak. – Egy szerb házaspár mindig tőlünk bérel kerékpárt, ha itt pihen Szegeden valamelyik hotelben. Azt mondják, így sokkal kényelmesebb bejárni a várost, mint gyalog. A házaspár is megkapta a fogadóállomáson a Bringázz Szegeden! térképes leporellót és információs kiadványt, amelyben a városi kerékpárutakat, valamint a kerékpárüzleteket és -szervizeket tüntették fel. 

 – Jelenleg négy férfi-, négy női és két gyermekkerékpárt lehet kikölcsönözni, amelyekért előbb 10 ezer forint kauciót kell letenni. A kerékpárok használati díja óránként 250 forint. Egész napra, vagyis reggel 8-tól este 10-ig csak 2000 forint a kölcsönzési díj. A vécé használatáért 100 forintot, a tusolásért 300-at kell fizetni – sorolta az árakat Galiba Zoltán. Megtudtuk: egy kompresszorral csak pumpálást vállalnak, szerviz nem működik az állomáson. Ugyanakkor a recepciós elmondta: kapcsolatban állnak két közeli kerékpárszervizzel, ahová a bicajosokat irányítják, ha gond van a járművükkel. Ha pedig olyan nagy a baj, hogy a bicajos nem tud odáig elgurulni, kihívják a szakszerviz munkatársát.

Fontos, hogy a kerékpárosoknál is legyen olyan Sárga Angyal segélyszolgáltatás, mint az autósoknál – ezt már Himer András jegyezte meg. Az ötven év körüli szegedi férfi azért jött a fogadóállomásra, mert kilyukadt a kereke. Tervezte, hogy elmegy az OBI-ba, aztán meglátta, hogy itt is kapható belső gumi. Az intézmény Temesvár körúti bejáratánál állították fel az automatát, amiből 20-tól 28-as méretig vásárolható Continental kerékpár belső gumi 1100 forintért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!