Vakon bízni kell a látókban

Emlékezetből tudom, hogy hol a járda vége, és hol kezdődik a zebra. Érzékelni nem lehet sem bottal, sem lábbal, mert egy szintben vannak, nincs különbség a kettő között – mutatta Hegedűs István a Híd utcai gyalogos-átkelőhelynél. Azt mondta, a Bartók tér még ennél is rosszabb. A 39 éves szegedi férfi születése óta vak.

A Széchenyi téri posta előtt találkoztunk. A jelzőlámpánál nincs hangjelzés, a zebránál az embereket figyeli: ha hallja, hogy elindulnak a többiek, ő is lelép a járdáról. Baj csak akkor van, ha a látók a pirosnál indulnak el.

– Itt most forduljunk jobbra, a Klauzál tér felé – irányított bennünket István. Így tettünk. A sarki cukrászda teraszán egymás mellett sorakoznak az asztalok és a székek – szezonális akadály a vakok számára. – Határozottnak kell lenni, de néha nem sikerül keresztülmenni ütközés nélkül, és bekeveredem az asztalok közé, ilyenkor segítenek. Ha nem hagyják szanaszét a székeket, sikerül az átjutás – mosolygott.

Magyarországon két bank üzemeltet olyan ATM-eket, amelyek beszélnek is. A Kölcsey utcai nem ilyen, de István ennél a banknál nyitott számlát, mert ez volt számára a legkedvezőbb. Az automata, ahogy István mondta, félig akadálymentesített: pontírással is feltüntették, hogy hová dugja a kártyáját, és hol kapja meg a pénzt.

A teraszon határozottan érdemes végiggyalogolni. Ha bekeveredik az asztalok közé, a vendégek is segítenek Hegedűs Istvánnak. Fotó: Miskolczi Róbert
– A billentyűkön a számokat ki lehet tapogatni, az ötös mindig középen van, ennek a számnak az alakja mindenhol ugyanolyan – mutatta. Ezt nem a vakoknak találták ki így, de jól jön nekik is – magyarázta.
Évek óta ugyanabba a hipermarketbe jár vásárolni, ahol egy embert mindig adnak mellé, akivel együtt válogat a tusfürdők és felvágottak között. Ismeretlen élelmiszerüzletben előbb kihallgatja, hol a pénztár, ott kér segítséget. A termékekről mindent megkérdez: meddig jó, mennyibe kerül, és melyik sonka a szebb. A papírpénzeket nem lehet megkülönböztetni, mert azonos nagyságúak, nem úgy, mint az euró.

Gyerekekkel

Hegedűs István koraszülött volt, az inkubátorban vesztette el a látását. Programozóként dolgozik, mellékállásban felnőtt korban megvakultakat tanít számítástechnikára. 12 éve nős, a felesége szintén vak. Egy 9 éves kislányuk és egy 6 éves kisfiuk van. István azt mondta, a gyerekek annyi házimunkát végeznek, amennyit a többi gyerek. Nem azért vannak, hogy kiszolgálják a szüleiket, csak mert ők látnak.

– A fizetés egy bizalmi tranzakció: el kell hinni, hogy a pénztáros jól adott vissza. Ezért járok az ismerős boltba, ami lehet, hogy drágább, de tudom, hogy nem csapnak be.

A 3-as és a 4-es villamost könnyű megkülönböztetni, a 10-es és a 20-as buszt már kevésbé. A várakozókat kell megkérni, hogy szóljanak, ha jön a busz – olykor elfelejtik figyelmeztetni, hogy felszállhat. Az elsőajtós felszállás után számolni kell a megállókat. Ha elgondolkodik, elveszti a fonalat, bár a buszok egy részén már van hangos utastájékoztatás – ha bekapcsolják, hallani is lehet. István elárulta: a közlekedés nagy koncentrációt, sok energiát igényel, nem lehet csak úgy sétálgatni.

Az Anna-kúti a legjobb

Az egy évvel ezelőtt felújított szegedi Anna-kúti kereszteződésben a sárgás színű díszburkolatot bordó színű sáv „tarkítja". Ezek a bottal és cipővel is érzékelhető, ún. taktilis jelek mutatják a vakoknak, hogy hamarosan vége a járdának. Itt a jelzőlámpák hanggal jelzik, ha át lehet kelni az úton – igaz, olyan halkan, hogy a forgalom zajában még mi sem hallottuk.