Szeged és környéke

2008.09.25. 23:30

Vállalkozók szerszámokkal felfegyverezve keresik a jussukat

Szeged - Csákányokkal, baltákkal, kalapácsokkal vonult mintegy félszáz építőiparban érdekelt vállalkozó egy szegedi kft. székháza elé. Egy Baranya megyei társukat kísérték el, akinek – szerinte – a cég még 22 millió forinttal tartozik. Mivel nem engedték be őket, „kinyitották" a nagykaput. A szegedi vállalkozó azt mondta, döntsön a bíróság. <br>

Munkatársunktól

– Az utóbbi időben lekezelően, olykor fenyegetően beszélt velem Fehér Tibor, a Fehér T. és Társa tulajdonosa. Az érdekvédelmi szövetség vezetőjével is hasonló hangnemben „tárgyalt". Nekem azt mondta, jó ha tudom, hogy Szegeden más viszonyok uralkodnak, mint máshol, Szerbia közel van... Még tartozik 22 millió forinttal, amit meghiteleztem neki. Ezt bizonyítja az általa is aláírt szerződés, mégsem hajlandó elismerni és fizetni. Bírósághoz fordultam, de a per évekig elhúzódhat. A vállalkozásom ellehetetlenült, a családom nagyon megsínyli ezt az egész ügyet. A szövetség elnöke úgy tudja, a cégtulajdonos hatalmas vagyont halmozott fel, saját helikopterével járja az országot, nekem mégsem fizet – mondta elkeseredve Szűcs László tegnap délelőtt Szegeden, a Fehér T. és Társa Kft. székházától nem messze.

A demonstrálók leemelték a fővállalkozó cégének kapuját Fotó: MTI/Németh György

A demonstrálók leemelték a fővállalkozó cégének kapuját
Fotó: MTI/Németh György

A Baranya megyei vállalkozó tegnap személyesen próbált beszélni a cégtulajdonos Fehér Tiborral. Nem egyedül kopogtatott be a szegedi cégtulajdonos háza, majd székháza ajtaján, vele tartott az ország különböző tájáról érkezett mintegy félszáz, többségükben szintén az építőiparban érdekelt vállalkozó, akiknek más cégek tartoznak 20, 30, 40 millió forinttal. Szinte kivétel nélkül szerszámot is hoztak magukkal, baltákat, ácskalapácsokat, csákányokat tartottak a kezükben.

Mivel kopogtatásra és csengetésre senki nem nyitott ajtót, leemelték a Körtöltés utcában lévő székház kapuját, ezután az akciót felfüggesztették.
A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke, Éliás Ádám az akció után megköszönte a vállalkozóknak, hogy eljöttek és kiálltak bajba jutott társuk mellett, kérte őket, tartsanak ki, ne veszítsék szem elől az őket nehéz helyzetbe juttató adósokat. Településről településre, adóstól adósig járnak, hogy megkapják a jussukat, ha kell, kibontják az általuk beépített ajtókat, ablakokat.

Éliás lapunknak azt mondta, közölte Fehér Tiborral, ha nem egyezik meg Szűcs Lászlóval, a követelést kiterjesztik a fővállalkozó valamennyi ingatlanára, azokat elkezdik bontani, és a bontást csak akkor hagyják abba, ha fizet.

„Döntsön a bíróság!"

– Szűcs László annyi millióról nyilatkozik, amennyiről akar, nem tartozom neki. Döntsön a bíróság – reagált a Baranya megyei vállalkozó állítására Fehér Tibor. A férfi tegnap, a demonstráció idején nem volt Szegeden, de a titkárnője és főmérnöke mindenről tájékoztatta. Fehér Tibor azt mondta, nem fenyegette meg Szűcs Lászlót. „Elég ránézni a térképre, látni lehet, hogy Szeged tényleg a szerb határ közelében fekszik, például Pécs pedig a horvát határhoz van közel."

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!