Vályogot vetettek, kemencét építettek a diákok a domaszéki tanyán - fotók

– Ez egy fatüzes fazekas-, erdélyi típusú katlankemence lesz. Függőleges lángjáratú, kúpos. Még a rómaiak vezették be Erdélyben, én is ott tanultam meg a készítését egy sóvidéki fazekastól – magyarázta egyre lelkesebben és részletesebben Kiss János, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-művészettörténet Tanszékének munkatársa nekünk és a kemencén dolgozó három lelkes fiúnak a Feketeszéli tanyán, Domaszéken.

A táborban a népi építészetet ismertették meg 10–16 éves diákokkal. A Móra Ferenc Múzeum Interreg-IPA pályázatának köszönhetően a fiatalok kipróbálták a vályogvetést, -tapasztást, nyári kemencét építettek, megismerték a népi építészet legfontosabb elemeit. A múzeum és a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös Interreg-IPA pályázatának köszönhetően megrendezett tábor célja az volt, hogy a fiatalok megismerkedjenek a népi építészet elemeivel, hagyományaival, történetével. „A hagyományos építészet új perspektívája" elnevezésű program célja, hogy a szegedi nagy táj építészeti emlékeit összegyűjtsék magyar és szerb oldalon is. A pályázatban összesen hat kutató vesz részt, akik 127 többnemzetiségű települést vonnak be a vizsgálatba. A kutatómunka végső célja az, hogy elkészüljön a nagy szegedi régió építészeti kézikönyve magyar és szerb nyelven, emellett online elérhető virtuális túrákat is létrehoznak.

Az ötnapos táborban minden nap más-más témában mélyedtek el a fiatalok, és különböző kézműves tevékenységekben vettek részt: vályogot vetettek, falat tapasztottak, nyári kemencét építettek és vesszőfonásos kunyhót is készítettek. Megismerkedtek a hagyományos paraszti udvar épületeivel, a porta elrendezésével: ólakkal, istállókkal, terménytároló építményekkel, górékkal, paprikaszárítóval és a színnel. Tanultak a lakóház beosztásáról, a falazatáról, a tető anyagáról. Csütörtökön a kenyér útját követték a búzától az asztalig, a tábor végén pedig az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba kirándultak, ahol tájépítészeti örökségünket tanulmányozhatták.

Ottjártunkkor az adai Uller Botond, unokatestvére és évfolyamtársa, Kabók Levente a kemence alsó során dolgoztak, kézzel lapogatták az agyagos homokot, azzal tapasztották le a téglát. Erre még három sor tégla kerül, aztán kerül rá a rostély. – Fontunk, meg gyapjúfonalat készítettünk, de ez izgalmasabb – mondta Botond. A fiúk elhatározták, otthon is építenek majd egy ilyen kemencét. Kisebb vita csak azon alakult ki, melyikük portáján építsék fel először. Az agyagos homokot közben a zentai Takács Márton kevergette szorgosan, hogy ne legyen darabos. Odabent a szegedi Felföldi Kincső nyers gyapjúból fonalat font, ami aztán később kötésre, szövésre, horgolásra is alkalmas.

– Bence, te hányas fonást csinálsz? – Mit tudom én – érkezett a válasz Híres Bencétől, aki fiú létére karkötőt font. Elárulta, előző nap font életében először, de míg ezt megbeszéltük, már el is készült a harmadik, saját maga által font karkötővel. Bence már négyes gömbölyű fonással is készített magának egyet. Miközben odakint a kemence, bent a karkötők készültek, megérkezett az ebéd is, frankfurti leves és rizses hús, amit már nagyon vártak a népi munkában megfáradt gyerekek.