Szeged és környéke

2016.05.08. 16:36

Van, aki Ákosra esküszik

Egy esküvőn annyi minden számít: a ruhák, az ételek és italok, a dekoráció - és a zene. Ez utóbbival foglalkozunk összeállításunkban. Ma már Mendelssohn Nászindulója helyett egyre gyakrabban csendül fel Rúzsa Magdi dala a szegedi városháza házasságkötő termében. Egyszer.

Szabó C. Szilárd

– A zene végig nagyon fontos az esküvőn, hiszen észrevétlenül csal elő érzelmeket – mondta [namelink name="Bálint K. Gergő "]szegedi ceremóniamester, esküvői tanácsadó, aki szerint a polgári ceremónia zenéinek kiválasztásakor (is) jellemzően a menyasszonyok aktívabbak.

 

Bálint K. Gergő ceremóniamester szerint a nők választják ki a zenéket. Fotó: Gyuris Péter

Zenék a Bevonulástól a pezsgőzésig


– A nők határozott elképzelésekkel jönnek. Ma már a Mendelssohn-féle nászindulónál sokkal gazdagabb zenei paletta színesíti a bevonulást a házasságkötő terembe. Legalábbis én az esetek többségében egyedibb dalokat szoktam hallani. A kevésbé önmegvalósító párok választják a nászindulót. Illetve kisebb önkormányzatoknál fordulhat elő, hogy nem is kérhetnek személyre szabott zenét a párok. Többek között azért sem, mert az anyakönyvvezetőn kívül nincs másik segítő, aki a technikai részleteket intézné. A polgári esketésnél minden jelentős momentumhoz, az aláíráshoz, a gyűrűhúzáshoz és gyertyagyújtáshoz, a szülőköszöntéshez és a pezsgőzéshez is külön dalt szokás elindítani – mondta a Rádió 88-ban zenei szerkesztőként is dolgozó Bálint K. Gergő, aki öt éve vállal vőfélyi feladatokat. Ahogy fogalmazott, humoros, modern formában abszolválja a feladatokat, szigorúan öltönyben, rigmusok nélkül. Nem mond már a leveshez, a pecsenyéhez meg a tortához vicces versikéket.


Az örök slágerek


– Gyakran kerül elő Michael Bublé, Robbie Williams és Bereczki Zoltán egy-egy dala, de volt olyan párom, ahol a menyasszony akkora Ákos-rajongó volt, hogy majd mindegyik pillanathoz talált tőle zenét – mondta a ceremóniamester. Chris Brown Foreverje, Bruno Mars Marry You-ja régóta hódít. Utóbbi nem csak az eljegyzések ikonikus zenéje Bálint K. Gergő szerint. Amikor pedig egy zenekar célzottan házasságkötéshez írja a dalát, mint a Maroon5 a Sugar című számát, amit már egymilliárdan töltöttek le a legismertebb videómegosztón – garantált a siker. De kultikus filmzenék, rock- és modern deep house slágerek is elő-előfordulnak a ceremóniákon.


– Persze vannak örök darabok, Richard Clayderman klasszikusai szólnak a legszebben a szertartás bensőségesebb részleteinél, de Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, vagy Zorán dalai nélkül is elképzelhetetlen a szülőköszöntés pillanata. A templomban kötöttebbek a lehetőségek. A legáltalánosabb még mindig az orgona, legfeljebb egy operaénekessel színesítve. Élő zenekarok inkább az új keletű, modern egyházak szertartásain hallhatók – mondta Bálint K. Gergő. Hangsúlyozta, mindig odafigyel arra, hogy a lakodalmon a zenekar blokkjai közé időzített játékok alatt vagy a torta fogyasztása közben odaillő háttérzene szóljon.

 

Már a lábainál hever. Fotó: Schmidt Andrea

Dal a tóparton


A ceremóniamester szerint Szegeden szerencsés helyzetben vannak a jegyespárok, mert a Családi Irodával előre leegyeztethetik a szertartás zenei forgatókönyvét is. Egyetlen szempont van, hogy a dalok méltók legyenek az esküvő ünnepi fényéhez és az Anyakönyvi Hivatalhoz. A Családi Iroda tizenegy éve külsős közreműködő cégként szervezi a szegedi Anyakönyvi Hivatalhoz érkező párok házasságkötését a városházán, illetve kihelyezett helyszínen, tóparton vagy vendéglő teraszán. Az iroda szállítja az anyakönyvvezetőt és a mobil hangosítást is a külső helyszínre. – Amint bejelentkezik egy jegyespár a házasságkötésre – akár már egy évvel korábban a Huszár utcában az anyakönyvvezetőknél –, bejegyzik az időpontot, és a szervezési teendők egyeztetésére fel kell keresniük a Családi Irodát, amely a Confetti Rendezvényszervező Iroda is egyben – mondta Bálint K. Gergő.


Bilit ajándékba? Na ne!


Vigyázzanak az esküvőjük napján a nyulakkal és a gyíkokkal! Az urak pedig figyeljenek a lábukra, és mosolyogjanak sokat az esketési ceremónián, ha lányt akarnak! Babonák a nagy napon.


Magyarországtól a Fülöp-szigetekig tartja magát az a babona, hogy ha a menyasszony a vőlegény lábára lép az esketési ceremónián, akkor az ő akarata érvényesül a házasságban.


A kínaiak szerint nem szerencsés, ha a házasulandók között 3 vagy 6 év a korkülönbség. A spanyolok szerint boldog lesz a házassága annak a menyasszonynak, aki valamilyen kék színű ruhadarabot visel az esküvőn.

A Fülöp-szigeteken szerencsét hoz a fiatal házasoknak, ha bilit kapnak ajándékba. A filippínóknál az első ajándékot, amit a menyasszony kibont, feltétlenül használnia kell. És ami ennél is fontosabb: mindent, amit a menyasszony az ajándékai kibontása közben mond, meg kell ismételnie a nászéjszakáján.


Jöjjenek az időjárással kapcsolatos hiedelmek. Napos időben esküdni örök hűséget jegyez. Nagy szerencse éri azt, aki szivárványt lát az esküvője napján. Azt mondják, ha a lakodalom napján esik, pletykás lesz a fiatalasszony. A mexikóiak szerint ha az esküvő éjszakáján esik, gyakran sír majd a fiatalasszony a házassága alatt.


Az állatos babonákból is bőven akad. Szerencsét jelent például az esküvő napján madárdalra ébredni, de szerencsét hoz az is, ha fekete macskával találkoznak a fiatalok. Az viszont rossz ómen, ha az esküvő napján a házasulandók előtt egy disznó, nyúl vagy gyík szalad át az úton. Az esküvő után rizst szórnak az ifjú párra. A németek szerint annyi gyereke lesz az újdonsült arának, ahány szem rizs akad meg a haján.


A törökök szerint ha a vőlegény sokat mosolyog az esküvőn, az első gyermeke lány lesz.



Lakodalom a hegytetőn, mínusz két fokban


Játszottunk hegytetőn, ahová ejtőernyővel érkezett az ifjú pár, de zenéltünk már mexikóiak és skótok lakodalmán is – mondta [namelink name="Bajusz Attila"], az Útközband zenekar alapítója és énekese.


Mióta zenél lakodalmakon az Útközband?


– 1993 óta működik a zenekar, és abban az évben volt az első lakodalmunk. Arra emlékszem, hogy a menyasszony lengyel volt.


Mi volt eddig a legnagyobb bulijuk?


– Szolnokon többször elérzékenyült egy-egy dal hallatán a menyasszony és a vőlegény. Ez nagyon megható volt. Azóta is összejárunk a családdal. Játszottunk hegytetőn, ahová ejtőernyővel érkezett az ifjú pár, és hajnalban mínusz 2 fokra hűlt le a levegő. De zenéltünk hajón, repülőgéphangárban és a Hungaroringen is. Játszottunk mexikóiaknak is, akik kicsit sok mezcalt ittak, de volt egy igazi skót esküvőnk is, ahol egy magyar vendég sem volt.

 

Egy megálló. Az Útközband mindig jó hangulatot teremt a lakodalmakon. Fotó: Útközband

Mikor emelkedik tetőfokára a hangulat?


– Ez nagyon változó. A személyes elfogadás a lényeg, hiszen mi idegenként kerülünk be egy család intim szférájába. Az első óra alatt kell a bizalmat megszerezni. A szeretetnek van egy különleges illata, ha ezt megérzi az ember, utána nagyon jó hangulatot tud varázsolni.


Milyen dalokra indul be a násznép?


– Hatásvadász dalokkal nem nehéz bulit csinálni, de ha olyan számok is elhangzanak, amiket csak kevesen tudnak jól játszani, emlékezni fognak ránk. Hogy mik ezek a zenék? Queen, Adele, Hair, Stevie Wonder, Grease, ABBA, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Maroon5, Tom Jones, Joe Cocker. Akkor jó egy zenekar, ha úgy játszik a hangulattal, mintha egy hangszeren tenné, gyors és líraibb melódiák váltják egymást. Nagy sikerük van az egyéni átiratoknak, amelyek hasonlítanak az eredeti dalra, de a zenekartól egyéni ízt kapnak.


Milyen dalokat kérnek a leggyakrabban a lakodalmakon?


– A listavezető még mindig a Quimby Most múlik pontosan című dala. Sokszor kérik még Máté Pétertől az Azért vannak a jóbarátok, a Wellhellótól a Rakpart, az AC/DC-től a Highway to Hell és Cserháti Zsuzsától az Én leszek című számot.

Menyasszonyok egymás között


A májustól októberig tartó esküvői szezonban egymásnak adják a kilincset a párok a szegedi városházán. Bálint K. Gergő elmondta, igyekeznek odafigyelni arra, hogy a menyasszonyok elkerüljék egymást, ugyanis a babona szerint nem szerencsés, ha találkoznak. Főleg, ha a vőlegény is ott van, mert a nők nem szeretik, ha az újdonsült férjük a másik arát nézegeti a nagy napon. A ceremóniamester elmondása szerint a legtöbb menyasszony már nem esik kétségbe, ha mégis összefut egy másik menyasszonnyal – a szegedi belvárosban ez egyébként is megesik egy forgalmas szombati napon. Ha mégis összefutnak, mosolyogva kívánnak egymásnak sok szerencsét.

Már nem divat a búzamező és a szalmabála


– A párok egyre inkább a természetességre törekednek a túlzottan beállított fotók helyett – mondta Németh Norbert szegedi fotográfus. – Szeretik a természetközeli helyszíneket. Ezen belül is azokat, amelyek még nem annyira felkapottak. A búzamező és a szalmabála már nem trendi. Igyekszünk a fotózás során becsempészni a személyes dolgokat, akár hobbit, akár munkát, egyszóval bármit, amiről a család és a barátok ráismernek az ifjú párra. A fotósnak nem szabad a saját elképzeléseit ráerőltetnie a párra, ezért hétről hétre alkalmazkodnia kell az elvárásokhoz – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!