Szeged és környéke

2009.02.02. 20:33

Vasárnap óta méricskélik az italokat

Szeged - A jogszabály február 1-jén hatályba lépett: a vendéglátósoknak napi leltárt kell készíteniük arról, mennyi fogy egy nap alatt a rövid italokból, mekkora készlettel nyitnak, és mekkorával zárnak. Érdekképviseletük tegnap Budapesten tiltakozó levelet adott át a Pénzügyminisztériumban, a beígért nagy koktélt pedig akkor készítik el, ha panaszuk süket fülekre talál.

Fekete Klára

Ki-ki vérmérséklete szerint tiltakozik a napi standolás bevezetése ellen. Szegeden a Roosevelt téri és a Fehértói Halászcsárdában mindössze háromféle röviditalból választhat a vendég, a többi 30-at piros filccel lehúzták az itallapról.

Frank Sándor, a tulajdonos „kollektív büntetésnek" tartja a napi leltárkötelezettséget. Azt ugyanis szerinte egy valamire való vendéglős nem engedheti meg magának, hogy zárjegy nélküli italt tartson, vagy „pancsoljon". Ráadásul a csellel bármikor nagyon egyszerűen le lehetne buktatni a vállalkozót.

Csongrád megyéből több mint 200 vendéglős írta alá azt a tiltakozó levelet, amelyet tegnap délelőtt adtak át a Pénzügyminisztériumban Keller László szakállamtitkárnak.

Zádori Zoltán, a Bajor söröző tulajdonosa is aláírta a petíciót. Az itallapról nem húzott le egy rövidet sem, bizonyos italokat azonban nem ajánl a vendégek figyelmébe. Burkoltan célzott azokra a gyártókra, akik lobbiztak a standolásért, mivel az ő termékeikből kevesebb fogyott.

Minden vendéglős tiltakozik a standolás ellen. Fotó: Schmidt Andrea

Minden vendéglős tiltakozik a standolás ellen.
Fotó: Schmidt Andrea

– Nem azzal van gond, hogy standolni kell – mondta –, hiszen amúgy is vezetem a készletnyilvántartást, hanem azzal, hogy a 600 ezer forintot is elérheti a büntetés. Ha az esti zárásnál a hullafáradt alkalmazott kicsit is figyelmetlen.

Mindkét vendéglőben megmutatták, hogy a nem átlátszó üvegek tartalmát lehetetlen úgy megmérni, hogy mellé állítják az amúgy a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) által el sem fogadott mércét. Az üveg tartalmát hitelesített mérőhengerbe kell áttölteni, majd visszaönteni az eredeti üvegbe. Egy krémes ital esetében jelentős mennyiség az üveghenger falára tapad, és elveszik.

A vállalkozók azon ígéretüket, hogy megmaradt röviditalaikból óriáskoktélt kevernek a parlament előtt, és megkínálják belőle a képviselőket, ma is fenntartják. Erre majd akkor kerül sor, ha február végéig mégsem módosítják a jogszabályt.

A PM szempontja

Már alkalmaztak egy ehhez hasonló rendeletet 2004-ben mintegy másfél hónapig. A mostani egyszerűbb annál – érvel a Pénzügyminisztérium (PM). Míg akkor a napi standolásnál a nyomtatványt italfajtánként kellett vezetni, most nem kell részletezni. Mindössze annyit kell feljegyezni, hogy egy nap alatt mennyi fogyott – ez egy sor a standkönyvben. A készletek és a nyilvántartás között 5 százalék lehet az eltérés.

Tiltakoztak

A napi standolás elleni tiltakozó levelet adtak át tegnap a Kisosz vezetői a pénzügyminiszternek. Antalffy Gábor, a szövetség elnöke az adminisztrációs terhekre és a többletköltségekre hivatkozott. Úgy érzik, hogy „egy kisebbség csibészsége miatt sújtják a többséget". A szövetség továbbra is azt szeretné elérni, hogy helyezzék hatályon kívül a napi alkohol-nyilvántartási kötelezettségről szóló jogszabályt. Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke szerint a gazdaság fehérítése miatt fontos a standolás, ezért kitartanak a jogszabály mellett. Martonosi István, a Csongrád megyei Kisosz titkára is ott volt tegnap Budapesten. Azzal egészítette ki a vendéglátósok érveit, hogy standoltathatnak akár félóránként is, a pancsolást csak műszerrel lehet ellenőrizni. Mint ismeretes: Ujhelyi István, Csongrád megyei MSZP-s országgyűlési képviselő önálló törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a vállalkozók védelmében, amelyről február második felében szavaz az országgyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!