Szeged és környéke

2016.06.28. 08:46

Vasárnapig várjuk a Szín5-ösök jelentkezését

Csongrád megye - A hét végéig várjuk Szín5-ös kiadványunkhoz a kitűnő diákok jelentkezését. Aki szeretné a legjobbak arcképgyűjteményében a saját fotóját is látni, még pályázhat.

Munkatársunktól

Régi hagyományainkhoz híven idén is megjelentetjük Szín5-ös mellékletünket, vagyis a Csongrád megyei általános iskolások dicsőségtablóját. Vasárnapig várjuk mindazon diákok jelentkezését, akik csak jeleseket kaptak (magatartásból és szorgalomból is) – vagy a legmagasabb szintű szöveges értékelést zsebelték be.


A játékban való részvétel feltétele, hogy a családon belül legyen egy érvényes Délmagyarország-előfizetés – akár szülőknél, akár nagyszülőknél.


A legegyszerűbb, ha kivágják és kitöltik a lapunk hirdetésében található jelentkezési szelvényt. Ehhez már csak a bizonyítvány másolatát és egy nagy felbontású, színes fotót kell csatolni a gyermekről, mely kiadványunkban megjelenik majd. Kérjük, hogy arcképet küldjenek: a családi fotókból kivágott részletek többnyire nem megfelelő minőségűek nyomtatáshoz. Szintén zavaró, ha többen vannak a képen, vagy a háttérben más alak is látszik. Ha csak ilyen fotó áll rendelkezésre, inkább készítsenek vagy készíttessenek újat. Fénymásolt képet szintén nem tudunk elfogadni. A nem megfelelő fotókról visszaigazolást küldünk, így kérjük, minden pályázó figyelje e-mailjét vagy telefonját.


Természetesen a pályázati szelvény nélkül is elfogadjuk a jelentkezéseket. Ez esetben szükség van a gyermek adataira (név, iskola, osztály, szülő telefonszáma), egy családon belüli Délmagyarország-előfizetői számra és bizonyítványának másolatára. A jelentkezéseket e-mailben várjuk a [email protected] címen, illetve postai úton a 6729 Szeged, Szabadkai út 20. címre. A dokumentumokat ügyfélszolgálatainkon is le lehet adni. A beküldési határidő július 3. A dicsőségtablót július második felében jelentetjük meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!