Szeged és környéke

2019.08.31. 18:39

Vér is folyt az algyői tuning show-n

A karonülő csecsemőkön át a meglett emberekig, mindenki kíváncsi volt az idei algyői Sun City Tuning Találkozóra, amelyik már a kilencedik volt. Akinek felment a vérnyomása a felspécizett autók látványától, az akár azonnal csökkenthette is a nyomást, mert véradás is volt a szuperverdák mellett.

Suki Zoltán

Viszonylag korán érkeztünk Algyőre, ahol szombaton újra megrendezték a Sun City Tuning Találkozót, de már akkor bőgtek a motortok, és a zene is elégé jól szólt az autókba épített hangtechnikának köszönhetően. Reggel kilenc körül értünk a Faluház előtti térre, ahol olyan autókat lehetett látni, amilyeneket amúgy a közutakon. Némelyikre rendszámot sem tettek, mert azokat a kocsikat annyira átalakították, hogy ha egy rendőr meglátná, rögtön a csekkfüzetért nyúlna, pedig ezek tényleg szép kocsik, csak, hát a szabályozás ugye, az ebben a szektorban sem egyszerű. Csettegővel lehet közlekedni, a közutakon de egy „leültetett" autóval már nem biztos, hogy meg lehet tenni ugyanezt.


Hatvani Szabolcs, a rendezvény szervezője azt mondta, hogy ez már a kilencedik tuning show, ahova nem csak Magyarországról, hanem Szerbiából, Romániából, Németországból és Írországból is érkeztek kiállítók.

A rendezvényt egyébként korábban Szegeden tartották, de végül mégis Hatvani Szabolcs lakóhelyén lett a szuperautó-kiállítás végállomása.

Vér is folyt az algyői tuning show-n - Galéria



A program pedig – legalábbis az autókhoz értőknek – nem okozhatott különösebb meglepetést. Volt például kipufogó hangnyomásmérés, benzin és dízel kategóriában is. De a szervezők még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal. Az új hangnyomásmérés már nem a hangerőt méri, hanem, hogy a kipufogó légnyomásával milyen messzire tudnak eltolni egy, direkt a találkozóra épített kiskocsit.


Hatvani Szabolcs azt is elmondta, hogy ezt tavaly próbálták először, és nagyon tetszett mindenkinek.

Idén pedig egy igazi premier is volt, Biztosan sokan láttak már olyan pici elektromos autókat, amiket alig pár éves gyerekek vezetnek, felnőtteket megszégyenítő ügyességgel. Most nekik, azaz a kiskocsiknak is rendeztek egy Mini Car-találkozót.


Csongrád megyében egyébként nagyjából kétszáz tuningautó-fanatikus van, akik most másokon is segítettek, mert véradás is volt az idei algyői Sun City Tuning Találkozón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!