Szeged és környéke

2011.07.05. 20:25

Veszélyes tartalmak az interneten

Szeged - Anorexia, öngyilkosság, mérgek és fegyverek előállítása: a világháló tele van a fiatalokra káros és veszélyes honlapokkal – Magyarországon is.

Kiss Gábor Gergő

Catalina néven a fagyálló hatásairól, illetve a benzingőz belégzéséről próbált információkat szerezni a világhálón néhány héttel ezelőtt a 21 éves Katalin, aki egy másik lánnyal sósavból és mészből kevert halálos gázelegyet beszívva öngyilkos lett egy autóban a hétvégén. Két hete azt írta: e-mailen jelentkezzen nála az, aki meg akar halni, mert neki már sürgőssé vált. Erre a „felhívásra" írt a 19 éves Zsanett. A két fiatal azelőtt nem ismerte egymást: a közös öngyilkosság gondolata hozta össze őket.

„Az elmúlt egy évben annyit küzdöttem. Annyira próbálom hinni, hogy majd jobb lesz. Tönkretettem az életem. Helyrehozni már nem tudom. Tudom, hogy mekkora fájdalom lenne a körülöttem lévőknek, ha most megölném magam. Nem teszem" – írta „Z" néven egy kétségbeesett ember hétfőn az egyik öngyilkossággal foglalkozó weboldalra.

A Biztonságos Böngészés Program

2008-ban jött létre Magyarországon a Biztonságos Böngészés Program (BBP). Célja, hogy felhívja a figyelmet az interneten a gyermekekre leselkedő veszélyekre. A szűrőszoftver két területen nyújt kibővített védelmet. Az egyik a képelemző modul, amely megakadályozza, hogy a pedofil zaklatók képet csaljanak ki gyermekeinktől, illetve azt is, hogy szex- vagy pornótartalmú képekkel találkozzanak netezés közben. A figyelmeztető modul pedig arra alkalmas, hogy figyelmeztetést küldjön a szülőnek vagy a tanárnak, ha a gyermek bármilyen időpontban, napon, órában találkozót beszél meg a neten (pl. chaten, e-mailben) bárkivel. Ebben az esetben a felnőtt értesítést kap erről, és lehetősége van megkérdezni, hogy gyermeke egy ismerőssel vagy ismeretlen személlyel találkozik-e. Az ingyenes szoftver megtalálható a www.biztonsagosbongeszes.hu oldalon.

„De minden nap egyre inkább úgy érzem, halott vagyok. Bennem van a hiba. Engem nem lehet szeretni. Szeretném ha vége lenne" – folytatta „Z".

Az interneten tucatszám találni a témakörrel kapcsolatos linket: ezek egy része segíteni próbál a bajba jutottakon, máshol tuti tippeket lehet szerezni a „sikeres" végrehajtáshoz. Más életveszélyes tartalmakkal is lehet találkozni a világhálón: ilyenek a különböző anorexiás közösségek, a halálos mérgek előállítását bemutató helyek vagy a különböző lőfegyverek átalakítását segítő portálok.

[namelink name="Vetró Ágnes"], az SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály osztályvezető egyetemi docense elmondta, a hozzájuk kerülő fiatalok közül főként az anorexiásokról derül ki: nagyon sokan látogatták a témakörben működő portálokat, hogy ötleteket merítsenek. Általános tapasztalat: a szülők nincsenek tisztában azzal, hogy gyermekük milyen oldalakat nézegetett. [namelink name="Benák-Tömöri Judit"] szegedi szakpszichológus szerint ha jó a gyerek-szülő kapcsolat és a két fél közötti folyamatos kommunikáció, a gyermek nem az interneten keresztül osztja meg problémáit idegenekkel vagy kezd kutakodni különböző tartalmak után. A jó kapcsolat kialakítása már a születéssel kezdődik; óvodából hazajövet például ne szótlanul menjünk a kicsi mellett, kérdezgessük, mi történt vele aznap. Ha mégsem működik tökéletesen a kapcsolat, a szigorú ellenőrzés vagy tiltás – ilyen az internetmegvonás, telefon elvétele, a barátokkal találkozás megtiltása – nem megoldás a probléma kezelésére: a szakember szerint a gyerekek titokban még extrémebb dolgokat tesznek meg. 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!