Szeged és környéke

2009.08.11. 23:04

Vizet, aknatetőt vizsgálnak

Szeged - A gyermekéletet követelő fővárosi élményfürdőbeli baleset nyomán razziázik a tisztiorvosi szolgálat, a fogyasztóvédelem és a munkavédelmi hatóság a strandokon.

Dombai Tünde

A fővárosi élményfürdőben két hete történt tragikus gyerekbaleset nyomán országos ellenőrzést tartanak a hatóságok a szabadtéri fürdőkben. Szegeden és a megyében a tisztiorvosi szolgálat koordinálja a razziát, és csatlakozik hozzá a munkavédelmi felügyelőség, valamint a fogyasztóvédelem is. Az ÁNTSZ a strandok, fürdők működését engedélyező hatóság, ezért vezetik ők a vizsgálatot. Szezonban havonta több alkalommal is átnézik a higiénés körülményeket és a technikai felszereltséget. A strandok, fürdők közegészségügyi kockázata ugyanis magas.

Szegeden a Partfürdő két medencéjét vizsgálták már az akcióban, ott mindent rendben találtak. Tegnap Kovács Ferenc kistérségi tisztifőorvos a sportuszodát nézte meg: értékelte például a vízcserék, a szűrőmosás rendjét, a víz pH-értékét, hőmérsékletét, az elsősegélynyújtó láda tartalmát, a kiszolgáló műszaki személyzet és az úszómester képesítését. Az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben egy olyan gömb működik, amihez pumpálják a vizet. Ez bizonyos méreten és koron alul fizikailag is legyőzhet egy kisgyereket. A másik, a körmedence sebessége kicsi, az – a tisztifőorvos szerint – nem jelent veszélyt. Az algyői Borbála fürdőben 4 medencét kell átvizsgálni.

Kovács Ferenc kistérségi tisztifőorvos a sportuszoda medencéinél szemlézett tegnap.  Fotó: Karnok Csaba

Kovács Ferenc kistérségi tisztifőorvos a sportuszoda medencéinél szemlézett tegnap.
Fotó: Karnok Csaba

A fogyasztóvédelmi felügyelőség a csúszdák, hinták és műszaki berendezések papírjait, a kezelők biztonsági felkészítését és a vendégek tájékoztatását szolgáló feliratokat nézi – tudtuk meg Horváth Zsuzsanna régiós igazgatótól. A munkavédelmi felügyelőség ellenőrei a gépek, felszerelések biztonságát, érintésvédelmét, az aknafedelek, rácsok, védőburkolatok rögzítését és a vízszivattyúkat ellenőrzik – tájékoztatott Bodor István regionális igazgató.

A vizsgálatok augusztus 20-áig tartanak, összegzés 25-ére várható.

A debreceni kislány megúszta

Egy kislány haja akadt bele még pénteken a debreceni élményfürdő egyik medencéjének alján egy mintavételi nyílásba. Az úszómesterek észrevették, hogy nem tud feljönni a gyerek, beugrottak érte, és kimentették. A kislány sok vizet nyelt, rövid ideig lélegeztetni kellett. Az elrendelt külső és belső vizsgálat mindent rendben talált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!