Szeged nyári táborok

2014.08.18. 21:26

Diplomamentő program - képzések augusztus végétől

Szeged - Közel 14 ezer ember bevonását tervezik Magyarországon a Diplomamentő programba, amelynek képzéseire tegnap kezdődött a jelentkezés.

Vida-Szűcs Imre

– A hétfői nappal megnyitottuk a Diplomamentő program konkrét képzéseire vonatkozó jelentkezési felületet a regisztrált ügyfeleink részére. Az országban ebben a pillanatban 91 képzésre lehet jelentkezni. A képzések folyamatosan frissülnek – közölte lapunk érdeklődésére hétfőn [namelink name="Pákozdi Szabolcs"], az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az első képzések augusztus végén el fognak indulni. A tegnap megnyitott 91 képzés 1188 főre vonatkozik, de a programba összesen 13 ezer 730 fő bevonását tervezik. Csongrád megyében Szegeden, Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Kisteleken terveznek nyelvtanfolyamokat.

Egy regisztrált jelentkezőtől megtudtuk, egyelőre nem túl nagy a választék. Szegeden német nyelvtanfolyamra lehetett a megnyitás után jelentkezni az internetes rendszerben, a képző intézmény a Tudomány Nyelviskola Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A pályázóknak e-mailben kiküldték, hogy a képzések listája folyamatosan bővül, így érdemes mindennap figyelni, mik közül lehet választani. A jelentkezési határidő lejárta után mindenki értesítést kap a szintfelmérő időpontjáról és helyszínéről. Eredményesen teljesített szintfelmérő nélkül a programban nem lehet részt venni.

Megírtuk, az állam azoknak hirdet ingyenes nyelvtanfolyamokat angol, német és francia nyelvből, akik csak a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták meg a diplomájukat. Csak azok jelentkezhetnek, akiknek jelenleg nincs hallgatói jogviszonyuk, de az államvizsgát sikeresen letették. Magyarországon körülbelül 50 ezer embert választ el a nyelvvizsga a diplomától, ez a felsőoktatásban tanulmányokat folytatott hallgatók 20-22 százaléka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!