Délmagyar logó

2019. 06. 21. péntek - Alajos, Leila 20°C | 28°C Még több cikk.

109 éves a Délmagyarország: ˝jobbra hajts˝-premier baleset nélkül, 9 évesből vámőr - válogatás legérdekesebb írásaiból

109 éves a Délmagyarország: ˝jobbra hajts˝-premier baleset nélkül, 9 évesből vámőr - válogatás legérdekesebb írásaiból
Ma 109 éve jelent meg először a Délmagyarország. Ünnepi összeállításunkban több mint egy évszázad lapszámaiból, cikkeiből olvashatnak válogatást. 1941-ben arról írt lapunk, hogy baleset nélkül zajlott le a jobb oldali közlekedésre való átállás. 1938-ban Öttömösön kavarta fel a kedélyeket a vándorcirkusz primadonnája: a helyi fiatal férfiak egymással és a primadonna testőreivel is összeverekedtek.

Baleset nélkül zajlott le Szegeden a „jobbra hajts" vasárnapi premierje

Példás fegyelmezettséggel tértek át a járművek a jobboldali közlekedési rendre, csak a kerékpárosokkal volt egy kis baj: vasárnap volt a „jobbra hajts" premierje. Szeged jóformán zökkenés mentesen, baleset nélkül vészelte át az uj rend első napját.

Negyedóra hiányzik még a háromból, a kis hajnali expedíció tagjai idegesek, zseblámpa fénye mellett figyelik az órát (…). A Széchenyi téren munkások cserélik ki a jelzőtáblákat (…), egyébként minden csendes, jelenteni való nincs, egyetlen jármű sem látható... Igy múlnak a percek, a háromból még mindig hiányzik 1-2 perc, a Kossuth Lajos-sugárúton halvány fény vibrál – már a jobb oldalon.

– Egy autós, aki megelőzte az időt – mondotta az expedíciót vezető rendőrtanácsos. Tulajdonképpen meg kellene állítani, de most az egyszer eltekintünk a közlekedési szabály megsértésétől, mert... – a mondatot már nem fejezhette be, mert...

A városháza tornya éppen akkor ütötte a három órát. Nem történt kihágás, az első autó betartotta az uj közlekedési rend szabályait.

Körülöttünk megfordult minden, jobb oldalon járnak ezentúl az autók, kocsik, kerékpárok, megváltozott a közlekedés, megváltozott a forgalmi élet rendje. Megvirradt. Az élet már az uj rend szabályai szerint halad. Túl vagyunk a premier első percein és nemsokára az eredményt annyiban foglalhatjuk össze, hogy Szeged közönsége példát mutatott a fegyelmezettség iskolájából. Nem panaszkodik senki... Csak a közlekedési rendőr.

– A baloldali hajtáshoz – mondja – a kerékpárok névtáblája a jobboldalon volt. Hogy az uj rend életbe lépett, a kerékpáros áttért a jobboldali hajtásra, a névtáblát azonban a jobb oldalról nem helyezte át a kerékpár baloldalára. Ez most még sok bajt okoz a könnyen ellenőrizhetés szempontjából, a kerékpártulajdonosok gondoljanak a mi nehéz munkákra és névtáblájukat minél hamarább cseréljék át a jobboldalról a baloldalra…

A gépkocsivezető standján áll, bérautója mellett, tul van az első jobbra hajtson, cigarettázik és ugy mondja: 
– Megszokás dolga az egész. Hetek óta erről olvasunk, erről beszélünk, a kocsiban kis táblát is helyeztünk el ezzel a felírással, hogy „jobbra hajts, balra előzz". Voltak kartársaim, akik néhány szabad óráikban forgalommentes utcákon gyakorolták a jobbra hajts művészetet. Biztos lehet mindenki, hogy a taxisok balesetet nem idéznek majd elő. Mi már megtanultuk az uj rendet.

A kerékpáros az utca „réme", ő idézi elő a legtöbb balesetet, közülök kerülnek ki a legtöbb szerencsétlenség áldozatai. – Azzal a szándékkal ültem fel a kerékpárra – mondja a kerékpáros –, hogy a jobboldalon fogok hajtani. Nem sikerült. Azután hirtelen átvágtam a jobboldalra s néhány méter után már természetes is volt, hogy a jövőben csak a jobboldalon fogok kerékpározni... (…)
Délmagyarország, 1941. július 8., 5. oldal

Viharos éjszakai közelharc az öttömösi vándorcirkusz primadonnája miatt

Magánlaksértésért elitélték a „szerenádos" legényeket, emberölés kisérletéért Macska Manci testőrét.
A mult év novemberében vándorcirkusz működött néhány napon át Öttömös egyik kocsmájában. A cirkusz primadonnája Macska Mária volt, aki körül hatalmas viharok dúltak. Az öttömösi ifjúság esténként hevesen udvarolt Macska Mancinak, aki mindenki udvarlását szivesen fogadta, ebből azután igen nagy baj keletkezett. A cirkuszhoz tartozott többek között Rékási Péter 20 éves artistatanonc, aki tornászmutatványokkal szórakoztatta a kocsma közönségét és Szabó László bohóc, aki civilben gyepmester. Ez a két fiatalember volt Macska Manci testőre.

November 17-én az előadás után az öttömösi legények meghivták borozásra a primadonnát, aki el is fogadta a meghivást és versenyt ivott a legényekkel, majd zárórakor három civillel kisértette magát haza, Somoskövi Péter házába, ahol az artisták szállása volt. A három civil közül csak Varga János nevü legényt eresztették be a lakásba, mig a két másik: ifj. Dobó István és Kovács Sándor kénytelen volt kivül maradni. Természetesen a két legényt bosszantotta a mellőzés és mindenképen igyekeztek beljebb kerülni, feszegették a folyosóajtót, majd be is nyomták, de a házból „kirohant" artisták elűzték őket...

A két legény tanácstalanul álldogált az udvaron, amikor ujabb legénycsoport érkezett Macska Mária kedvéért az udvarba. Ezeknek vezetője Gön-

czöl István volt és állításuk szerint mindössze szerenádot akartak adni a tanyai primadonnának.

A legények „egy kicsit énekeltek" – az ujonnan jöttek heten voltak és erősen italosak –, majd ők is be akartak menni a házba, hogy személyesen is üdvözöljék Macskát. A bemenetel azonban leküzdhetetlen akadályokba ütközött, mert az artisták résen voltak és amikor a „civilek" nagyon szorongatták az ajtót, az artistatanonc és az egykori gyepmester kirohant. Gönczölt találták legelöl az ajtónál, a gyepmester ököllel arcul csapta, Rékási artistatanonc pedig egy fejszével vágta kétizben fejbe. Ez az akció azután véget vetett a továbbiaknak. A szerencsétlen Gönczöl véres fejjel esett össze Macska Manci ajtaja előtt. Utána hetekig lebegett élet-halál között és csak csodával határos módon menekült meg.

A szegedi törvényszék Sáray-tanácsa pénteken vonta felelősségre az ügyészség vádirata alapján a véres novemberi éjszaka szereplőit. (…) A legények elmondották, hogy szerenádot akartak adni Macska művésznőnek, amikor azonban megjelentek a nyitott udvaron, rendkivül barátságtalanul fogadták őket belülről, mingyárt féltégla röpült közéjük, amit semmiképen sem érdemeltek meg. Az a két fiatalember, akik Macska Mancit hazakisérték, de kivülmaradtak, elmondotta, hogy egész este együtt ittak a művésznővel, aki váltig azt hangoztatta, hogy csak hozassák az italt, a többivel ne törődjenek, az majd az ő dolga lesz. Ebben reménykedve hozatták is az italt, mégsem nyertek bebocsáttatást, sőt egyikük még kalapját is elvesztette a nagy csatában.

A szándékos emberöléssel vádolt artisták mindent beismertek és önvédelemre hivatkoztak. A legények az ajtót feszegették – mondották –, már előzőleg volt egy kisebbfajta bicskázás az udvarban, joggal tarthattak attól, hogy a bicskázás folytatódni fog. Kijelentették azonban, hogy mindketten erősen ittasak voltak.

A biróság több tanút hallgatott ki, igy többek között Macska Máriát, aki élénk figyelem közepette állott a birói emelvény elé. A tanú kijelentette, hogy semmire sem emlékszik, mert meglehetősen ittas volt. (…)
Délmagyarország, 1938. február 5., 5. oldal

Hogyan lett a kilencesztendős Vazulból Dandár János vámőr szakaszvezető?


Különös illetékességi, illetve állampolgársági ügyben érkezett megkeresés a napokban Szeged sz. kir. város polgármesteréhez. Az átirat ezeket mondja: „Dandár János vámőr szakaszvezető a vámőrig. kötelekében szolgál 1922. junius 15. óta, amelynek kötelékéből el fog bocsáttatni, ha magyar állampolgárságát igazolni nem tudja. (…)"

A hivatalos átirat mögött, amint az a mellékletekből kiderül, a háborús idők egyik legérdekesebb, legkedvesebb és legromantikusabb története húzódik meg. A jegyzőkönyv, amelyet a vámőrkerület parancsnoksága Dandár János szakaszvezetővel illetőségének megállapítása végett vett fel a következőképen szól:

– Születési helyemet nem tudom, sem apámnak, sem anyámnak nevét nem ismerem. Tudomásom szerint 1914. év telén a Kárpátokban, Turka nevű galíciai falu határában a szegedi 47. gyalogezred egy járőre talált meg a hóban. Bárdoss Béla százados ur vett magához és nevelt fel. (...)

Dandár János illetősége körül már évek óta folynak az eljárások, Bárdoss Béla, Szeged város nyugalmazott főjegyzője már két évvel ezelőtt megtette a szükséges lépéseket, hogy nevelt fiának magyar állampolgárságát elismertesse. Levelet irt Horváth János detektiv csoportvezetőnek Békéscsabára és megkérte, hogy közölje vele Dandár János hiteles történetét. A detektiv csoportvezető 1926. május 16-án válaszolt erre a levélre.

Kedves Komám – irja többek között – szóbeli felkérésedre bátor vagyok 102-es Dandár Jánoska történetét veled közölni. 1914 november 15. és 18-ika között a galíciai Turkában táboroztunk, illetve itt volt a 102-es gyalogdandár szállása. Előttünk hat nyolc kilométernyire nagyban folyt a harc. (…) A tisztek mind megsebesültek, vagy eltűntek. Mivel a hatvan huszárral megszaporodott dandárlegénység fedett helyen elhelyezhető nem volt, a dermesztő hidegben az emberek a szabad ég alatt tábortüzek mellett tartózkodtak. Valamelyik este az egyik tábortűz mellett találtam a kis Vazult, a mostani Jánoskát mezítláb, vékony szvetterbe, hajadonfővel. Megkérdeztem az embereket, hogy honnan vették ezt a szép kis gyereket.

– Az Isten adta – mondották a katonák – egyszer csak itt volt, nem vette észre, senki sem, hogy honnan jött. Nyelvét senki sem érti. Aznap este rettenetes volt a hideg. A hőmérő harminc fokot mutatott a fagypont alatt. Nem volt szivem hozzá, hogy elküldjem a didergő csöppséget. Bevittem a tisztekhez. (…) Az egyik lelkész a kis vadócból kivette, hogy Vazulnak hivják, anyja elmenekült, édesapja vagy katona vagy pedig Amerikában van. Ketten voltak testvérek, az idősebb volt a leány, az is elment valahová, annak a keresésére indult. (...)

A kisfiút pártfogásomba vettem. Két huszár vállalkozott rá, hogy éjjel az előttünk kiürített községből szerez neki ruhát. A két huszár el is ment, azonban gyermekruhát nem talált, ellenben néhány női ruhadarabot és egy női cipőt hoztak magukkal. Másnap felöltöztettük a kis vendéget, összevarrtam számára egy rossz honvédsapkát.
A gyermek nagyon csendes, nagyon jó kisfiú volt, velem hált, reggelenként és esténként saját anyanyelvén imádkozott, keresztet is vetett, amiből arra következtettem, hogy valamelyik keresztény felekezethez tartozik. Véghetetlenül hűséges pajtásom lett. Később, amikor visszanyertem egészségemet, állandóan magammal hordtam. Az öreg népfölkelőknek nem nagyon tetszett a dolog. Állandóan zsémbelődtek, hogy már árvát akarok tartani, van odahaza, Magyarországon elég, minek hordom magammal és miért szeretem ezt a muszka-gyereket.

1914. november 21-én a kis Vazult Turkán elkereszteltem »102-es Dandár Jánoskának«, akkor a fiu 9-10 esztendős lehetett. Amikor Turkáról ismét visszavonultunk Magyarország felé, a kis ártatlan gondozása súlyos teher volt számomra. Elküldtem a turkai városi hatósághoz, hogy helyezzék el valahol, vagy az árvaházban, vagy másutt. Dandár Jánost át is vették a legényemtől, azonban alig két óra múlva a kis gyerek ott sírdogált már az ablakom alatt. Megszökött az árvaházból, visszajött hozzám és nekem nem volt szivem hozzá, hogy ismét elküldjem. Nem hagytam el többet soha, hanem hazahoztam magammal Szegedre, amikor tönkrement teljesen a 102-es gyalogdandár és velem küldték haza a dandár tizennyolc vezérkari ládáját. A többit te már tudod, mert le vetted pártfogásodba és te nevelted föl Dandár Jánoskát. Egyebet a gyermek származásáról nem tudok. 

Eddig tart Horváth János detektiv-csoportvezető levele. Bárdoss Béla apai szeretettel nevelte föl a háború elkallódott árváját, aki lassankint megtanult magyarul és elfelejtette tökéletesen az anyanyelvét. Hat évvel ezelőtt vették föl a vámőrséghez az alig 18 éves legénykét. Nagyszerű magyar katona vált belőle, feljebbvalói nagyon megszerették, mindig soronkivül lépett elő. Most azonban veszedelemben forog a rangja. A szigorú törvények és rendelkezések értelmében a vámőrségnek csak magyar állampolgárok lehetnek a tagjai. (…) 
m. l.
Délmagyarország, 1928. június 19.

– Április 13-ig bekapcsolják a villamos Zrinyi-uccai vonalát. A villamosvasút tudvalevőleg már régebben elhatározta, hogy fővonalának azt a részét, amely kellemetlen és fölösleges kerülőkkel a Kölcsey- és Kárász-uccán vezet, áttelepíti a Zrinyi-uccára. A közigazgatási előkészítés után megindult a munka még a múlt évben és most már csak a sinek összekötése van hátra. A bontásokkal járó felfordulások miatt egyes üzlettulajdonosok természetesen sok kellemetlenséget, sőt kárt is szenvedtek, amely fokozódik azzal, hogy a sineket még mindig nem kötöttek össze, tehát nem terelték még át a forgalmat a teljesen megépített Zrinyi-uccai vonalra.
Délmagyarország, 1927. március 24.

„Kötelet" kívántak a négyfeleségű férjnek 

Még a nyáron történt, hogy a szegedi rendőrség elfogta Takács Istvánt, akiről kitűnt, hogy négy nővel kötött törvényes házasságot. Takács István ellen eljárás indult meg, és a törvényszék most tárgyalta a négyfeleségű Takács István bűnügyét. A tárgyaláson mind a négy feleség megjelent. Első, második, harmadik és negyedik számú Takács Istvánnét szólította maga elő a bíróság.

– Az első házassága talán boldogtalan volt? – kérdezte az elnök.
– Igencsak boldogtalan volt az valamennyi – felelte Takács mélabúsan.
– Van-e gyereke?
– Tudtommal egy van.
– Az első házasságot 1916. április 4-én, katonakoromban kötöttem. Olasz fogságban is voltam, a románok is letartóztattak, mert vörösőr is voltam.
– És még arra is jutott ideje, hogy megismerje mi a bigámia, a trigámia, a poligámia – szólt a törvényszék elnöke.
– A bünöm nem tagadom, a világháborúnak tulajdonitom.
– Hátha most négyfelé vágatják, mert mind a négy asszony követeli a részét? – mondja mosolyogva az elnök.
– Mindenütt volt baj, legtöbb helyen az anyós miatt... – feleli általános derűre.
Az első feleség Merész Julianna 32 éves cselédleány.
– Meddig éltek együtt?
– Hét hónapig. A házasságból egy kislány született.
A második feleség, Mészáros Mária 42 éves.
– Eljött hozzám és azt mondta, hogy legény. Hazudott, én tartottam el. Egy évig éltünk együtt, egyszerűen meglógott, mig együtt voltunk, semmit sem csinált, csak újságot olvasott. Született egy kislányom.
A harmadik feleség Monoki Rozália, 36 éves.
– Három évig éltünk együtt. Én ellenzéki házasságot kötöttem vele…
– Hogyhogy ellenzéki?
– Ellenezték...
A negyedik feleség Tóth Karolina, 43 éves. Odajött erő-
szakoskodni. Kicsalta tőlem a pénzt, hogy elmegy börtönőr-
nek, testőrnek, vagy rendőr-
nek és azután majd vigan élünk.
A négy feleség ezután esküt tesz, hogy igazat vallottak a férj ellen, azután leülnek szépen sorban egymás mellé.
– Hát mi lesz most már a négy asszonnyal?
– Majd szétválaszt a tekintetes törvényszék – szól Takács István.
Az asszonyok kötelet kívánnak neki egyöntetűen. A biróság háromévi börtönre itélte.
Délmagyarország, 1928. december 14.

Ma lesz a korzó lefilmezése! Ápoljuk kulturváros jellegünket!

Figyelmébe ajánljuk tisztelt olvasóinknak (és főként kedves olvasónőinknek), hogy a Magyar Hollandi Kulturgazdasági B. T. operatőrje ma délelőtt 12–1 óra között fogja a Kárász-uccában (uj Rosmann-ház előtt) a filmfelvételt eszközölni. Igyekezzünk kulturváros jellegünket azáltal is kidomboritani, hogy minél számosabban jelenjünk meg a felvétel helyén, annál is inkább, mert már a jövő héten (24-én), a Belvárosi Moziban délelőtt 11 órakor rendezendő kulturmatinén bemutatásra is fog kerülni, tehát rövidesen ki-ki gyönyörködhet is filmmüvészi képességeiben. Itt megemlítjük, hogy a kulturfilm-matiné műsorán elsőrendű ének, zene és filmszámok szerepelnek, – a matinéra meghivóval lehet megjelenni, mely meghivókat a Magyar Hollandi Biztosító B. T. vezérügynöksége (Kárász-ucca 8. sz. uj Rosmann-ház) készséggel bocsájt dijtalanul tisztelt olvasóink rendelkezésére.
Délmagyarország, 1927. április 27., 10. oldal

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Délmagyarral tapétázta ki a boltot Rita

Délmagyarral tapétázta ki a boltot Rita
Tapogatják, simogatják az újságot a Csongrádi sugárúti kisboltban. Tovább olvasom