Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

34 év után jön el a moziból Séllei Emma

Szeged - Vörösné Séllei Emma 34 év után jön el a moziból. A Belvárosi mozi vezetője két dologgal indokolt: a megváltozott feltételekkel és egy magánéleti okkal. A válás nem szakítás: külsősként visszadolgozik majd.
– Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek – kezdte Vörösné Séllei Emma, a Belvárosi mozi vezetője, amikor arra kértem, beszéljen arról a döntéséről, hogy 34 év után eljön a moziból. Indoklásként a megváltozott feltételeket említette, de van egy magánéleti oka is.

– Régebben 3–4 napra minden hónapban Budapestre utaztunk, megnéztük az új filmeket, és eldöntöttük, hogy melyiket, mennyi ideig, milyen műsorsávban vetítjük. Most megjelenik egy film, a mozik pedig megkapják, hogy ennyi a kölcsöndíja, ennyi és ennyi előadásszámban kötelező vetíteni. Már nem tudod úgy alakítani a műsort, ahogy a tudásod, tapasztalatod, ismereted diktálná, kötve van a kezed. A mozi alapja a film. Ha ott nem tudsz a saját magad ura lenni, akkor nehezen tehetsz azért valamit, hogy többen váltsanak jegyet. Ez egyre inkább megvisel. A másik ok, hogy most még elég erőm van a váltásra. Ki szeretném magam próbálni üzletasszonyként, és ehhez partnerekre találtam. Külsősként visszadolgozom majd, és úgy érzem, így többet tudok tenni a moziért, mint most. Mindenki tudja, hogy a spontán nézők egyre fogynak, csak csoportos szervezéssel lehet növelni a nézőszámot. Meg kell találni a célközönséget. Ezt fogom tenni.
Vörösné Séllei nehéz szívvel búcsúzik munkahelyétől, a Belvárosi mozitól. Fotó: Karnok Csaba
Vörösné Séllei Emma nehéz szívvel búcsúzik munkahelyétől, a Belvárosi mozitól.
Fotó: Karnok Csaba

Jó kezekben hagyja
A mozivezető azt mondta, sohasem fogalmazott úgy, hogy dolgozni megy, mindig csak úgy: a moziba. – Nekem ez nem munkahely volt, hanem az életem. Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan munkahelye legyen, ahová öröm bemenni. De amikor úgy jössz be, hogy ez az érzés kimúlt belőled, akkor kell lépni. És ez az oka annak, hogy én ezt a lépést megteszem – fogalmazott Emma, aki hozzátette: azt érzi, amit Petróczy Sándor mondott neki, amikor átadta a vezetést: jó kezekben hagyja a mozit. 
 

– A moziüzemi vállalatok szempontjából stabil 80-as évek után a rendszerváltást követően sok megyei mozis cég megszűnt. A Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat Petróczy Sanyinak köszönhetően túlélte, és átalakult Szegedi Mozgókép Kht.-vá. Igen ám, de mindjárt ott voltak a videotékák, utána pedig egy még nehezebb ügy: a multiplexek. De az akaraterőnk vagy a moziimádatunk segített, és mindent túléltünk, sőt vidéki filmszínházként – a szegedi nézőknek hála – mindig elsők voltunk, és hiszem, hogy ebben a mai nehéz helyzetben is van jövője a mozinak. 94-ben elkezdtük a túrákat, jártunk Amszterdamban a Cinema Expón, és Cannes-ban is – ott láttunk multiplexet először, és azt gondoltuk, hogy Magyarországon ilyen nem lesz soha.

– Most egy gombnyomással indulnak a filmek, egy tárlatot vagy operaközvetítést élőben 2 millió néző láthat. Idáig jutottunk onnan, hogy valamikor vándormozit hoztunk létre: 16 mm-es gépekkel jártunk óvodákba, iskolákba új filmeket vetíteni. A gyerekek rohantak elénk, volt olyan nap, hogy 10 vetítésünk volt szerte a városban. Nekünk minden film más-más élményt nyújtott. A Titanicot például még a Korzó moziban játszottuk. Éjjel-nappal vetítettük, hajnali 3-kor fejeztük be, és akkor is dugig volt a mozi. Délután nyitott a pénztár, és volt, hogy rám telefonált a takarító kolléga, hogy menjek, mert délelőtt 10-kor a sor vége már a Szeged étterem sarkánál állt.

Olvasóink írták

  • 9. sandorhaz 2012. március 13. 12:00
    „Drága Emma! A hír meglepett, de értem, "ez a mozi már nem az a mozi" idézet tőled a legutóbbi beszélgetésünkből.
    Jó volt veled dolgozni, te voltál a "márka név" a garancia arra hogy jó a mozi ! Igaz én még a Pyrcon-okon vetítettem, az akkor még 70mm-es moziban, amikor találkoztunk. Akkor még Gitta, Petres, Józsa, Németh tanár úr, és sorolhatnám az általad is jól ismert neveket, akikkel nap mint nap együtt moziztunk! Ja akkor még a nézőkért voltunk, az ő kedvükért szórakoztattunk. A mozi nem a politikáról szólt, nem pártok küzdő tere volt mint manapság.
    Sok kedves ismertetődet volt alkalmam végig hallgatni az egykori "Korzóban " majd igazgató lettél.....
    Kívánok neked, a jövőben is jó egészséget sok sikert és legalább annyi örömöt a munkádban, mint amikor a mozi még mozi volt! Szeretettel egykori gépész kollégád Sanyi ( SzeSa)”
  • 8. borszek 2012. március 13. 09:21
    „Kedves Emma! sok sikert kívánok és nagyon fogsz hiányozni, mert emberként is kiváló vagy és az együttműködés is kiválóan ment veled ! Kosztándi Melinda”
  • 7. racionalitás? 2012. március 12. 10:08
    „Amikor egy otthoni mozielőadás-jobb és látványosabb tud lenni....mint egy moziban való mozi....akkor ez lesz a helyzet---alig lesz nézőközönség....hja kérem -az internet korában!!!”
  • 6. Commander-V2 2012. március 12. 00:29
    „Emma, sok sikert és hiányozni fogsz. Rossz nyelvek szerint Sódar már hozza a saját sülysápi "szakértőjét" aki átveszi a helyed. Ahogy mondani szokás, ez sem fog örökké tartani, remélem visszajössz majd.”
  • 5. xido 2012. március 11. 23:29
    „Liza:
    Ha Emma 34 év óta volt ott főnöknő,akkor a Siket Tibor nevű úr olyan kb.18 évvel ezelőtt társfőnök,alfőnök vagy ki volt?”
  • 4. Lucia 2012. március 11. 21:26
    „Kedves Emma!
    Sok sikert az üzleti élethez! Nagyon sajnálom, hogy itt hagyod a mozit! Öröm volt veled találkozni. Bármikor összefutottunk, nagyon kedvesen fogadtál! Hiányozni fogsz!
    Üdv.: egy sajtós”
  • 3. kzk 2012. március 11. 21:06
    „Menekülnek az emberek .”
  • 2. liza 2012. március 11. 20:44
    „Sajnálom,h Emma elmegy jó főnöknő volt, én nagyon szerettem, amíg ott dolgoztam... És ki lesz az új főnök ott, arról nincs hír?”
  • 1. Mignon 2012. március 11. 19:39
    „"Most megjelenik egy film, a mozik pedig megkapjak , hogy ennyi a kölcsöndija,
    ennyi es ennyi elöadasszamban kötelezö (!) vetiteni."

    (A zarojeles felkialltojelt en irtam az idezetbe.)

    Csak en vagyok hülye, hogy ezt nem ertem...?
    ????

    Mar a mozimüsorba is belepofazik valaki?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Szegedért Alapítvány díjazottjai - a város aranyfedezete

Gitármuzsikára épülő ünnepi gálaműsorral köszöntötték szombaton a nagyszínházban a Szegedért Alapítvány idei kitüntetettjeit. Tovább olvasom