Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

A 200 első randiban már több ismerős arc is feltűnt - Szegedi színészek is részesei a napi sorozat sikerének

A 200 első randiban már több ismerős arc is feltűnt - Szegedi színészek is részesei a napi sorozat sikerének
Szeged, Budapest - Nagy siker lett a Viasat 3 napi sorozata: a 200 első randi hatalmas rajongótáborral rendelkezik, és a csatorna nézettségi rekordjait is döntögeti. A szereplők között több szegedi és egykori szegedi is feltűnt, sőt: a főszereplők között is sokan fedezhetnek fel ismerős arcokat.
Saját gyártású napi sorozatot indított a Viasat 3 csatorna ősszel. A 200 első randiról az első évad vége felé közeledve kijelenthető, hogy nagy siker lett: kiemelkedő nézettséget és hatalmas rajongótábort hozott a készítőknek. A szegediek ráadásul a fő- és epizódszereplők között is több színészt felfedezhettek már, akik vagy most is a Szegedi Nemzeti Színházban játszanak, vagy sokáig itt játszottak, illetve az egyik főszereplőt, aki még csak most kezdi színészi pályáját, magánemberként ismerhetik.

A 23 éves Kovács Panka öt évvel ezelőtt, érettségije után költözött el Szegedről, addig azonban itt élt. Ő alakítja a főszereplő húgát, Zitát, aki esküvőre készül, majd egy ponton elbizonytalanodik. – A fővárosi rendezők ismerik a színészhallgatókat is, így én is úgy kerültem a produkcióba, hogy meghívtak a castingra – mesélte Panka. – Bár kisfilmben és sorozatban is dolgoztam már, ez volt az első nagyobb szerepem. Kemény munka volt, mert rengeteg jelenetet vettünk fel egy nap, és napról napra tanultuk a szövegeket, de családias légkörben dolgoztunk, és sokat tanultam a kollégáimtól – beszélt az első évad nyári forgatásának tapasztalatairól. Karakterével kapcsolatban elmondta, eredetileg egy elkényeztetett, hisztis lánynak szánták, ő azonban nem ilyennek akarta megmutatni. – Tény, hogy Rózsadombon nevelkedett gazdag gyerek, de azt gondolom, inkább a benne lévő kételyek azok, amik vezérlik tetteit.

A sorozat másik meghatározó karakterét, Bencét alakító színészt is jól ismerhetik a szegediek, Járai Máté ugyanis – bár már hosszú ideje a Győri Nemzeti Színház művésze – évekig Szegeden játszott. A sorozat rajongói egyértelműen az ő figuráját kedvelik legjobban a történetben, a színész pedig elsősorban arra büszke, hogy a meleg férfi megformálásával sikerül ezt a társadalmi réteget is elfogadottabbá tennie. 

– Eredetileg egy kisebb szerepre hívtak, de aztán annyira megtetszett a készítőknek a játékom, hogy rám bízták a főszereplő, Luca legjobb barátjának megformálását. Bár én is játszottam már több sorozatban, ez az első, amely személyes sikert is hozott számomra. Sajnálom, hogy ezt nem tudom kiélvezni, mert annyit dolgozom a színházban, hogy a közönségtalálkozókon, stábünnepeken sem tudok részt venni. Igazából már a forgatás végén is próbáltam és játszottam, így embert próbáló időszak volt napi 125 kilométert ingázni, de most már tudom, hogy napi sorozat mellett nem szabad ennyit vállalni. 
Járai Mátét kisebb szerepre hívták, végül a főszereplő legjobb barátjának karakterét kapta.
Járai Mátét kisebb szerepre hívták, végül a főszereplő legjobb barátjának karakterét kapta. Fotó: Viasat 3
Szintén állandó szereplője a sorozatnak a Pepét alakító Vicei Zsolt, aki második éve a Szegedi Nemzeti Színház művésze. – Engem is a rendező hívott a castingra, és már szinte kész tény volt, hogy megkapom ezt a szerepet, amikor más lett a főrendezője a produkciónak. Így újabb meghallgatásra kellett mennem, de végül megint kiválasztottak – mesélt arról, hogyan került a sorozatba. Mint mondta, bár ő 20 évig szabadúszó volt, 2016-ban szerződött csak le Szegedre, nem érzi úgy, hogy „vidéki" színészként nehezebb lenne egy ilyen produkcióba bekerülni. – Persze tenni kell azért, hogy valaki szem előtt legyen – tette hozzá. 
˝Szinte kész tény volt, hogy megkapom ezt a szerepet˝- mondta Vicei Zsolt.
˝Szinte kész tény volt, hogy megkapom ezt a szerepet˝- mondta Vicei Zsolt. Fotó: Viasat 3
Vicei Zsolt egyébként szintén azt mondta, szerette a forgatást, a végeredményt azonban nem látta. – Nem szeretem magamat visszanézni – magyarázta a színész, akit a szegediek jelenleg a Tótékban és Az utolsó üzletben láthatnak.

Mellékszerepekben is ismerős arcok

A sorozat epizódszereplői között szintén feltűnt már több szegedi színész. Medveczky Balázs például Kovács Panka partnere volt több részben is, az általa megformált fiú majdnem el is csábította az akkor már esküvője elől menekülő Zitát. Pataki Ferenc pedig, aki 19 év után tavaly szerződött el Szegedről, az egyik néhány nappal ezelőtti epizódban tűnt fel: Bence új partnerének, a másságát még nyilvánosan felvállalni nem akaró Lalinak az egyik macsó haverját alakította.
Pataki Ferenc (balra)
Pataki Ferenc (balra) igazi macsó barátot alakított pár napja. Fotó: Viasat 3

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mézeskalácsok a templomban - fotók

Mézeskalácsok a templomban - fotók
Rögtön megüti az orrunkat a mézeskalács semmivel össze nem téveszthető illata, amint belépünk a petőfitelepi katolikus templomba. Tovább olvasom