Délmagyar logó

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 20°C | 33°C Még több cikk.

A beruházások éve volt a 2018, idén startol az 1000 éves Mártély kulturális rendezvénysorozat

Az elmúlt esztendő a beruházások megkezdésének időszaka volt Mártélyon. Energetikai fejlesztések kezdődtek, idén pedig startol, és 2024-ig tart az 1000 éves Mártély kulturális rendezvénysorozat.
– 2018 a beruházások megkezdésének éve volt a faluban – mondta Mártély polgármestere, Borsos József. Hozzátette: a 2016-os, 2017-es pályázataik túljutottak a közbeszerzésen is, ezért indulhattak a kivitelezési munkák. Először az Általános Művelődési Központ (ÁMK) konyhájának rekonstrukcióját említette: homlokzatszigetelést, nyílászárócserét hajtottak végre, bővült az étkező – már 70-80 fő reggelizhet, ebédelhet, vacsorázhat egyszerre –, és 1,5 millió forintból konyhatechnikai eszközöket is vettek. A teljes büdzsé közel 19 millió volt, a Belügyminisztérium pályázatán nyerte a támogatást az önkormányzat.

– A másik jelentős beruházás a négy önkormányzati épület, a polgármesteri hivatal, a gondozási központ, a volt csecsemőgondozó és az egykori rendelőintézet energetikai korszerűsítése – közölte a településvezető. Az első kettőnél tavaly már befejeződtek a munkák – a belsőn dolgoznak még, a festés, villanyszerelés zajlik –, az utóbbi kettőnél pedig még folyamatban vannak. A 112 millió forintos pályázati összeget a falu 10-12 millióval toldotta meg. A csecsemő- gondozóból minibölcsődét alakítanak ki, az öregfaluban lévő egykori orvosi rendelőben pedig közösségi terek kapnak helyet. Ezzel elérkeztünk a 2019-es tervekhez, de előtte Borsos József még beszámolt egy meghiúsult projektről.

– A kerékpárút-építési pályázatunkat visszaadtuk, mert a folyamatos költségnövekedéssel forráshiányossá vált. Idén azonban pályázunk a közigazgatási határtól a faluig, az újtemetőig tartó 2 kilométernyi bicikliút megújítására, szélesítésére. Ezt jó lenne még ebben az évben megcsinálni. Startol a mártélyi tanyák infrastrukturális fejlesztése – új villamoshálózat kiépítése, a meglévők korszerűsítése, napelemek kihelyezése – ami 23 ingatlant érint 55 millió forintból – sorolta. Még lesznek fejlesztések: 50 millióból felújítják a külterületi utakat, 47,5 millióból felépítik a Boldogasszony Házacskát. Utóbbit az EMMI 47 millióval támogatja. Tavasszal kezdődik a 2024- ig tartó 1000 éves Mártély kulturális rendezvénysorozat – saját forrásból és pályázati pénzekből finanszírozva.

– Településünk 1019-ben és 1024-ben szerepelt először oklevelekben, ezért lesz 5 éves a rendezvénysorozat. Akkor még Zent Adrianmartyrnak írták, majd több módosulás után lett Mártély, ami főként a mártír szóra emlékeztet – árulta el a polgármester.

– Nagyon fontos még 2018-ból, hogy a közösség fejlesztésében is előreléptünk. A mártélyi közösség egyre jobban összekovácsolódik, egyre többen vesznek részt az olyan civil programokon, mint például a Nyitott kapuk – tette végül hozzá Borsos József.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljessé válik az Algyőre vezető kerékpárút - Fotók

Teljessé válik az Algyőre vezető kerékpárút - Fotók
Kerékpáros kapcsolat jön létre Szeged és Algyő között, miután nyár végéig megépülnek az összekötő szakaszok Tarjántól Baktóig. Tovább olvasom