Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

A lényeg a tervezés - állítja olvasónk: Erikáék kijönnek napi 616 forintból

Szeged - Losonczi Erika olvasónk annyira fellelkesült a Fejenként 616 forintot eszünk meg naponta című cikkünktől, hogy megosztotta velünk a tizenegy hétre előre, három főre elkészített ételsorát, amely akár napi 500 forintból is kijön fejenként.
Amikor megérkeztünk egyik munkahelyére, a Rókusi körúti panelház aljában lévő kisboltba, régimódi, kissé viseltes, vastag jegyzetfüzetet vett elő az egyik fiókból Losonczi Erika. Lapunk állandó szegedi olvasója előbb kevert tésztás, almás-fahéjas süteménnyel kínált minket második otthonában. – Amikor látom, hogy valamilyen gyümölcs nem fogy el a héten, azt feldaraboltatom a férjemmel, közben kikeverem a tésztát, és 330 forintból 10 perc alatt megvan egy tálca sütemény – kínált minket a valóban finom és egyszerű édességgel a szegedi háziasszony.

– Annyira fellelkesített a múltkori cikkük, mert én már két éve ezt csinálom, és az a tapasztalatom, hogy akár 500 forintból is ki lehet jönni egy nap. Persze ez diétázásra nem alkalmas, bele lehet kötni, de igyekeztem zöldséget, gyümölcsöt is belevinni – magyarázta Erika, aki a hét elején megjelent egyik cikkünkre utalt (2019. február 4.: Fejenként 616 forintot eszünk meg naponta: még akár három étkezés is kijön ennyi pénzből – így számol a vendéglátós). Ebben arról írtunk, hogy naponta átlagosan 616 forintot költünk élelmiszerre – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Területi statisztikai évkönyv, 2017 című kiadványából. 
Losonczi Erika szegedi háziasszony már két éve használja a 11 hétre tervezett menüsorát, így a háromfős család étkeztetése fejenként kijön napi 500 forint alapanyagból. Fotó: Karnok Csaba
Losonczi Erika szegedi háziasszony már két éve használja a 11 hétre tervezett menüsorát, így a háromfős család étkeztetése fejenként kijön napi 500 forint alapanyagból. Fotó: Karnok Csaba
Losonczi Erika szerint lehetséges 616 forintból élni fejenként. – Persze hogy az, ha nem lehetetlen küldetésként tekintünk rá. Ez a hozzáállás az élet más területein is célravezető. Ez nem azt jelenti, hogy zsíros kenyeret eszünk csirke far-háttal felváltva. Hogy mi a varázslat? A tervezés. Ez a legidőigényesebb része a dolognak. Vegyük a mi háromfős családunkat! Leültünk egy délután mindannyian, kis papírcsíkokat osztottam szét. Mindenki ráírta azt az ételt, amit szeret, amit ismer és hajlandó megenni. Ezekből az ötletekből 11 hétre való menü jött ki. Hétfőnként egytálételt, kedden főzeléket feltéttel, szerdán tartalmas levest és esetleg édes másodikat, csütörtökön rakott ételt, pénteken tésztát, szombaton sült húst, vasárnap pedig rántott ételt eszünk – folytatta a leleményes háziasszony.

Erika egy főre 15 deka hússal számol. Az egyik hét részletes menüsorát a szükséges alapanyagok árával megmutatta nekünk. A hétfői pásztorpitéhez másfél kiló krumpliból nem túl lágy krumplipürét készít (krumpli 375, 10 deka margarin 68, tej 30, 45 deka darált hús 450, egy nagy fej hagyma 50 forint). Ebből fűszeres pörköltet főz kevés lével. A krumplipüré felét kisebb tepsibe simítja, ráönti a pörköltet, betakarja a krumpli másik felével. Villával megcsíkozza, 5-6 deka reszelt sajttal (120 forint) megszórja, és összesüti. Az egész kijön 1093 forintból, és vacsorára is szokott maradni.

A család egy heti kosztpénze 10 ezer 500 forint. Ha a 616 forintos átlaggal számolunk három főre, az 12 ezer 936 forint. Így még pénzük is marad. – Ezeket a termékeket jobb áron is meg lehet venni, csak figyelni kell az akciókat. Mivel előre bevásároltunk, bármikor felcserélhetjük az ételek sorrendjét, hiszen minden lesz hozzá otthon, picit előre dolgozunk a következő hétre – tette hozzá a háziasszony.
Nehezen, de megvalósítható

– Az egészséges táplálkozás alapelveihez hozzátartozik a bőséges folyadékfogyasztás, a rostdús táplálkozás: napi fél kiló nyersen fogyasztott zöldség és gyümölcs, teljes kiőrlésű pékáru legalább naponta két alkalommal, a növényi eredetű, hidegen sajtolt olajok fogyasztása, és a heti szintű tengerihal-fogyasztás. Ebből sejthető, hogy sajnos a 616 forint egy olyan összeg, amiből ez csak nagyon nehezen megvalósítható. Aki szeretne erre pénztárca- és környezetbarát módon törekedni, annak azt javaslom, hogy idényzöldségeket és -gyümölcsöket válasszon, valamint helyi termelőknél vásároljon, ahol a kevesebb szállítási és tárolási költség miatt valószínűleg kedvezőbb áron tudja ezeket beszerezni – tájékoztatott Godáné Reisinger Karolina dietetikus.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feljelentették Szabó Bálintot és a Likvid Kontrollt

Információink szerint egy magánszemély feljelentést tett pénteken a Nemzeti Nyomozó Irodánál… Tovább olvasom