Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 13°C | 26°C Még több cikk.

A szigorú gazdálkodás meghozta gyümölcsét: a megvalósítás éve az idei Öttömösön

Öttömös - 400 millió forintot meghaladó összeget nyert különféle pályázatokon Öttömös 2017-ben - a beruházások nagyobb része idén valósul meg. A több épületet érintő energetikai felújítás, az újabb piactér kialakítása és a tanyafejlesztési programok igen jelentős beruházások a több mint 700 fős kistelepülés életében.

2017 a pályázatok benyújtásának ideje volt, míg a mostani a megvalósítás éve lesz – értékelt Dobó István, Öttömös polgármestere. – Igen szigorú gazdálkodást folytattunk az előző időszakban, ennek köszönhető, hogy többet tudtunk pályázni, és az önerővel is boldogulunk, ha szükséges – tette hozzá.

Dobó István elégedett, hiszen az elnyert 400 millió forint nagy jelentőséggel bír a 710 lakosú falu számára. – Mindkét benyújtott pályázatunk pozitív elbírálásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. Öt intézmény energetikai korszerűsítésére kerül sor több mint 100 millió forintból.

Valamint új piacterük is lesz, hiszen nagyot álmodva úgy döntöttek, hogy nem a belterületen, hanem az 55-ös főút mentén – amely kettészeli a falut – egy pihenőpontot hoznak létre. Az új piac a főút mentén fedett lesz majd, térburkolattal, asztalokkal, mellékhelyiséggel. Ám újdonság, hogy egy raktárépületet is terveznek mellé. Emellett a helyi termelői piacot is fejlesztenék, erre nemrég adtak be pályázatot.

Öttömös lakosainak nagy része tanyán él, ezért rendkívül fontos az itt lakók támogatása. A tanyafejlesztési programnak köszönhetően kilenc ingatlan villamosításának és vízellátásának korszerűsítése történik meg tavasszal. Emellett a dűlőutak karbantartására is nagyobb figyelmet fordítanak. Kulturális programjaikban idén a spárgafesztivál mellett megemlékeznek Magyar László Afrika-kutató születésének 200. évfordulójáról, a későbbiekben pedig tervezik egy emlékmúzeum és kalandpark kialakítását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasónk írta - Kálváriám a Nemzeti Közművekkel

"Az áramszolgáltató esetében természetesen nem a 217 Ft dühít, hanem a gátlástalan igazságtalanság!" Tovább olvasom