Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 13°C | 26°C Még több cikk.

Aki most vásárolt, nem tudta elkerülni a tömeget

Aki most vásárolt, nem tudta elkerülni a tömegetEzüst vasárnapi karácsonyi bevásárlás a Plázában. Fotó: Frank Yvette
A többség most indult el utolsó hétvégi ajándékbevásárló körútjára, csúcsforgalom volt az üzletekben vasárnap. A kereskedők még számítanak egy nagy rohamra hétvégén is.
– Ez már méreg ilyenkor – mondta bevásárlásukról vasárnap délelőtt a Szeged Plazában Molnár Zsolt. A hóna alatt egy nagy dobozt szorongatott, karácsonyi ajándék lesz egyik gyermekének. A hömpölygő tömegben evickélve, amelyet nehezített a Bödön Piac forgataga is, úgy fogalmazott, ő jobban viseli ezt a helyzetet, mint párja.

– Sajnos máskor nincs időnk vásárolni, ezért jöttünk most. De szerencsére már csak a gyerekek ajándékai vannak hátra.

– Én is kaptam ajándékot. Így jobban bírom a gyűrődést – nevetett Tóth Tas, aki párjával a nagyszülőket is elhozta a plázába ajándékvásárló körútra.

– A tömeg előtt akartunk jönni. Úgy nézem, nem sikerült – tette hozzá. Jovanov Ibolya és barátnője a Vajdaságból jött át vasárnap Szegedre.

– Itt van csak olyan ajándék, ami a fiúknak megfelel – magyarázta.

– A tömeg nem zavar, és egyébként is célirányosan keressük, amit szeretnénk. Úgyhogy nem sok időt töltünk egyik boltban sem.

Mivel vasárnap délelőtt már a pláza parkolója is tele volt, sok reményt nem fűztünk az Árkádhoz sem – már ami a nyugodt vásárolgatást és a szellős folyosókat illeti. Parkolót itt is csak nagy szerencsével lehetett találni, ahogyan csomagok nélkül lődörgő látogatót is.

Azt viszont gyorsan megállapítottuk, hogy a karácsonyiajándék-vásárolgatás társas program, ahol a férjek, barátok elsődleges feladata, hogy türelmesek legyenek, és persze cipeljék az újabb és újabb szatyrokat.

–Szabolcs hisztijét nehéz elviselni – avatott be a házaspárok vásárlási nehézségeibe Sárközi Gabriella.

– Persze hogy morcos vagyok. A karácsonyi vásárba sem volt semmi értelme kimenni, mert csak csokit meg szappant lehet kapni. Semmi fúró vagy más, értelmes szerszám – nevetett a férj. A fiatal pár egyébként éppen egy televíziót vásárolt – saját magukat lepik meg vele.
 
Galéria kép

– A többi ajándékra még nincs ötletünk, de majd lesz valami. Jövőre pedig augusztus 20-án megveszünk mindent, azt tuti. Igaz, tavaly is ezt mondtuk.

Vasárnapi körutunkat a Napfény Parkban zártuk, ahol az előző két helyszínhez képest a zen nyugalma fogadott bennünket. Pedig itt is van műszaki áruház, cipő-, játék- és ruhabolt, valahogy itt nem tömegeltek az emberek. Nem csoda, hogy az itt megszólított vásárlók sokkal nyugodtabbak voltak.

– Hétköznap nem érünk rá, ezért jöttünk most vásárolni – mondta Szűcs Ágnes és Pipis Zoltán. Arra a kérdésre, hogyan bírja a boltról boltra járást, a férfi mosolyogva annyit felelt: már edzett.

– És egyébként is: így is együtt vagyunk.

A házaspár háztartási kisgépeket vásárolt – műszaki cikkek közül ezek karácsony idején a legkelendőbbek. A vasaló, a kávéfőző, a telefon és az epilátor vezeti a népszerűségi listát, de ahogy az egyik üzlet eladója fogalmazott, ilyenkor mindent visznek.

A fiatalok körében nagy sláger a fotóelőhívás is, az automaták előtt karácsony előtt mindig hosszú sorok kígyóznak. A játékboltokban elsősorban a televízióban reklámozott termékeket keresik. Az örök sláger legó mellett idén a kiskonyhákból, illetve a különböző kreatív játékokból adnak el kiemelkedően sokat – például homokgyurmából és kötőszettből.

Ezek mellett pedig még a társasjátékoknak van karácsonykor nagy divatjuk, ezekből is elsősorban a 8–12 éves korosztályt megcélzó termékekből. És bármilyen furcsa, az apró mütyürök is nagyon kelendők ebben az időszakban.

Névre szóló maciból és angyalból rengeteget eladnak például az Árkád karácsonyi kirakodóvásárában, ahogyan hógömbből és illatpárologtatóból is.

Akinek tehát még nincs ötlete az ajándékozásra, érdemes egy délutánt rászánnia még a héten a nézelődésre – mert van mit. Aki pedig nem szívbajos, annak rendelkezésére áll még a következő hétvége is – december 23-án és 24-én.

„Ilyenkor mindent visznek" – mondta az egyik üzlet eladója.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futtatott, most ülhet egy vásárhelyi férfi és társa

Futtatott, most ülhet egy vásárhelyi férfi és társa
A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasol azzal a hódmezővásárhelyi férfivel és nővel szemben, akik egy fiatalkorú lányt prostitúcióra vettek rá. Tovább olvasom