Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

Annyi dinnyét sem ettem, mint egy gyerek

Ópusztaszer – Dinnyeevő versenyen jártunk. Szégyen, nem szégyen, nálam még a gyerekek is többet ettek. A győztes egymaga közel 3 kilót lapátolt, pontosabban kanalazott be.
„Dinnyesúlysaccolás és dinnyeevő verseny Ópusztaszeren!" állt meghívón. Az augusztus hatodikán, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartott Dinnyenapra legalább annyira készültem, mint Móricz Zsigmond Tragédiájának Kis Jánosa. Míg a szépirodalmi remekben Móricz hőse az esküvői nagy zabálásra gyúrt, addig én csak egy kis dinnyeevésre. A szervezők 12 mázsa görögdinnyével készültek. Semmit sem bíztak a véletlenre.

Dinnyenap Ópusztaszeren. Fotó: Bobkó Anna, Segesvári Csaba (galéria)
Az elmúlt napok tavaszias időjárása után a dinnyeevő versenyre beköszöntött a nyár. A 28-29 fokos melegben csak hűtött sörre vágytam jobban, mint hideg dinnyére. Úgy alakult, tizenkét felnőtt és négy gyermek nevezett a sportnyelven szólva szabadkártyás versenyre. A hagyományos megmérettetésekkel ellentétben, nem azt nézték, ki milyen gyorsan fogyasztja el a dinnyéjét, hanem, hogy fél óra alatt mennyi fogy az értett, piros húsú gyümölcsből. A dinnyék mérlegelése és felvágása után eldördült a startpisztoly. Míg a sor elején 8 kilós, addig a végén már 11 kilós dinnyéket osztottak. A súlykülönbség miatt, a következő taktikát választottam: hagytam a többieket enni, sétálgattam, és amikor már csak negyed óra volt hátra, nekiláttam és ettem. Gondoltam, majd leeszem őket a porondról.

– Milyen dinnyét kell megenni? – kérdeztem, amire Törőcsik István a nap ceremóniamestere csak annyit mondott: Nagyot! Alkalmi padtársam, Olasz Judit, mint később kiderült megosztott harmadik helyezett, nem diétázott: még tegnap is dinnyézett.

Velünk szemben Timi ült, állította, elbír a gyerekeknek félbevágott dinnyével. Ő sem tévedett sokat, dobogóra állhatott.

Dinnyenap Ópusztaszeren. Fotó: Bobkó Anna, Segesvári Csaba (galéria)

Lassan hozzákezdtünk a falatozáshoz. Egyesek kanállal, mások késsel próbálkoztak. Kétségkívül a kanalasok jobban bírták, hiszen 20 perc után a félbevágott dinnye már üresen állt előttük. Mint kiderült, az elmélet és a valóság sokszor nem egyezik, így kanállal dinnyéző ellenfeleim többet ettek, mint én. Jóval többet.

Harminc percnyi szenvedés után kiderült: két kiló dinnyét sem tudtam megenni.

Rövid mérlegelés után az eredményhirdetés következett: felnőtteknél a 24 éves csongrádi Tisza Mihály 2,9 kilóval mindenkit maga mögé utasított. A gyerekeknél Dömös András végzett az élen, az alig 40 kilós fiú 2 kiló dinnyét tömött magába – fájdalmas arccal ünnepelte győzelmét.

A dinnyeevés nehéz sport. Kezdőknek nem is ajánlom. Nehogy úgy járjunk, mint Kis János, torkunkon akad a falat és vége.

Olvasóink írták

  • 5. Kazikázmér 2011. augusztus 08. 07:20
    „De hát a dinnyét nem fájdalmas arccal kell enni, mert hiszen az nagyon finom és hűsítő! El van ez kissé túlozva!?”
  • 4. Egyolvasó 2011. augusztus 08. 06:47
    „Medgyesegyházán pedig a hétvégén tartották a dinnyefesztivált, sok színes programmal.
    http://www.dinnyefesztival.hu/programok.html”
  • 3. buhamama 2011. augusztus 07. 20:49
    „Szégyen hogy milyen drága volt a belépő jegy ,inkább hazamentünk.”
  • 2. yvan16 2011. augusztus 07. 19:09
    „vogyo! kihívás elfogadva :P”
  • 1. vogyo 2011. augusztus 07. 16:39
    „Húúúúú, ha én ezt tudom, ott lett volna a helyem. Fél óra alatt 3kg? Semmi. Eszméletlen mennyiséget be tudok lapátolni:):):)))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betyárnap Sándorfalván: főszerepben a ló

Harmadszor rendeztek betyárnapot Sándorfalván, ahol két nagyágyú, Lagzi Lajcsi és Balázs Pali is szórakoztatta a közönséget. Tovább olvasom