Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Arculatváltás a színházban - Alföldi, Bezerédi, Lukáts Andor, Szőcs Artur is rendez majd

Örkény örökzöld vígjátékával, a Tótékkal indul majd a szezon szeptemberben - hétfőn ismertette a következő színiévad műsortervét Barnák László. A Szegedi Nemzeti Színház július 1-jén hivatalba lépő új főigazgatójának irányításával arculatot vált a teátrum, és már jövő hétfőn elindítják a bérletezést.
A Katona József Színház Kossuth-díjas művésze, Bezerédi Zoltán rendezésében Örkény István népszerű vígjátéka, a Tóték lesz az új vezetés első bemutatója szeptember 28-án a kisszínházban. Ezt a tegnapi sajtótájékoztatón jelentette be Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház július 1-jén hivatalba lépő új főigazgatója, aki ismertette a következő évad műsortervét.

Az új főrendező, Horgas Ádám családi tragédia, édesapja, Horgas Béla költő halála miatt nem tudott személyesen részt venni a tájékoztatón, ahol elhangzott az is, ő rendezi az első nagyszínházi premiert: október 5-étől látható Shakespeare vígjátéka, a Szentivánéji álom. Ugyancsak Horgas állítja színpadra jövő májusban az utolsó kisszínházi bemutatót, Daniel Keyes Virágot Algernonnak című színművét.
 
Kállai Ákos színházpedagógus, Barnák László, az új főigazgató, és Koch Csaba borász a hétfői sajtótájékoztatón. Fotók: Kuklis István

Barnák László hangsúlyozta, hivatalban lévő elődje, Gyüdi Sándor – akit nemrégiben a szimfonikusok igazgatójává választottak – vezeti az operatagozatot, vele állították össze a műsortervet. Mozart operáját, a Figaro házasságát koprodukcióban Szentendrén mutatják be a nyáron, november 3-ától Szabó Máté rendezésében a szegedi közönség is láthatja. Halasi Imre állítja színpadra áprilisban a Parasztbecsületet és a Bajazzókat.

Januárban pedig a kisszínházban Toronykőy Attila rendez két egyfelvonásost: Donizetti Farsangi kalamajkáját és a korábbi operaigazgató, Molnár László Szép Ernő Májusából írt új operáját. A Szegeden már többször sikert aratott olasz koreográfus, Enrico Morelli jegyzi a Kortárs Balett októberi nagyszínházi premierjét, az Orfeusz és Euridikét, az egyelőre Homodeus munkacímmel futó februári kisszínházi bemutatót pedig Juronics Tamás koreografálja.
 

A gyerekekre, családosokra is gondoltak: a Szaffi című zenés mesejátékra Toronykőy Attila rendezésében november 17-étől várják a kicsiket, a 2011-es nagy sikerű Dóm téri Valahol Európában-produkció Hosszúja, Szőcs Artur viszi színre ugyanezt a musicalt, amit az évad egyik húzódarabjának szánnak. Baksa Imre rendezi Litvai Nelli zenés mesejátékát, a Világszép nádszálkisasszonyt. Kortárs dráma is lesz: Lukáts Andor állítja színpadra Závada Pál új színművét, Az utolsó üzenetet a kisszínházban, ahol februárban Galambos Péter rendezi Michael Frayn Függöny fel! című vígjátékát, márciusban pedig Vidovszky György Alekszandr Molcsanov A gyilkos című „vértelen" színművét. Az évad végére is tartogatnak nagy dobást: 2019 májusában előbemutatóként láthatja a publikum Bulgakov darabját, az Álszentek összeesküvését Alföldi Róbert rendezésében.
 
Kállai Ákos színházpedagógusként vesz részt a teátrum programjának megvalósításában: osztálytermi előadásokra is készülnek, például Csehov Sirályát mutatják majd be kétszereplős változatban Trepljov és Nyina szemszögéből. A változást a megújult arculat, az új logó is jelzi, Varsányi Anna grafikus letisztultságra törekedett. A színház új szlogenje, „A nap fénypontja!" is többféle asszociációra teremt lehetőséget. Az eddigi gyakorlatnál három hónappal korábban, már május 14-én megkezdik a bérletezést – többféle akcióval. A közönség június 8-áig a tavalyi áron, kedvezményekkel válthatja meg a jegyirodában a bérleteket. Új konstrukciókat is kínálnak, és a szabadbérletek is megmaradnak. Az őszi bérletezés augusztus 21-étől szeptember 14-éig tart majd.
 
A színház bora
Az arculatváltás része, hogy a színház bora nem az eddigi vörösbor lesz, hanem a hölgyekre is gondolva három különböző bort is kiválasztottak. Koch Csaba, a Koch Borászat tulajdonosa elmondta: fontosnak tartja a kultúra támogatását, azért is, mert a kultúrának és a kulturált borfogyasztásnak kéz a kézben kell járnia. A teátrum borai a következő évadban a könnyű Irsai Olivérjük, a portugieserjük és a hagyományos cabernet sauvignon-juk lesz.
Mennek is – jönnek is
Barnák László elmondta: Hodu Péter és Szabó Gabi színművésszel nem hosszabbítottak szerződést. Figeczky Bence, Gyöngyösi Zoltán, Tolnai Hella és Waskovics Andrea más színházakhoz szerződtek. Magánéleti változások, szakmai továbblépés miatt Olasz Renátó, Pataki Ferenc és Sorbán Csaba is úgy döntött, távozik a társulatból. Szeptembertől új tagként Ágoston Katalin, a Centrál Színház színművésze, Medveczky Balázs, a Vígszínház tagja, valamint Győrből Menczel Andrea szerződik Szegedre, továbbá a szabadúszó Rétfalvi Tamás és Szegezdi Róbert. Gyakorlati helyként szeretnének lehetőséget biztosítani a művészeti felsőoktatásban tanulóknak, például a Szegedről indult Kovács Pankának, aki a Tótékba érkezik Ágikának a Kaposvári Egyetemről, Cserhalmi György osztályából.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl vannak az első napon az érettségizők - mutatjuk, mit mondtak a szegedi diákok!

Túl vannak az első napon az érettségizők - mutatjuk, mit mondtak a szegedi diákok!
Balázs Béla nem tananyag, mégis sokan azt választották. Szegedi vélemények a magyar érettségiről! Tovább olvasom