Délmagyar logó

2019. 01. 20. vasárnap - Fábián, Sebestyén -4°C | 2°C Még több cikk.

Autók parkolnak a sétálóutcán: lassan már gyalog is nehézkes haladni a Kölcsey utcában

Szeged - Engedély nélkül parkolnak járművek Szegeden a Kölcsey utcában. Egy több éve húzódó problémáról számolt be lapunknak Gortva Tamás, a környék lakója.
– Nem vagyunk zsémbes, ellenségeskedő emberek, sem én, sem a többi Kölcsey utcai lakó, tisztában vagyunk vele, mivel jár, hogy a belvárosban lakunk. Azt kifogásoljuk, hogy forgalmasabb időszakban gyerekkel, biciklivel vagy babakocsival nem lehet elférni, mert az autósofőrök leparkolnak egy elvileg kizárólag gyalogosok számára kialakított utcán – mesélte lapunknak Gortva Tamás Kölcsey utcai lakó. 

– A Kölcsey és a Kelemen László utca sarkán lakom. Rendszeresen szóvá tettük már a rendőrségen és a közterület-felügyeleti csoportnál is, hogy folyamatosan járművek állnak a Kölcsey utcában, engedély nélkül. A lakókkal a rendőrségtől minden alkalommal más és más választ kaptunk, egyszer például azt, hogy a rendőrséggel úgysem foglalkozik senki. Soha életemben nem tettem feljelentést, hiányzik belőlem a rossz házmester habitusa. Nem szeretném, hogy valaki olyat büntessenek meg, aki csak egyszer parkolt itt. Senki nem akarja, hogy vaskalapos rend legyen: természetes, hogy valaki árut hoz, és leparkol az üzlet elé. Jelenleg azonban boldog-boldogtalan a sétálóutcában tárolja az autóját, közülük többen az éttermek vendégei, illetve munkatársai is – fejtette ki. – Akkor pattant el a húr, amikor autót szereltek az utca kellős közepén, erről fényképet is készítettem. Érdekesnek tartom, hogy a Royal-építkezéssel járó forgalommal nem volt még semmi gond. Odafigyelnek, hogy minél kevésbé szemeteljenek, és ne akadályozzák a gyalogosforgalmat. Nem lehetetlen tehát, szerintem ez mindössze az érintett vezetőn múlik. A pincér vagy az étterem vezetője is felhívhatná az asztal mellé parkolók figyelmét arra, hogy viselkedésükből konfliktusok származhatnak, ami az üzletnek is árt. Szerintem, ha párszor kijönne járőr vagy a közterület-felügyelő, és kiosztana egy-két büntetést, néhány héten belül megoldódna a probléma. Nem egyedüliként érint a helyzet: szinte minden lakó az utcából panaszkodik miatta. Itt egy lakó sem ingatlanüzér: nem az ingatlanunk árát szeretnénk felverni, ez egy bérház. Szimplán zavar, hogy mozdulni sem tudunk a járművektől a sétálóutcánkban, és ha konfliktus adódik, még a szabálytalankodóknak áll feljebb – magyarázta Gortva Tamás.
Parkolónak használják a Kölcsey utcát. Fotó: Kanrok Csaba - GALÉRIA

Visszatérően ellenőriznek a rendőrök

– A Szegedi Rendőrkapitányságra az elmúlt egy hónapban nem érkezett bejelentés a probléma kapcsán – reagálta megkeresésünkre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya. – A rendfenntartók a közterület-felügyelőkkel közösen, visszatérően ellenőrzik az említett utcát, amennyiben szabálysértést vagy bűncselekményt észlelnek, haladéktalanul intézkednek. Emellett, ha bárki szabálysértést vagy bűncselekményt észlel, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – mondták.

A szabályok

A Kölcsey utca elejére a Kelemen utca felől a kihelyezett közúti jelzőtábláknak megfelelően engedély nélkül is be lehet hajtani, azonban – részben a rakodási terület szabadon hagyása érdekében – várakozási tilalom van érvényben. A „Mindkét irányból behajtani tilos, kivéve engedéllyel" tábla hatálya alatt kizárólag behajtási engedéllyel lehet közlekedni, mely engedély parkolásra nem jogosít. A Kölcsey utca további szakaszain a gépjárművezetőknek a „Gyalogos övezet" és a „Gyalogos és kerékpáros övezet" táblák előírásainak kell eleget tenniük.
Parkolónak használják a Kölcsey utcát. Fotó: Kanrok Csaba - GALÉRIA

Többször bírságoltak már a közterületfelügyelők

– A szegedi közterület-felügyeleti csoport saját észlelés, valamint lakossági bejelentések alapján tapasztalja a Kölcsey utcában történt szabálytalan behajtásokat, parkolásokat. Ilyen esetekben az eljáró közterület-felügyelő haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket, azaz a megállási, várakozási, illetve behajtási tilalom megszegőivel szemben szabálysértési és/vagy közigazgatási helyszíni bírságot szab ki, valamint szabálysértési és/vagy közigazgatási hatósági eljárás lefolytatását kezdeményezi – válaszolta kérdésünkre Hegyeshalmi Tibor, a szegedi közterület-felügyelet csoportvezetője. – A Kölcsey utcában a jogsértések számának visszaszorítása és a jövőbeni jogkövető magatartás tanúsításának előmozdítása érdekében a közterület-felügyelők a rendőrség munkatársaival közös járőrszolgálatot is elláttak az utóbbi időben, ami eredményesnek bizonyult: ezen intézkedések során is számos bírságkiszabás és feljelentés történt a szabálytalankodókkal szemben.
Évek óta nem sétálóutcaként üzemel a forgalmas Kölcsey utca. Motorral és gépkocsival egyaránt behajtanak, parkolnak. Fotó: Karnok Csaba

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Nyerjen páros belépőt a szegedi Jurassic Parkba˝ elnevezésű nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata

,,Nyerjen páros belépőt a szegedi Jurassic Parkba" elnevezésű nyereményjáték részvételi- és… Tovább olvasom