Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Az SZTE-nek szüksége van az egykori I-es kórházra - 3 egyetemi épület felújítása miatt ideiglenesen átköltöznének

Szeged - Hiába kapott szóban ígéretet a szegedi önkormányzattól az egyetem, mégis meghirdették eladásra a volt I-es kórház épületét, pedig szükségük lenne rá - nyilatkozta lapunknak Fendler Judit. A kancellárral a szegedi egészségügyi integráció máig viselt terheiről, illetve a Szegedi Tudományegyetem egészségügyhöz kapcsolódó fejlesztési elképzeléseiről beszélgettünk.
– Rovó László rektor azt nyilatkozta egy hete lapunknak, hogy a szegedi városi kórház betegellátásának integrációja évente 3-4 milliárd forint éves veszteséget jelentett az egyetemnek. A 12 évvel ezelőtti átalakítás ezek szerint nem nevezhető sikertörténetnek?
– Eléggé gyászos volt a helyzet 2007-ben, amikor megtörtént az egészségügyi integráció. A városi kórháznak 700 ágya volt, abból a racionalizálás után 5-600-at kaptunk meg, továbbá nagyságrendileg az épületek fele került hozzánk, ám a finanszírozásból semmi. A legfájóbb az az évi 4 milliárd forint kieső forrás, ami az egyetemet terheli emiatt.

– Mennyi beteget lát el a rendszer?
– Az integráció után 39 telephely és 1790 ágy volt összesen. Nagyjából 62 ezer fekvőbeteget látott el az egyetem 2007 előtt, és 22 ezret a város. Az összeolvasztás után több mint 85 ezer lett ez a szám, s azóta is ennyi páciensünk van. A betegek után járó finanszírozás alapja a teljesítményvolumen-korlát, ezt kellett volna arányosan felemelni, de ez nem történt meg. A járóbeteg-ellátásban is hasonló elmaradást mutat a finanszírozás, a labornál viszont szerencsére tavaly megkaptuk 11 év után a kompenzációt. Ebből kifolyólag a szegedi klinika ellátási körzetébe tartozó lakosság esetében az egy főre jutó egészségügyi finanszírozás nagyjából 70 százaléka a debreceni és 80 százaléka a pécsi klinikáénak. Ezt nagyon méltatlannak tartjuk az itt élőkre nézve. A klinikának ennek ellenére nincs jelentős tartozása, de ez azt jelenti, hogy szignifikánsan kevesebb pénzből dolgozunk, mint amennyi a betegszám után járna.
Fendler Judit kancellár szerint nagy bajban lenne az egyetem, ha nem lenne hova költözniük a felújítások idején. Fotó: Kuklis István
Fendler Judit kancellár szerint nagy bajban lenne az egyetem, ha nem lenne hova költözniük a felújítások idején. Fotó: Kuklis István

– Az egészségügyi integrációval épületek is kerültek a Szegedi Tudományegyetemhez. Milyen feltételrendszer alapján használják ezeket?
– Az átadott épületek önkormányzati tulajdonban vannak, a rezsit fizetjük, de a használatért külön nem kérnek pénzt. Annyiban bonyolultabb a helyzet, hogy bármilyen fejlesztést is szeretnénk, kell az önkormányzat hozzájárulása. Vannak olyan épületek is, amelyeket szeretnénk kiüríteni, ilyen például a Temesvári körúti egységünk. Ha megvalósul a gyermekklinika felújítása, akkor az újszegedi épületet vissza tudjuk adni a városnak. Mindazonáltal az, hogy Szeged és környéke betegellátásának minden költségét mi viseljük, igen nagy, és az egyetem egyensúlyának fenntartása szempontjából fájó terhet ró az egész egyetemre.

– Mi a helyzet a volt I-es kórházzal? Tíz éve nincs ott betegellátás, tavaly ősszel is meghirdette eladásra az önkormányzat, miközben a telken lévő kisebb, Pulz utcai épületet használja az egyetem.
– Volt egy olyan megegyezésünk a várossal, hogy ha nekünk átmeneti kapacitásként, felújítások miatt kell az ingatlan, akkor a rezsiért cserébe használhatjuk. Így volt ez például pár éve, amikor a Bolyai-épület felújítása zajlott. Tavaly szeptemberben, amikor a használati szerződést aláírtuk a várossal – hiszen a volt sebészeti klinika, a Vasas Szent Péter utcai épület és az SZTE Zeneművészeti Kar várható felújítása miatt szükségessé vált az épület használata –, szóban ígéretet kaptunk arra, hogy nem hirdetik meg, amíg szükségünk van rá, hiszen a beruházások megvalósulása nemcsak az egyetem, hanem a város érdeke is. Így meglehetősen rosszulesett, amikor egy újsághirdetésből tudtuk meg, hogy árulják az ingatlant. Nagy bajban lennénk, ha eladnák, az elmondottak miatt. Nincs jó állapotban a volt I-es kórház, de ideiglenesen irodákat is tudunk oda költöztetni. Ha mégis megvenné egy befektető, akkor hat hónapunk van a kiköltözésre a szerződésünk szerint.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajtvonalhoz álltak a talicskák, húztak kocsit és kötelet is - Tanyasi Tízpróba Szatymazon, képekben

Rajtvonalhoz álltak a talicskák, húztak kocsit és kötelet is - Tanyasi Tízpróba Szatymazon, képekben
A zsombó-balástya-szatymazi hármashatár tanyásai találták ki a tízpróbát kilenc éve - jövőre… Tovább olvasom