Délmagyar logó

2019. 01. 18. péntek - Piroska 1°C | 7°C Még több cikk.

Az út közepén gázolták el a bicajost

Szeged - Súlyos baleset történt délben a Petőfi Sándor sugárúton. Egy kanyaró VW elgázolt egy kerékpárost.
Miután a rendőrök befejezték a helyszínelést, helyreállt a forgalom. Az elgázolt férfi állapotáról nem kaptunk újabb információt.

– Azt láttuk, hogy az ezüst VW a Rákóczi utcából kanyarodott balra, a Petőfi Sándor sugárútra, majd egyszer csak ott termett egy kerékpáros, akit elgázolt – mesélték szemtanúk a keddi baleset helyszínén.

Baleset a Petőfin. Fotó: Segesvári Csaba
Baleset a Petőfin. Fotó: Segesvári Csaba

Elmondták, úgy látták, hogy a kerékpáros a szemközti oldali bicikli útról vagy a Rákóczi utcából próbált srégen a Petőfi Sándor sugárúton áttekerni, az autós nem észlelte időben, így elütötte.

Mentő vitte el a kerékpárost.
Mentő vitte el a kerékpárost.

A helyszínre érkező mentők ellátták a sérült huszonéves férfit, aki nyakmerevítőt kapott, majd a kerékpárost vákuumágyba tették. A kerékpár elfoglalja a Szabadkai út felé tartó forgalmi sávot, a balesetet szenvedett autó pedig az út közepén áll, ezért a Petőfi Sándor sugárút a Vám térnél nehezen járható. A VW idős sofőrje is összetört, látva a sérült fiatalembert.

Így nézett ki a gázoló autó.
Így nézett ki a gázoló autó.

Olvasóink írták

111 hozzászólás
  • 111. J.G. 2012. november 09. 15:16
    „108. K.T. 2012.11.08. 20:54
    Esetleg pontozással, bicikli korával (öregebbel több pont) és gumivastagsággal súlyozva.”
  • 110. ifj. Nagy Gábor 2012. november 09. 12:56
    „108. K.T.

    Különdíjat adnék annak, aki a 30 perchez legközelebbi, de még azon belüli idővel ér be (persze nem úgy, hogy a célvonal előtt megáll, hanem amúgy a forgalmi okokat leszámítva folyamatosan mozgásban van, ez nyilván nem igazán ellenőrizhető). :-)))”
  • 109. CsImre 2012. november 08. 22:20
    „108. K.T. :

    Hiába kapnánk kapucsengő-gombokat, ha rövid időn belül tönkretenné a ... őőő... há a hangyasav :) ;)”
  • 108. K.T. 2012. november 08. 20:54
    „103. ifj. Nagy Gábor 2012.11.08. 16:00
    Szívesen segítenék egy "ügyességi próba" leszervezésében. :)
    Mondjuk, minden év egy adott időpontjára meghirdetni az "okz63" túrát a két pont közötti szintidők mérése céljából. Aki 30 percen belül teljesít, kapna pl. egy kapucsengő nyomógombot, aki a legjobb az adott évben az kapna egy bim-bam csengőt és a kis mozgást követően jót hahotázhatnánk.
    Szerintem igazán vidám rendezvény lehetne és szinte minden indulónak sikerélményt jelenthetne. :)”
  • 107. K.T. 2012. november 08. 20:46
    „100. ifj. Nagy Gábor 2012.11.08. 08:27
    Következetességet és kitartást kívánok Gábor!”
  • 106. remacs 2012. november 08. 20:34
    „És még egy felvetés: ugyan mi értelme lett volna srégen áttekerni a Petőfin, hiszen minden sarok tele van korláttal? Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, hogy a kerékpáros, látva a felé balról közeledő és nem lassító autót, elkezdte az egyetlen lehetséges menekülési irányba kormányozni a kerékpárt: jobbra. Ha balról támadnak, és sem a fék, sem a gyorsítás nem segít, akkor csak ez marad a kerékpárosnak. Nem inkább ezt a manővert véled srég átkelési szándéknak?”
  • 105. remacs 2012. november 08. 20:14
    „48. PCathy1982

    Elmondásod alapján az autós addig-addig húzta balra a kormányt, hogy végül csak elütötte a kerékpárost. Tehát, ha nem csinál semmit a kormánnyal, hanem tartja az eredeti ívet, akkor sem következik be az ütközés.”
  • 104. J.G. 2012. november 08. 16:10
    „103. ifj. Nagy Gábor 2012.11.08. 16:00
    okz64 sebességkorlátozásokról beszélt, hogy be kell tartani. Azt írtam, annyival "lehet" menni (szabad). Nem kell a táv időben megtételéhez persze.”
  • 103. ifj. Nagy Gábor 2012. november 08. 16:00
    „102. J.G.

    Én csak azt nem értem, miért emlegetted annyit, hogy 40-nel végig lehet menni, mivel egyrészt ez azért nem az átlagkerékpáros tempója, másrészt meg tök szükségtelen, hiszen 20-szal is bőven megcsinálható.”
  • 102. J.G. 2012. november 08. 09:14
    „100. ifj. Nagy Gábor 2012.11.08. 08:27
    Pedig esküszöm egy 15 éves kempingbiciklivel is vállalnám, csak hogy ne legyen annyira egyértelémű az eredmény...”
  • 101. J.G. 2012. november 08. 09:07
    „94. ifj. Nagy Gábor 2012.11.07. 17:05
    A probléma a busz feltartása. Kevesebb autó jobb buszközlekedést eredményezne!”
  • 100. ifj. Nagy Gábor 2012. november 08. 08:27
    „96. CsImre
    "Mikor lesz a Vadkerti térről induló 30 perces próba, amire kollektíve kihívtad a gyűlölt nagyszájú kerékpárosokat, és amelyre többen jelentkeztek? Megint csak fotelhuszárkodtál?"

    Egyelőre csak annyi biztos, hogy

    okz63 már _8 napja_ nem keresett meg, hogy vállalja-e azt a próbát, amit _ő maga ajánlott fel_.

    Szerintem ez a számláló még annál is tovább fog (ki)tartani, mint a tiéd a Tompai kapu útról. ;-)))”
  • 99. ifj. Nagy Gábor 2012. november 08. 08:24
    „48. PCathy1982
    "Mivel az autós eleve balra kanyarodott, ezért neki elég nehézkes lett volna hirtelen jobbra fordulni."

    Ha már eleve be van tekerve a kormány balra, sokkal könnyebb jobbra fordítani, mint még tovább tekerni balra, aki már kanyarodott gépjáművel kis ívben, szerintem tudja, miről beszélek.”
  • 98. PCathy1982 2012. november 07. 22:12
    „88. nelek 2012.11.07. 12:06
    A szemtanú férjét kéne megkérdezni, mert igazából ő látta a balesetet.
    A férjem ugyanazt látta, amit én is. És jegyzőkönyvbe is azt vették. Azt, hogy honnan jött a kerékpáros, nem tudjuk, amikor megláttuk, akkor kb. a csatornafedél környékén, majdnem az út közepénél tartott. Egyébként meg a rendőr első mondata az volt, hogy egyértelműen látszi, hogy a balesetnek semmi köze nem volt a kereszteződéshez, így a kinek, hol és mikor van elsőbbsége témát szerintem le is lehet zárni.”
  • 97. PCathy1982 2012. november 07. 22:02
    „95. remacs 2012.11.07. 19:47
    1. Beszéltem a sráccal, és ő mondta, hogy jól van, csak a feje fáj. Egyébként meg a mentősök megvárták a rendőröket, és még a kerékpárost is meghallgatták.
    2. Azt, hogy én mit láttam, azt ne kérdőjelezze meg olyan, aki csak okoskodni tud, de ha ő kerülne ilyen helyzetbe, az első lenne, aki elhagyná a helyszínt.
    3. Nem azt tudom, hogy hogy vezetett az úr, csak azt, hogy mit láttam.
    4. És igenis megállt a férjem, mert látta a biciklist, és ha megnézed a képeket, akkor a távolságokat is jobban be tudnád határolni.
    Egyébként meg csak leírtam, hogy én hogy láttam a dolgokat, úgy tudom, a fórumok azért vannak, hogy megosszuk gondolatainkat, véleményünket másokkal.
    Ja, és egyébként kíváncsi lennék, ha te kerülnél ilyen helyzetbe, akkor is ekkora lenne-e a szád.”
  • 96. CsImre 2012. november 07. 19:48
    „69. okz63:
    Okz drága, az egyenesen haladó járműnek a kanyarodóval szemben elsőbbsége van. Autósként nem jobb, ha látod, hogy kinek kell elsőbbséget adnod, mert ott megy előtted, mint ha a parkoló autók és fák, bokrok takarásában megy? Komolyan azt hiszed, mert lebarmozol, és leőrültezel, bárki a teljesen alapvető, racionális érdeke ellenében fog gondolkodni erről a kérdésről?

    Az autós belenéz a tükörbe,, és ellenőrzi a holt teret, mielőtt kanyarodik, mert kell neki, ha elmulasztja, megbuktatják a forgalmi vizsgán. Ezt így szépen megtanulja, és alkalmazza, mert a vezetési képességeiről szerzett papírt ugyebár nem fenéktörlésre kívánja használni. Ha az illető nem vak, akkor a kerékpársávon haladó kerékpárost észlelnie kell, míg egy eldugott kerékpárúton ez jóval nehezebb. Nem véletlen, hogy az osztrák szakirodalom 11x-es balesetveszélyt ír elkülönített kerékpárutaknál. De nyilván az osztrák mérnökök, a nyugati közlekedésszervezők is mind hülyék, szemben veled.

    Mikor lesz a Vadkerti térről induló 30 perces próba, amire kollektíve kihívtad a gyűlölt nagyszájú kerékpárosokat, és amelyre többen jelentkeztek? Megint csak fotelhuszárkodtál?”
  • 95. remacs 2012. november 07. 19:47
    „88. nelek

    Ott a pont. Végre valaki használja az eszét, és nem feltétlenül fogadja el egy állítólagos szemtanú több sebből vérző állításait.

    A szemtanúnak pedig ezúton szeretnék gratulálni szupertehetségeihez:
    1. Ránézésre, egy pillanat alatt megállapította, hogy a kerékpáros nem szenvedett komoly sérüléseket. A képzett orvosoknak ehhez a mutatványhoz jellemzően röntgen és ultrahang készülék segítsége szükséges.
    2. El tudta dönteni, hogy az autó éppen csak "kipöckölte" a kerékpárt a vezetője alól. Nyilván nap mint nap szélvédőket ver be a fejével, és tökéletesen tisztában van azzal, mekkora erő is szükséges egy ilyen művelet végrehajtásához.
    3. Ránézésre el tudja dönteni, hogy az őszes halántékú autóvezető megfontoltan közlekedik, korából kifolyólag. Meggyőződése, hogy szóba sem jöhet a kor előrehaladtával romló érzékelés, illetve növekvő reakcióidő.
    4. Védett útvonalon haladva komolyan el akartatok engedni egy SZERINTETEK SZABÁLYTALAN, nektek BALRÓL, a KERESZTUTCÁBÓL áttekerő kerékpárost, méghozzá úgy, hogy a LEENDŐ baleset helyszíne ELŐTT 20 méterrel lévő buszmegállóba húzódtatok le??????? Ezt nem gondolhatod komolyan! Nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy ezt a manővert az ütközést követően tettétek.

    Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen szuperhősök vallomásai alapján értékeli ki a baleseteket a rendőrség.”
  • 94. ifj. Nagy Gábor 2012. november 07. 17:05
    „93. J.G.
    "Nem gondolnám, hogy a gyalogosok elengedése okozza a dugót..."

    Pedig így van, vagy legalábbis jelentősen hozzájárul. De a város ezen pontján a gyalogos értékesebb közlekedő, mint az autós, ez jól is van így.”
  • 93. J.G. 2012. november 07. 16:29
    „91. kovboj3 2012.11.07. 14:42
    Nem gondolnám, hogy a gyalogosok elengedése okozza a dugót... De az biztos, hogy a lámpa több kárt okozna, mint használna.”
  • 92. atomboy 2012. november 07. 16:20
    „76. Ebgondolat
    Rendben. Legkesobb kedd delig jelezz.”
111 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyered, ha mered: nem a ruha teszi…

A kvízjátékában elvesztett tárgyakat a Viasat3 jótékony célra ajánlja fel. Tovább olvasom