Délmagyar logó

2019. 06. 27. csütörtök - László 20°C | 33°C Még több cikk.

Badar Gergő a legkeményebb magyar Ironman - Az életéért küzdött sokszor a világ legkeményebb quadrathlonversenyén

Szeged - A világ legkeményebb quadrathlonversenyén vett részt Kínában egy szegedi fiatalember - magyar versenyző korábban nem teljesítette még ezt a megmérettetést. Badar Gergő, aki egy hónapja a valaha volt második legjobb magyar időeredménnyel teljesített az Ironman Világkupát, úgy fogalmazott: az csak bemelegítés volt a kínai versenyhez képest.
Egyedülálló quadrathlon-kalandversenyt rendeztek szeptember elején Kínában. A négynapos megmérettetésen a sportág alapprogramjait – úszás, kerékpározás, futás, kajakozás – extrém körülmények között kellett teljesíteniük a négyfős csapatoknak, méghozzá úgy, hogy egymástól nem szakadhattak el. A verseny egyetlen magyar résztvevője egy szegedi fiatalember volt. A 28 éves Badar Gergő, aki a sportág négyszeres világbajnoka középtávon, úgy tudja, nem is volt soha még magyar ezen az embert próbáló megmérettetésen, ahol egyébként sokszor valóban az életükért küzdenek a versenyzők.
Badar Gergő Kínában.
Badar Gergő Kínában.
– A négynapos programban volt tájékozódó futás 450 méteres szintemelkedéssel, kajakozás gyorsfolyású folyón, ami inkább már vadvízi evezéssel ért fel, kerékpározás két kilométeres emelkedőn, barlangi és dzsungelfutás, épületre mászás kötelek segítéségével, kötélmászás szakadék felett és úgynevezett swimrun is, amelynek egy szakaszán cipőben kell úszni – mesélte Badar Gergő. A négynapos programban összesen nagyjából 60 kilométer futás, közel 50 kilométernyi kajak és több mint 150 kilométer kerékpározás szerepelt a több kilométernyi úszás mellett.

– A négy nap alatt 20 és fél órát töltöttünk versenyzéssel. A csapatunk pedig negyedik lett az induló 30-ból – mesélte a szegedi sportoló. Hozzátette: a körülmények olyan kemények voltak, hogy volt például olyan sziklás, kerékpáros szakasz, amelyet a versenyzők fele nem is teljesített. De nem csak az útvonalak miatt volt többször veszélyben az életük. – Volt, hogy azt vettem észre, hogy a társaim egy szakaszon magas térdemeléssel futnak. Megkérdeztem, mi bajuk, mire visszakérdeztek, én miért nem vettem észre azt a három kígyót az úton. De láttunk olyan táblákat is az útvonalon, amelyek veszélyes állatokra figyelmeztettek. Azt nem tudtuk meg, ezek pontosan mik voltak.
Badar Gergő akár napi hat órát is edz - főállásban sportol. Fotó: Török János
Badar Gergő akár napi hat órát is edz – főállásban sportol. Fotó: Török János
Badar Gergő úgy fogalmazott, nem tudta, mi vár rá, amikor benevezett ebbe a versenybe. – Amikor ott voltam, azt mondtam, soha többet nem vállalom ezt újra. A fizikai felkészültség itt nem elég: mentálisan is nagyon erősnek kell lenni. De most már, hogy kipihentem magam és hazaértem, azt mondom, jövőre is belevágok.

A szegedi sportoló Kínában egyébként másik három versenyen is részt vett, köztük a világ leghosszabb quadrathlonján is. A 15 órás versenyen harmadik helyen zárt svéd, újzélandi és cseh csapattársaival. Sikerei ellenére azonban azt mondja, fő profilként továbbra is az ironmant tartja meg. Augusztus 4-én ugyanis Tallinban hatalmas eredményt ért el: a világkupán 4. helyezett lett a profik mezőnyében, a valaha volt második legjobb magyar idővel. Mindezt úgy, hogy ez volt élete második versenye és a mezőny egyik legfiatalabb tagjaként állt rajthoz.

– Sokszor napi hat órában edzek, most már fő foglalkozásként is erre készülök. A célom, hogy világkupát nyerjek és ezzel kijussak a világbajnokságra – beszélt terveiről.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegeden is népszerűsítették az olvasást a hétvégén - fotók

Szegeden is népszerűsítették az olvasást a hétvégén - fotók
Az országos rendezvény részeként a Líra Könyváruház meghosszabbított nyitva tartással, olvasásnépszerűsítő programokkal várta az érdeklődőket. Tovább olvasom