Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 17°C | 30°C Még több cikk.

Baranyi Sándor: A baloldal döntötte be a Szeviépet

Baranyi Sándor: A baloldal döntötte be a Szeviépet
Meglepetésszerűen érkezett Magyarországra az a spanyol építőipari vállalkozás, amely a Szeviép és egy magyar cég konzorciumi partnere lett az M43-as építésekor - mondta lapunknak adott interjújában Baranyi Sándor, a Szeviép egyik egykori vezetője. A spanyol cég az autópályára szánt 30 milliárdos keretösszeg közel 55 százalékát kapta meg, miközben valós tevékenységet nem vagy alig végzett. Baranyi Sándor mesélt az általa akkoriban megismert illegális pártfinanszírozási technikákról is.
A Szeviép-ügy

Első fokon, nem jogerősen, csődbűntett miatt letöltendő büntetésre ítélte a bíróság a Szeviép három korábbi vezetőjét. O. Józsefet 5 év és 2 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre, P. Lászlót ugyanennyi időre börtönben, Baranyi Sándort pedig 6 év, szintén börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. A vád az volt ellenük, hogy igazgatósági tagként felelőtlenül hiteleztek.
– Többször elhangzott a Szeviéppel kapcsolatban, hogy a cégnél eltűnt pénzek pártkasszában landoltak. Igaz ez?
– Akkoriban a pártok politikai finanszírozása nem legálisan történt. A baloldalon ezt a nagy tenderek, infrastrukturális beruházások oldalszárnyán százalékos arányban oldották meg, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Medgyessy Péter alatt ezekből töltötték a pártkasszákat. Mi ezekhez a pártkasszákhoz nem kapcsolódtunk, mert kicsik voltunk, és szerintem nem is voltunk teljesen megbízhatóak a baloldalnak. A kisebb tendereknél volt baloldali kapcsolatunk, fogalmazzunk úgy, a „királyi" beszállítóik felé, majd később a jobboldalon egy magyar cég képviselői felé. Ők nálunk képeztek embereiket, hogy később referenciákat szerezhessenek az építőiparban.

– Mire gondol, amikor azt mondja, hogy a finanszírozás nem volt legális?
– Mi nem tudtunk nagy tendereket nyerni, ezért annyira nem voltunk érdekesek a politikának. A nagy tenderek esetében mi is tudtuk, hogy azokban be volt állítva az „alkotmányos költség". Ezt láttam a szegedi villamostender esetében és az M43-asnál is, ahol a fővállalkozói eredményben volt feltüntetve ez a rész. Ez nem az a rész, amit irigyelt volna tőlük az ember, mert a cégeknek ezekkel a pénzekkel biztosan el kellett számolniuk az akkori politika felé. Már csak azért is így kellett lennie, mert a spanyol cég a Gyurcsány-kormány alatt Szeged környékén Ujhelyi István és Botka László nyomására nyert nagy értékű beruházást fővállalkozóként. Egy magyar fővállalkozóval is azért álltunk össze, mert róluk tudtuk, hogy felsőbb politikai kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. A csavar a történetben, hogy a spanyol cég az M43-as közel 30 milliárd forintos beruházási árának 55 százalékát nyerte el a konzorciumi megállapodás alapján. A nagy pénz tehát az Ujhelyi és Botka által nyomott spanyol multihoz ment, nem pedig a Szeviéphez. Nekem meggyőződésem, hogy abban a bizonyos magyar cégben pedig tulajdonos volt Puch László, a szocialista párt akkori pénztárnoka is. Láttam a beállított fővállalkozói költségeket, ami 5 százalék. Az állam bevállalt egy óriási bankgaranciát, de nyilvánvaló volt, hogy cserébe az 5-ből 3-4 százaléknyi pénzzel el kell számolni a politika felé.

– Hogyan zajlott az M43-as tendere?
– Ott egyszerre három tender futott, mert három szakaszra volt felbontva az autópálya kivitelezése. Azt mindig lehetett tudni, hogy valamelyik nagy mellé oda kell állni, ha ekkora beruházáson szeretne dolgozni az ember. Az M43-as esetében ez szerencsés volt, hiszen három részre bontva három nagy is nyerhetett, aki mellé adott esetben a kisebbek, mint a Szeviép is, betársulhatott. Mint potenciális partnernek, nekünk volt egy óriási előnyünk: komoly mértékű erőforrásunk volt a térségben. Egyébként sem olyan csapat voltunk, amely ad két mérnököt, és egy rakás alvállalkozót von be, hanem rengeteg eszközünk, emberünk és bányáink voltak a környéken. Ezzel jelentősen különböztünk azoktól a multiktól, amelyeknek nincsenek idehaza eszközeik, embereik, csak egy számla átfuttatására hoznak létre egy helyi céget. A spanyol pont ilyen építőipari cég volt, nem volt eszközállománya, alig 600 millió forintnyi forgóeszköze volt, és egy-két alkalmazottja. Egyértelmű, hogy ezzel a mérettel labdába sem rúghatott volna normális viszonyok között, valamilyen baloldali politikai ráhatás miatt azonban mindenképpen nyernie kellett.

– Önök pedig társultak a spanyol multival?
– Az, hogy a multi mellé „csapódjunk", nekünk is, és a magyar partnernek is új volt, ezt a céget „úgy tették rá" a Tisza M43 konzorciumra. Hogy hol, és kinek az irodájában zajlott le az a beszélgetés, amelyben megállapodtak, hogy márpedig ez a konzorcium csak akkor fog nyerni, ha a külföldi multinak több mint 50 százaléka van ebben az üzletben, arról csak sejtéseim vannak. De szerintem akkoriban minden ilyen nagy tender Puch irodájában zajlott le. Abban biztos vagyok, hogy Ujhelyi és Botka lobbizása kellett a multi fölemeléséhez, hiszen ebben a térségben ők voltak akkor az erős emberek. Az, hogy a magyar partnert is visszaléptették a beruházás összértékének 35 százalékára, a Szeviépet is a maga 10 százalékára, jól mutatja a mi erőnket. Ezt a spanyol céget teljesen egyértelműen Ujhelyiék hozták be az országba, az akkori legmagasabb szocialista politikai támogatás mellett. Az, hogy egy multinacionális cég beballag ide, és csettintésre tízmilliárdokat nyer egyetlen évben, erre azért nem nagyon van és volt példa. A spanyoloknak nem is nagyon volt más beruházásuk, a bebukott sávolyi MotoGP-pálya és az M43-as építésén túl talán még ami említésre érdemes, az a pécsi magasház, ahol szintén nem történt semmi. A Szeviép ugyanakkor a külföldiektől függetlenül is megcsinálta volna azt a munkát, amit kellett, bárki is lett volna a harmadik konzorciumi tagunk.
– Ez egyedi esetnek tűnt akkoriban?
– Nem. És biztos vagyok abban, hogy a projektek megcsapolása választási célokat szolgált. Ha mondjuk 3 százalékot kellett visszaosztani, akkor abból 2 ment a központba, 1 pedig abba a régióba a választási kampányra, ahol a beruházás létrejött. A rendszerváltás óta megfigyelhető volt, hogy a nagy tenderek, a nagy privatizációk külföldi cégekhez kötődtek, ennek nyilván az az oka, hogy nem volt pénz a gazdaságban, és nem volt magyar vállalkozói réteg. Az ember él a feltételezéssel, hogy könnyebb volt a politikai döntéshozóknak megegyezni egy nemzetközi cég képviselőivel. Gondoljunk csak a Strabag-ügyre, amiből nem csak Magyarországon, de Európában is számtalan volt. Ez jól mutatja a korrajzot. Az, hogy X. Y. politikus Ausztriában kap valamit, az sokkal kevésbé tetten érhető, mint ha Magyarországon lepaktál valamilyen vállalkozóval. A rendszerváltás után, főként az SZDSZ-kormányok alatt megfigyelhető volt, hogy a multinacionális cégek mellett nem lehetett labdába rúgni. Gyakorlatilag 1-2 milliárd forint fölött nem nyerhetett magyar cég.

– Mi történt a szegedi villamos-projektnél?
– A szegedi villamosprojekt ugyanolyan elhibázott volt megrendelői, azaz önkormányzati oldalról, mint a város mostani beruházásai, például a liget. Botka azért tartott vissza 500 milliót nagy csinnadrattával, mert a részteljesítésben határidőcsúszás történt. Csakhogy pont a város hibájából. Szeged vállalta ugyanis, hogy az SZVSE-pályánál egy trafóállomást átépít, azonban kilenc hónapot csúsztak ezzel. Emiatt késtünk mi is a szegedi villamosprojektben. A magyar partnernek nem fájt annyira ez a visszatartás, mert nagyobb tartalékai voltak, azonban nekünk ez is jelentős érvágást okozott.

– Ki járt jól a Szeviép felszámolásával?
– A konzorciumi partnereink jól jártak a Szeviép felszámolásával, mert piacot szerezhettek. Mások nyomott áron megvehették az eszközeinket és a követeléseinket, hozzájuthattak szakemberállományunkhoz. Tulajdonképpen a baloldal tett bennünket tönkre azzal, hogy visszatartották a pénzeinket, és az autópálya-építésnél a pótmunkáink igazolásait nem állították ki, így nem is számlázhattunk érte 2009-ben. Sőt, a külföldiek pótmunkáiért is mi álltunk helyt, és a spanyolok sem fizettek nekünk. Ugyanígy Csongrád szocialista vezetésénél is bent ragadt egy időre 220 millió forintunk, egy holtágtisztítási munkálat ellenértéke. A Ligetfürdő harmadik ütemében már nem is vettünk részt, én személyesen kértem a kollégáinkat, hogy szálljunk ki. Az ottani konzorciumi partner olyan nyomott árakon szeretett volna dolgoztatni bennünket, ami már nem érte meg. Eközben azonban a számai alapján neki körülbelül 20-25 százalékos haszna lehetett az üzleten.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Dunántúlra járt lopni a szatymazi férfi

A Dunántúlra járt lopni a szatymazi férfi
Egy veszprémi lakótelepen kapták el. Hétvégi házakat fosztogatott. Tovább olvasom