Délmagyar logó

2019. 01. 16. szerda - Gusztáv -1°C | 8°C Még több cikk.

Bennégett a szobában egy mórahalmi férfi

Szeged - Lángra kapott egy szoba egy Mórahalom melletti tanyában. A tűzoltókat az áldozat apja hívta, de már nem tudtak segíteni.
- Két szegedi tűzoltóautó és a mórahalmi önkéntesek vonultak ki reggel egy tanyához, a bejelentés szerint az épület egyik szobájában csaptak fel a lángok – közölte kedden reggel Molnár Krisztina. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a bejelentést hajnali fél 5-kor kapták, az egységek 5 órára értek a II. tanya körzetbe. A Mórahalomtól másfél kilométerre lévő épület egyik szobája égett ki, a bent tartózkodó 40 év körüli férfi az életét vesztette.

Bennégett a szobában egy mórahalmi férfi. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Reggel 8 óra után nem sokkal még a rendőrök hallgatták meg a házban élő idős férfit. Az idős ember megtörve ült a ház előtti széken, mellette a megégett ajtó, előtte fia letakart holtteste. A férfi nem akart a történtekről beszélni. Úgy tudjuk, a tűzoltókat is az idős apa hívta ki, amikor észrevette, hogy fia szobájából füst gomolyog. Információink szerint az áldozat dohányzott, de a fűtési körülmények sem tisztázottak. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűz okát szakértők vizsgálják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megérkeztek az első menekültek Nagyfára

Hétfőn megnyitotta kapuit a háromszáz határsértő befogadására alkalmas ideiglenes barakk-menekülttábor Nagyfán. Tovább olvasom